2023. szeptember 14. 16:00 - Danube Institute

Sanna Marin stratégiai tanácsadó lesz

Bővítve az egykori csúcspolitikusokból lett tanácsadók listáját, Sanna Marin volt finn miniszterelnök is – politikai karrierjét maga mögött hagyva – egy NGO szolgálatába áll stratégiai tanácsadóként.

shutterstock_2259393101.jpg


Petteri Orpo finn konzervatív politikus került ki győztesként az idén áprilisban tartott finn parlamenti választásokból, maga mögé utasítva így Sanna Marin szociáldemokrata politikust, aki a választások után három nappal egyébként be is jelentette, hogy ősszel kilép a közéletből és lemond pártelnöki pozíciójáról is.

Az aktív politikai szerepvállalással történő szakítás – vagy legalább annak beharangozása – hamarabb lett esedékes, hiszen a napokban jelent meg számos nemzetközi sajtóorgánumban az a hír, hogy

az egykori – botrányoktól korántsem mentes – vezető politikus egy nemzetközi NGO-nál keres biztos menedéket a közéleti pálya elhagyása után.

A sajtóbeszámolók, illetve az NGO hivatalos közleménye alapján Marin Tony Blair 1997 és 2007 között hatalmon lévő brit miniszterelnök think tankjéhezl/tanácsadó cégéhez, a több mint 30 országban tevékenykedő, 2017-ban alapított Tony Blair Institute for Global Change-hez csatlakozik, ahol stratégiai tanácsadó minősítésben áll majd munkába. A think tank egyébként a Brexit és Trump választási győzelme idején jött létre, elsősorban azért, hogy „biztosítson egy olyan széles politikai platformot, amely betöltené a politika közepén tátongó űrt.”

Ugyanakkor fő célkitűzésének a „rémisztő, autoriter populizmus” elleni küzdelmet jelölte ki, mely aláássa a Nyugat demokráciába vetett hitét.

Marin egyébként 2019-ben, a maga akkor még 34 évével lett Finnország történelmének legfiatalabb miniszterelnöke, aki három és fél évig vezette ötpárti, főképp női képviselőkből álló kormányát.

Fiatalsága ugyanakkor a progresszív ideológiák politikába történő beépítését is magával vonta, amely a nemzetközi liberális mainstream elismerése mellett még Vogue és Time Magazine címlapokat is bevonzott.

Azonban, a finn választások ezen témák helyett az illegális bevándorlásra és az ország gazdasági helyzetére éleződtek ki, amelyek egyébként el is hozták a szociáldemokraták vereségét. Marin a már említett lemondását egyrészről a két pozíció összeférhetetlensége miatt kérte, másrészről pedig – elmondása szerint – ebből a pozícióból is Finnországért dolgozna, hazája pedig így sokkal jobban profitálhatna tevékenységéből.

Tony Blair, az intézet főigazgatója szerint a think tank legfőbb küldetése az, hogy „segítse a világ politikai vezetőit, hogy népük javára elhozzák a változást.” Marin pedig pontosan tudja, hogy kell ezt csinálni – húzta alá az NGO-vezető. Hozzátette még azt is, hogy Marin igazán merész, ugyanakkor gyakorlatias, valamint tudja, hogy a technológia milyen komoly könnyítő szerepet tölthet be egy állampolgárközpontú országban, tapasztalatát pedig immáron az intézetnél tudja majd kamatoztatni, elősegítve így a még célként lefektetett változás előteremtését.

Marin egyébként – elmondása alapján – lehet, hogy nem örökre vesz búcsút az aktív, első sorból történő politizálástól, hiszen megeshet, hogy ismét jelöltként fog a neve feltűnni a parlamenti választásokkor.

Szemlézte: Nyilas Sára

Tetszett a cikk? Hasonló tartalmakért kövess minket a Facebookon

komment
süti beállítások módosítása