2024. augusztus 31. 16:00 - Danube Institute

Közel-keleti konfliktus: mekkora az eszkaláció veszélye?

Egyre kiélezettebb a helyzet a Közel-Keleten. Habár előrelépésnek tekinthető, hogy az Izrael-Hamász konfliktus kapcsán a felek már a részletekről tárgyalnak, ha a zsidó állam és a Hezbollah közötti konfliktus eszkalálódik, az könnyen veszélybe sodorhatja a béketárgyalások sikerességét

shutterstock_2487406571.jpg

Újabb előrelépés történt az Izrael-Hamász konfliktus béketárgyalásán Kairóban. A Fehér Ház Nemzetbiztonsági Tanácsának kommunikációs tanácsadója, John Kirby szerint a megbeszélések jelenleg - habár alacsonyabb szinten történnek -, a felek már részletekről tárgyalnak.

A tárgyalások megszakításokkal több hónapja tartanak, miközben a 2023. október 7.-én kirobbant konfliktusban már több mint 40 000-en meghaltak.

hamaszaldozatok.jpg

Forrás: Al-Jazeera

A Fehér Ház illetékese külön kiemelte, hogy a tárgyalásokon a Hamász képviselői közvetlenül vesznek részt.

A béke megkötésére egyre nagyobb szükség lenne, tekintettel a térségben zajló másik, a Zsidó Állam és a Hezbollah között húzódó konfliktusra.

Libanonban és Izraelben csaknem egy hónapja az emberek egy szélesebb körű háborúra készülnek. Július végén halálos rakétacsapást mért a Hezbollah az izraeli megszállás alatt álló Golán-fennsíkon található Majdal Shams városára. Az akciót egy izraeli megtorló csapás követte, amely során meggyilkolták a libanoni siíta egyveres mozgalom legfőbb parancsnokát, Fuad Shukr-t.

Az Irán által támogatott csoport válaszlépéseket ígért. A napokban Izrael megelőző csapást mért a Hezbollahra, azonban ez sem akadályozta meg a libanoni siíta fegyveres erőket a kilátásba helyezett csapás végrehajtására: még ugyan azon a napon a mozgalom bejelentette, hogy több száz rakétát lőtt ki a Zsidó Államra.

A harcok habár még aznap lecsendesedtek, az izraeli miniszterelnök Benjamin Netanjahu arra figyelmeztetett, hogy a történetnek itt még nincsen vége.

Folyamatosan meglepetés csapásokat mérünk a Hezbollahra. Három héttel ezelőtt likvidáltuk a vezérkari főnöküket, most pedig meghiúsítottuk a támadási tervüket. Ez egy újabb lépés az északi helyzet megváltoztatása és a polgáraink biztonságos hazatérése felé vezető úton. Ismétlem - ez még nem a történet vége".

Az izraeli miniszterelnök közösségi médiában közzétett bejegyzésében úgy fogalmazott, ,,aki bánt minket, azt mi is bántjuk.’’

A Hezbollah vezetője, Hasszan Naszrallah az Izrael elleni csapás után kijelentette, a műveletük rendkívül hasznos lehet a tárgyalások szempontjából is.

A vasárnapi hadműveletünk hasznos lehet a tárgyalások szempontjából, a palesztin fél vagy a palesztin oldal mellett tárgyaló arab fél számára. Az akció üzenete világos az ellenségnek és az ellenség mögött állóknak is.,,

Elemzők szerint a Hezbollah ígért válaszlépése egyelőre befejeződött, a régió biztonságára azonban további komoly veszélyt jelent, hogy Irán is „bosszút” esküdött a Hamász vezetője, Iszmail Haníje teheráni meggyilkolásáért, amelyért Izraelt tette felelőssé. A nemzetközi közösség jelenleg mindent megtesz a konfliktus eszkalálódásának megakadályozására, a közel-keleti helyzet rendezése szempontjából ugyanis kiemelten fontos, hogy az Izrael és a Hezbollah közötti konfliktus ne szélesedjen ki, hiszen az visszafordíthatatlan hatással járna nem csak a Közel-Keleten, hanem az egész világon.

Szemlézte: Udvari Anna

Tetszett a cikk? Hasonló tartalmakért kövess minket a Facebookon

komment
süti beállítások módosítása