2023. május 26. 07:00 - Danube Institute

Soros György, mint Marvel főgonosz? – Elon Musk Twitter harca

A napokban Elon Musk egy Marvel gonoszhoz, Magnetohoz hasonlította Soros Györgyöt Twitter bejegyzésében. Kijelentésével igazi „tweet háborút” indított, melyben Soros mellett és ellene is rengetegen kiálltak.

shutterstock_2144908875.jpg

 

Made with Flourish

Végül a vezérigazgató bejelentette, hogy átadja helyét Linda Yaccarinonak, aki eddig az NBCUniversal marketing főnöke volt. Kérdéses, hogy a vezetőváltással változni fog-e a Twitter felhasználói élménye és visszatérnek-e azok, akik otthagyták az oldalt. Fontos felismerni, ahogy Jonathan Greenblatt is mondta, hogy az ilyen befolyásos emberek közötti nyilvános viszály komolyabb következményekkel járhat, tekintve, hogy a közösségi médián hihetetlen sebességgel terjed az igaz és a hamis információ is. 

 

Elon Musk az általa birtokolt közösségi médián indított támadást Soros György ellen, miután a magyar származású üzletember bejelentette, hogy eladta Tesla részvényeit. Az X-Men képregényekben található Magneto karaktere a történet szerint - Soroshoz hasonlóan - holokauszt túlélő volt. Habár Musk bejegyzése nem tartalmazott rasszista vagy antiszemita kijelentést, sokak szerint retorikájával támadások sorozatát indíthatja el az üzletember ellen. Mikor egy Twitter felhasználó megvédte Sorost azzal, hogy „egy jó szándékú emberről van szó, csupán azok kritizálják, akik nem értenek egyet a politikájával”, Musk így reagált: 

Te csak feltételezed, hogy jó szándékai vannak. Nem azok. A civilizáció alapszövetét akarja szétbontani. Soros gyűlöli az emberiséget.

Soros nem válaszolt egyik posztra sem, hivatalos oldalán csak a szívrohamáról szóló pletykákat cáfolta meg, mondván, hogy teljesen egészséges. Ellenben az amerikai központú Rágalmazásellenes Liga (Anti-Defamation League, ADL) vezérigazgatója, Jonathan Greenblatt felszólalt szintén a közösségi médián keresztül. Szerinte Musk ilyen kijelentésekkel bátoríthatja a szélsőséges, antiszemita irányzatokat, amelyek már így is támadják nemcsak Sorost, de a zsidó közösségeket is.

Elon Musk, aki több mint 140 millió követővel rendelkezik, már többször is posztolt vitatható bejegyzéseket annak ellenére, hogy ezzel elidegenítheti vásárlóit és befektetőit. Egy CNBC-vel készített interjúban kiemelte

azt mondok, amit akarok, és ha emiatt pénzt veszítek, hát ez van.

Musk a múlt évben vette meg a Twittert, és azóta számos változást hozott a közösségi platformra. Az egyik legfontosabb, hogy kivette a gyűlöletbeszédet tiltó funkciót a szólásszabadságra hivatkozva, ami sokakból ellenérzést váltott ki. Nem csak a felhasználók, de rengeteg alkalmazott és a reklámfelületeken hirdető cégek is otthagyták a közösségi oldalt. Mivel a bevétel legnagyobb része e hirdetésekből származott, egy év alatt (mióta Musk a vezérigazgató) 40%-kal csökkent a Twitter bevétele

Made with Flourish

Végül a vezérigazgató bejelentette, hogy átadja helyét Linda Yaccarinonak, aki eddig az NBCUniversal marketing főnöke volt. Kérdéses, hogy a vezetőváltással változni fog-e a Twitter felhasználói élménye és visszatérnek-e azok, akik otthagyták az oldalt. Fontos felismerni, ahogy Jonathan Greenblatt is mondta, hogy az ilyen befolyásos emberek közötti nyilvános viszály komolyabb következményekkel járhat, tekintve, hogy a közösségi médián hihetetlen sebességgel terjed az igaz és a hamis információ is. 

Szemlézte: Veres Kata

Tetszett a cikk? Hasonló tartalmakért kövess minket a Facebookon

komment
süti beállítások módosítása