Függetlenségi mozgalomként a katalánok jobban emlékeztetnek 1776 amerikai forradalmárjaira, mint 1789 franciáira vagy 1917 oroszaira. David P. Goldman szerint Donald Trump rosszul ítélte meg a helyzetet, amikor hibának nevezte Katalónia függetlenségét.

Politikai elemzők nehezen tértek napirendre a katalán függetlenségről szóló népszavazás fölött. A II. világháború vége óta először egy forradalmi mozgalom hatalmába tudott keríteni egy fontos európai régiót. A népszavazás lebonyolítása egy gondosan szervezett felkelés volt, amely a katolikus egyháztól a közbiztonsági szervekig a teljes civil társadalmat mozgósította.

Az elbukott quebeci és skót függetlenségi mozgalmakkal szemben a katalán elszakadást nem egy szűk politikai elit és a népesség kisebb része támogatta. A Lombard Ligával szemben itt nem egy regionális lobbicsoport szeretne több beleszólást az adóbevételek elosztásába. „Katalóniában azonban a függetlenség a valódi cél” – írja Goldman.

A háború utáni európai történelemben példátlan módon tízezrek vettek részt egy olyan békés polgári engedetlenségben, amely képes volt a csendőrség és rendőrség tömeges bevetésének is ellenállni. A katalánok több, mint 2 ezer szavazóhelyiséget tudtak nyitva tartani és megmenteni a szavazócédulákat az elkobzástól. Ezekben a helyiségekben a 7 milliós Katalóniában 2,4 millió szavazó tudta leadni a voksát. 90 százalékuk az elszakadás mellett döntött.

A madridi kormány intézkedései ellen a függetlenségi mozgalom mozgósítani tudta a regionális rendőrséget és a tűzoltókat, akik több helyen farkasszemet néztek a csendőrséggel, vagy sorfalat álltak a szavazóhelyiségek előtt. Ezen felül sikerült a szavazóurnák nagy részét elrejteni és titokban megszámolni. Ahol pedig a csendőrség áttörte a sorfalat, ott civilek ezrei a testükkel védték a népszavazást, ez összesen 1000 komolyabb sérülést eredményezett, amelyből csak néhány tucatot szenvedtek el csendőrök.

Mindezt a katalánok az egyház teljes támogatásával tették, 400 pap és püspök írt alá egy függetlenséget támogató kiáltványt a szavazás előtti héten. Ezzel véget ért az a kor, amikor a függetlenségi mozgalom alapvetően baloldali és egyházellenes volt.

Függetlenségi mozgalomként a katalánok jobban emlékeztetnek 1776 amerikai forradalmáraira, mint 1789 franciáira, 1917 oroszaira, vagy a ’30-as évek független katalán kormányára. „Belefáradtak, hogy a dél-spanyolországi fordított pénzcsapként működő tartományokat támogatják; keményen dolgoznak és produktívak, ezért el szeretnének szakadni Spanyolország gazdaságilag menthetetlen részeitől” – zárja sorait Goldman.

Szemlézte: Ujvári Márton