2025 júniusában Donald Trump légicsapásokat rendelt el Irán három nukleáris létesítménye ellen, amellyel új szintre emelte a feszültséget a Közel-Keleten. A támadást egyesek határozott nemzetbiztonsági lépésként üdvözölték, mások azonban veszélyes eszkalációnak tartják, amely alááshatja a diplomácia lehetőségét. A republikánus oldalon belül is megosztottság alakult ki: több befolyásos hang szerint a beavatkozás nem egyeztethető össze Trump „America First” politikájával, és sokkal inkább Izrael stratégiai érdekeit szolgálja. A cikk azt vizsgálja, milyen érvek és ellenérvek övezik az akciót, és milyen hosszú távú következményekkel járhat az Egyesült Államokra és a nemzetközi közösségre nézve.

2025. június 22-én az Egyesült Államok három, Iránban található nukleáris létesítményt támadott meg nagy pontosságú légicsapásokkal. Az akció, amelyet az amerikai hadvezetés „Operation Midnight Hammer” fedőnév alatt hajtott végre, a Fordow, Natanz és Iszfahan környékén található föld alatti létesítményeket célozta. Donald Trump, aki újraválasztását követően másodszor is az elnöki székben ül, úgy nyilatkozott, hogy a támadással sikerült évekre visszavetni Irán nukleáris programját, és ezzel a világ biztonságát szolgálták. A lépés azonban azonnali nemzetközi reakciót váltott ki – a nyugati szövetségesek többsége visszafogottságra intett, míg Oroszország és Kína élesen elítélte az amerikai fellépést. Azóta egyébként a két háborúzó fél, Irán és Izrael között él a fegyverszünet, amely véget vetett a 12 napos háborúnak.

A döntés belpolitikai téren sem volt egyértelmű diadalmenet. Bár számos republikánus politikus üdvözölte Trump „erőt demonstráló” lépését, a párton belül is megjelentek kritikus hangok. Többen felvetették, hogy az akció éppen az „America First” elvvel megy szembe, hiszen az amerikai katonai kapacitásokat egy olyan közel-keleti konfliktusban vetették be, amelynek közvetlen veszélye az Egyesült Államokat nem érte. Egyes republikánus influenszerek odáig mentek, hogy a támadást inkább Izrael stratégiai érdekeinek való megfelelésként, mintsem valódi amerikai érdekérvényesítésként értelmezték. Mindez tovább mélyítette a vitát arról, vajon a katonai fellépés szükséges, arányos és jogilag megalapozott volt-e.

Iran does not pose any credible threat to the United States. We do not need to get involved in yet another war in the Middle East for reasons that have nothing to do with defending our own nation.

— Matt Walsh (@MattWalshBlog) June 12, 2025

Elsődleges támogatói érvelésként a „peace through strength” – „béke az erő által” – doktrínát emelték ki: ahogy Benjamin Netanyahu és Donald Trump gyakran hangoztatták: „First comes strength, then comes peace.” Izrael miniszterelnöke szerint az USA „rengeteg erővel cselekedett” és ezzel új, történelmi fordulópontot hozott a régióban. A Foreign Policy Defence Initiative (FDD) vezetője, Clifford May szerint 

Trump döntése „kategorikus lépés volt a világ legveszélyesebb rezsimje elleni nukleáris fegyverkezés meghiúsítására” – a döntés szerinte jelentős védelmet biztosít Amerikának és szövetségeseinek.

A konzervatív kommentátorok azt a meggyőződésüket hangoztatták, hogy Irán folyamatosan félrevezeti a világot nukleáris szándékai fedésére, és ezt csak katonai erővel lehet megállítani. Az FDD-s szakértők szerint az iráni atomlétesítmények valójában az ország hidegháborús, rejtett nukleáris programját szolgálták – egy olyan rezsimét, amely régóta ellenséges retorikával hangoztatja „Halál Izraelre!” és „Halál Amerikára!” jelszavait.

Hadicélú indokként említhető az is, hogy a légicsapás időben és fókuszáltan történt, nem terjedt hosszan tartó háborús konfliktussá. A Trump-adminisztráció és konzervatív elemzők hangsúlyozták, hogy a csapások elősegítették a tűzszünet előkészítését, amely lezárta az Izrael és Irán közötti 12 napos háborút. A cél így egyértelműen a nukleáris fenyegetés semlegesítése volt, nem pedig teljes rezsimváltás vagy invázió.

Bár a Trump-adminisztráció a támadást az amerikai és globális biztonság védelmével indokolta, számos belföldi és nemzetközi kritikus szerint a döntés nem tekinthető valóban szuverén amerikai lépésnek.

Több külpolitikai elemző és kongresszusi képviselő is rámutatott, hogy az izraeli kormány és az amerikai Izrael-lobbi rendkívül intenzív nyomást gyakorolt Trumpra a beavatkozás előtti hetekben. A befolyásos AIPAC, valamint jobboldali izraeli politikusok, köztük Benjamin Netanjahu, egyértelmű elvárásokat fogalmaztak meg az iráni nukleáris infrastruktúra elleni fellépésre. Egyes demokrata szenátorok és külügyi szakértők szerint a légicsapások sokkal inkább szolgálták Izrael stratégiai érdekeit, mint az Egyesült Államok közvetlen védelmét, így kérdésessé vált az amerikai külpolitikai önállóság.

Forrás: CBS News

A kritikák másik jelentős vonulata az akció hatékonyságát és következményeit kérdőjelezi meg. A támadás után több hírszerzési jelentés is kiszivárgott, melyek szerint Irán még a légicsapások előtt áthelyezte legértékesebb dúsított uránkészleteit, így az anyagi károk kevésbé súlyosak, mint azt a Trump-kormányzat állítja. A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (IAEA) visszavonta ellenőreit a térségből biztonsági okokra hivatkozva, így az iráni program átláthatósága jelentősen csökkent – épp az ellenkezője történt annak, amit a támadásokkal el akartak érni. 

Emellett számos szakértő és nemzetközi jogász hangsúlyozta, hogy az akciót az amerikai Kongresszus nem hagyta jóvá, így az alkotmányosság kérdése is felmerül. Az ENSZ és több európai uniós tagállam diplomáciai kritikát fogalmazott meg, azzal érvelve, hogy az USA – ahelyett, hogy a nemzetközi normákat és tárgyalásos megoldásokat helyezte volna előtérbe – erőből próbált érvényt szerezni érdekeinek, ezzel veszélyes precedenst teremtve. Sokan attól tartanak, hogy e lépés csak megerősíti az iráni rezsim retorikáját, amely az amerikai imperializmust hangsúlyozza, és újabb radikalizálódási hullámot indíthat el a térségben.

Az iráni nukleáris létesítmények elleni amerikai légicsapás világosan megmutatta, milyen éles határ húzódik katonai erőfitogtatás és felelősségteljes külpolitika között. Miközben a Trump-adminisztráció a béke érdekében végrehajtott, stratégiai beavatkozásként tálalta a támadást, valójában újabb bizalmi törést idézett elő a nemzetközi közösségben, és komoly vitákat generált az Egyesült Államok külpolitikai önállóságáról, jogi kereteiről és céljairól. Hogy a lépés valóban évekre visszaveti-e Irán nukleáris törekvéseit, vagy inkább csak újabb fegyverkezési hullámot és diplomáciai elszigetelődést idéz elő – az a következő hónapokban derül ki.

Szemlézte: Csongrády Márton

Tetszett a cikk? Hasonló tartalmakért kövess minket a Facebookon