2021. július 19. 16:00 - Danube Institute

Új területekre koncentrál az amerikai hadsereg

A Pentagon nagyobb hangsúlyt helyezne az adatvédelemre és a mesterséges intelligencia fejlesztésére.

pentagon_nyito.jpg

Lloyd Austin amerikai védelmi miniszter új elképzeléseket fogalmazott meg az ellenfelek elrettentése érdekében, és az elkövetkező öt évre 1,5 milliárd dolláros elkötelezettséget jelentett be a Pentagon Mesterséges Intelligencia Központjára vonatkozóan – olvashatjuk a Defense One honlapján.

A Mesterséges Intelligenciával foglalkozó Nemzetbiztonsági Bizottság – amely tavaly márciusban közzétett jelentésében megállapította, hogy az Egyesült Államok felkészületlenül áll a Kínával folytatott mesterséges intelligencia verseny előtt – által rendezett csúcstalálkozón Lloyd Austin elmondta, hogy szerinte a konfliktusok megelőzéséhez új jövőképre van szükség. Ezt a jövőképet pedig „integrált elrettentésnek” nevezik.


A védelmi miniszter bejelentette azt is, hogy a Pentagon az elkövetkező öt évben közel 1,5 milliárd dollárt szeretne befektetni a Közös Mesterséges Intelligencia Központba. Csak a 2022-es évre vonatkozó javaslat 874 millió dollárnyi AI-beruházást szorgalmaz. Felszólalása során Lloyd Austin beszélt arról is, hogy

jelenleg több mint 600 AI projekten dolgozik a Közös Mesterséges Intelligencia Központ, vagyis „lényegesen több” kutatás folyik, mint az előző évben.

Nem csupán a védelmi miniszter gondolja úgy, hogy elengedhetetlen a mesterséges intelligenciával összefüggő képességek fejlesztése, valamint az internetes térből érkező fenyegetések elleni védekezési mechanizmusok létrehozása. Jake Sullivan, Joe Biden nemzetbiztonsági tanácsadója úgy véli, az adatvédelmi technológiák révén, más országokkal együttműködve lesznek képesek felülkerekedni a Kína elleni AI- versenyben.

A mostani csúcstalálkozón felszólalva Jake Sullivan elmondta, hogy az Egyesült Államoknak kellene koordinálnia a szövetségeseket az új technológiák, például a mesterséges intelligenciával kapcsolatos normák meghatározása során. A nemzetbiztonsági tanácsadó több közelmúltbeli kezdeményezést is felemlegetett, amelyek célja az 5G és más új technológiák standardjeinek meghatározása. Az egyik a Quad Critical and Emerging Technology munkacsoport, amely India, Ausztrália, Japán és az Egyesült Államok képviselőiből áll. A tanácsadó szerint nagyon sok munka vár még rájuk a szövetségesekkel. Azonban úgy tartja, hogy

a közös értékeknek és érdekeknek felül kell írniuk az ellentéteket, és együttes erővel kell fellépniük Kínával és Oroszországgal szemben, hiszen az adatoknak stratégiai jelentőségük van.

Ugyanakkor elengedhetetlen, hogy az adat- és a magánélet biztonságára nagy hangsúlyt fektessenek, lévén, hogy az adatok bizalmas és biztonságos szabad áramlása kritikus fontosságú a digitális forradalom harmadik hulláma tekintetében.

Szemlézte: Spiesz Bianka

komment
süti beállítások módosítása