Egyre nagyobb a feszültség Venezuela és Guyana között, mivel a két ország határán fekvő régióra – mely jelenleg az utóbbihoz tartozik – mindkét fél igényt tart. Az eszkaláció elkerülése érdekében számos ország a tárgyalások fontosságát hirdeti, azonban a konfliktus ily módon történő megoldása csaknem hatvan évvel ezelőtt sem bizonyult eredményesnek.

Az elmúlt hetekben ismét felszínre került egy, már közel két évszázada óta tartó területi vita Venezuela és Guyana között. A nézeteltérés középpontjában az Esequibo nevű, mintegy 116 ezer négyzetkilométeres terület áll, amely a 800 ezres lélekszámú guyanai lakosságból 120 ezer főnek ad otthont, és amely egykoron mindkét ország területéhez tartozott. Azonban mégsem emiatt tart igényt rá mindkét fél, hanem

annak rendkívül gazdag természetes gáz-, urán-, olaj- és nemesfém tartalékaiért (arany, ezüst, réz, vas, valamint olyan fontos ásványanyagok is megtalálhatók ott, mint a bauxit, gyémánt, és a mangán), amelyeket hivatalosan 2015-ben fedeztek fel, Guyana pedig fokozatosan aknázza ki azokat, nagymértékben fellendítve ezáltal gazdaságát. Mindez pedig elegendő volt Venezuelának ahhoz, hogy ismét igényt tartson egykori területére.

Történelmi szempontból érdemes megemlíteni, hogy a szóban forgó terület 1777-ben még a spanyol birodalom felügyelete alá tartozott, azonban már nem képezte részét az akkortájt létrejött Venezuelai Főkapitányságnak (ami egyébként a spanyol birodalom egyik közigazgatási körzetét jelentette). Ekkor Guyana, mint ország nem létezett, hanem a brit gyarmatok egyike volt. 1814-ben Nagy-Britannia és Hollandia megállapodtak egymással arról, hogy az 1811-ben függetlenedett Venezuela valamennyi területe brit fennhatóság alá kerülne, azonban ennek a határait nem definiálták pontosan. A határkérdés rendezése érdekében a britek felkérték Robert Schomburgk felfedezőt, hogy állapítsa meg a terület pontos terjedelmét, aki egyébként az eredetihez képest 80 ezer négyzetkilométerrel többet rendelt brit fennhatóság alá, ahol később jelentős aranylelőhelyeket fedeztek fel, majd építettek rá bányákat.

A britek időközben kezdték megvetni a lábukat az Esequbrio vidékén, és számos bányát létesítettek, annak ellenére, hogy Venezuela többször is szóvá tette a területén történő kiaknázásokat. Ezért - nemzetközi segítséghez fordulva - végül az Egyesült Államok 1895-ben egy, a britekkel kötött egyezmény révén nemzetközi bizottság előtt próbálta megoldani a kérdést. A szerencse azonban mégis a szigetországnak kedvezett, hiszen

alig négy évvel később, a párizsi egyezmény nyomán a Schomburgk által vázolt határokat legitimnek tekintette a nemzetközi közösség, így az Esequibo brit fennhatóság alá került.

1966-ban a két fél megkötötte a genfi egyezményt, melynek értelmében a vitatott régió határait tárgyalás útján, egy, a két ország képviselőiből álló, ún. „vegyes bizottság” segítségével húznák meg. Guyana ugyanezen évben függetlenné vált a britektől, később pedig Hugo Chávez egykori venezuelai elnök idején a gazdasági és politikai érdek úgy diktálta, hogy az Esequibo körüli vitát félretegye. 2015-ben viszont, a rendkívül értékes tartalékok felfedezése ösztönözte Nicolás Maduro elnököt arra, hogy ismételten magának követelje a két ország között húzódó területet.

Akarata legitimálására népszavazást hirdetett meg a vitatott kérdésről, azonban a részvétel annyira alacsony volt, hogy többen is hamisítással gyanúsították meg a venezuelai kormányt, Maduro viszont az eredményt elsöprő sikernek könyvelte el, ennek alátámasztását azonban nem tette hivatalosan közzé. A Guardian szerint a népszavazás megszervezése akár annak is lehetett jó főpróbája, hogy hány szavazót lenne képes Maduro megmozgatni a jövőre esedékes választásokkor. Kihívójának, María Corina Machadonak jó esélye van megdönteni a hatalmát, amennyiben a választások tisztán zajlanak le. Az Esequibo-ügy pedig jó stratégiának bizonyult volna, ha nemcsak a politikai spektrum áll ki mellette szilárdan és egyöntetűen, hanem a lakosság is: az eredményekből azonban tisztán látszik, hogy

az átlag venezuelai polgárokat nem a területi disputa, hanem sokkal inkább az ország gazdasági összeomlása érdekli, amely már így is több mint 7 millió embert taszított emigrációba.

‘Long live the complete map of Venezuela,’ said Venezuelan President Nicolas Maduro as he unveiled a new map of the country that shows the disputed territory of Esequibo amid growing border tensions with Guyana https://t.co/XK12QhVxha pic.twitter.com/Itr1t5rR2L

— Reuters (@Reuters) December 9, 2023

Az elmúlt hetekben a helyzet annyira kiéleződött, hogy nemcsak Venezuela, hanem Guyana is megerősítette a katonai jelenlétet az érintett szakaszon, sőt még Brazília is csapatokat küldött az Esequibo környékére, félve attól, hogy a konfliktus akár még a határ túloldalára is elérne.

A területi vita olyan nagy port kavart nemzetközi szinten is, hogy az ENSZ legfelsőbb bírósági szerve, vagyis a Nemzetközi Bíróság (ICJ) elé került, amely arra figyelmeztette Venezuelát, hogy maradjon távol minden olyan tevékenységtől, amely elvenné, vagy megváltoztatná Guyana saját területei feletti fennhatóságát. Guyana szempontjából nemcsak ez, hanem a referendum megtartási lehetőségének eltörlése is fontos követelés volt, azonban ez végül nem teljesült.

A helyzet eszkalációját többen is figyelik, hiszen többek között Brazília elnöke, Luiz Inacio Lula da Silva is tárgyalt Maduroval, valamint a párbeszéd fontosságára hívta fel a figyelmét a venezuelai elnöknek, mielőtt míg a konfliktus elhatalmasodna. Hozzátette még, hogy Brazília kész támogatni minden mértékű, tárgyalásra ösztönző kezdeményezést, melyet egyébként a latin-amerikai országok nagy többsége is hirdet. Mindezeken felül, az USA folyamatos kapcsolatban áll Brazíliával a területi vitát illetően, teljes mértékben támogatja Guyana területi integritását, valamint felhívja mindkét felet a tárgyalások mihamarabbi megkezdésére.

Szemlézte: Nyilas Sára

Tetszett a cikk? Hasonló tartalmakért kövess minket a Facebookon