Moszkva és Washington diplomáciai közeledése csak felszínes jelenség: a közel-keleti konfliktus rendezésében eltér Putyin és Trump végcélja, míg Ukrajnában az amerikai elnök nem fogja visszavonni az erőit vagy felhagyni a nyugatbarát kijevi kormányzat támogatásával csak azért, mert telefonbeszélgetése volt Putyinnal − írja Jacob L. Shapiro a Geopolitical Futures oldalán megjelent elemzésében.
Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök január 28-i telefonbeszélgetését követően a Fehér Ház közleményében azt írta, a két vezető egyeztetése jelentős lépés volt az Egyesült Államok és Oroszország közötti kapcsolatok fejlesztése tekintetében, illetve a két fél a terrorizmus és más fontos kihívások leküzdése érdekében gyors lépéseket kész foganatosítani. Az elemzés szerint a Kreml által közzétett nyilatkozat kiemeli továbbá, hogy a kölcsönösen előnyös gazdasági kötelékek helyreállítása tovább ösztönözhetik a kétoldalú kapcsolatok haladó és stabil fejlődését.
Az amerikai-orosz kapcsolatok átalakulásában Shapiro szerint két előfeltevés játszik meghatározó szerepet. Elsősorban az, hogy Washington és Moszkva egyaránt érdekelt az Iszlám Állam legyőzésében. „A két országnak eltérő okai vannak ennek a kimenetelnek az eléréséhez, de a végcél mégis ugyanaz.” Másrészt a szerző úgy látja, a két ország érdekei Kelet-Európát illetően egyáltalán nem egyeztethetőek össze: Oroszország ki akarja vetíteni hatalmát régi határvidékére, azonban amerikai perspektívából nézve ez elfogadhatatlan.
„Az USA számára egy ellenőrizetlen Iszlám Állam alapvető kihívást jelent a közel-keleti erőegyensúlyra nézve.” Az elemzés rámutat, hogy az IS félelemkeltő harcoló erőként bebizonyította, kifinomult ellentámadásokkal, csapatait újra szervezve tud reagálni az őt érő kihívásokra – megakadályozva ezzel dédelgetett kalifátusának a lerombolását. Habár az Iszlám Állam brutális, kegyetlen dolgokat visz véghez, ami igazi fenyegetéssé teszi, az a potenciális stratégiai kihívásként jelentkező létében rejlik – hiszen sok rettenetes dolog történik a világban minden nap. Oroszország számára a legfőbb cél a térségben Bassar al-Aszad rezsimjének megmentése, mellyel szemben a legnagyobb fenyegetést a nemrégiben Palmyra és Dei al-Zour ellen támadást indító IS jelenti.
Az Obama-adminisztrációnak Aszad eltávolítása helyett az IS elleni harcra kellett összpontosítani az erejét, írja Shapiro. Cikkében a szerző rámutat, Trump azzal az ígérettel kampányolt, hogy ő az a jelölt, aki a legjobban tudja, hogyan kell elpusztítani az Iszlám Államot. A Fehér Ház állítólag elő is készített egy, a védelmi államtitkárnak szóló utasítást, mely szerint James Mattisnak 30 napon belül ki kell dolgoznia az IS elleni amerikai hadműveletek fokozásáról szóló tervet. „Trump felkarolhatja Moszkva szíriai stratégiáját, és az Oroszországgal való kapcsolatok javulásaként állíthatja be, miközben eléri saját fő célját is.”
A cikk szerint ez alapján lehet értelme annak, hogy Moszkva és Washington egyesített erőkkel lépjenek fel az Iszlám Állam ellen. Ugyanakkor ez az együttműködés két okból kifolyólag felszínes és üres lesz, írja Shapiro. Az első ok az, hogy sem az Egyesült Államok, sem Oroszország jelenleg nem képes elpusztítani az IS-t, és az erők egyesítése sem növeli jelentősen esélyeiket rövid távon. A sokat magasztalt orosz katonai beavatkozás Szíriában végtelenül túlbecsült: az orosz légierő csupán töredéke hajt végre hadműveleteket, s ez jól látszik a másfél évig elhúzódó aleppói offenzívában.
A cikk rámutat ugyanakkor, hogy az Egyesült Államok Szíriában lévő katonai eszközei jóval korlátozottabbak. Az IS legyőzése „véres szárazföldi hadműveletet kíván meg, hogy az IS-t régóta fennálló és jól védett erődítményeiből gyökerestül ki lehessen irtani”. Az USA Törökországgal fennálló kapcsolatainak megromlásától tartva eddig nem fegyverezte fel a szíriai kurdokat. Trump felülvizsgálhatja ezt a helyzetet – azonban két dolog világossá válhat előtte: először is, Törökország Washington legfontosabb stratégiai szövetségese a térségben, és egy hasonló lépésnek komoly következményei lehetnek a két ország kapcsolatára nézve. Másrészt, a szerző szerint a szíriai kurdok harcosainak száma korlátozott (a legnagyobb kurd milíciának körülbelül 40 ezer harcosa van).
Amellett, hogy a szíriai kurdok lélekszám tekintetében is alul múlják a Moszul ellen hónapok óta támadást folytató iraki erőket, a szunnita arab térségben a lakosság jelentős része a kurdokat bizalmatlanul kezeli. Az Aszad-rezsim nem mutatott hajlandóságot területeinek IS-től való megvédésére. A szerző úgy véli, Törökország jelenleg nem szíriai hadműveletekkel, hanem a tavaly nyári sikertelen katonai puccsot követően belső problémáival van elfoglalva. Amennyiben az USA nem küld jelentős létszámú csapatokat Szíria területére, bizonytalan, melyik erő vállalja magára az Iszlám Állam legyőzésének nehéz feladatát.
Oroszország és az Egyesült Államok együttműködésének felszínes voltára ad magyarázatot a Közép-Európával (különösen Ukrajnával) kapcsolatos eltérő célok és érdekek rendszere. A cikk szerint a konfliktus befagyásának formalizációja várható 2017-ben: annak a felismerése, hogy egyik oldal semmi késztetheti arra a másikat, hogy azt tegye, amit ő akar. A szerző kiemeli, hogy Trump NATO-val kapcsolatos kijelentései nem az európai kontinenst orosz hegemóniáért elhagyó politikai elgondolásnak a részei. Az USA folytatja további katonai csapatok telepítését a Baltikumba, Lengyelországba, és Romániába. Shapiro szerint az amerikai elnök nem fogja visszavonni az erőit vagy felhagyni a nyugatbarát kijevi kormányzat támogatásával csak azért, mert telefonbeszélgetése volt Putyinnal.
Szemlézte: Árpási Botond
