2023. november 18. 16:00 - Danube Institute

Pozitívan tekint a jövőbe India és az USA

2023. november 10-én Antony Blinken amerikai külügyminiszter és Lloyd Austin védelmi miniszter Újdelhibe látogatott. Utazásuk célja az volt, hogy a 2+2 miniszteri párbeszéd keretében találkozzanak 2 indiai kollégájukkal, Rajnath Singh védelmi miniszterrel és Dr. S. Jaishankar külügyminiszterrel. Az, hogy sor került az ötödik 2+2 találkozóra egyértelművé tette: India és az Amerikai Egyesült Államok hosszú távra tervez egymással – írja a Foreign Policy

shutterstock_2296499859.jpg

A 2018 óta évente megrendezett találkozó teret biztosít ahhoz, hogy megvitassák jövőbeli prioritásaikat és számba vegyék kapcsolataikat, hiszen egyre több közös érdek köti össze őket. A közelgő párbeszéd mindkét ország számára platformot kínál, hogy megerősítsék a globális partnerségük iránti szilárd elkötelezettségüket és a szabad és nyitott indo-csendes-óceáni térségre vonatkozó közös elképzelésüket.

Jó viszonyuk pozitív hatást gyakorol gazdasági kapcsolataikra is. 2022-ben az Egyesült Államokba irányuló indiai export 80,23 milliárd USD volt.

 

indiaexport.png

Forrás: Trading Economics 

 A találkozó központi kérdése az USA legnagyobb riválisa elleni szövetkezés és a két ország a találkozó során igyekezett megvitatni a Kína ellen bevetendő katonai és nem katonai eszközöket egyaránt. Egy másik, inkább India számára égetőbb kérdés hadseregének megerősítésére irányuló, már folyamatban lévő erőfeszítések megvitatása, valamint az ország technológiai súlyának növelése volt.

Fontos megjegyezni azt is, hogy India és az Egyesült Államok között még mindig vannak megoldásra váró kérdések, melyekben szintén fontos lenne előre lépni. Ide sorolható az exportellenőrzéssel kapcsolatos nézeteltérésektől kezdve, Washington Újdelhi demokratikus visszalépéseivel kapcsolatos félelmein át, egészen India szövetségi rendszerhez való csatlakozásának elutasítása is.

További problémát jelenthet a világrendről alkotott eltérő képük: India nagyobb hangsúlyt fektet a multilateralizmusra, amely komoly kockázatot hordoz magában, hiszen felhígítja az USA hatalmát és olyan, Kína által dominált entitásokat (például a BRICS-csoportosulást) erősít meg, amelyek aláássák az USA érdekeit.

Mindezek ellenére az idei 2+2 párbeszédre egy olyan pillanatban került sor, amikor az amerikai-indiai kapcsolatok nagyon jó helyzetben vannak. Ez annak köszönhető, hogy többnyire sértetlenül kerültek ki a partnerséget érintő közelmúltbeli globális sokkhatásokból.

Szeptemberben Kanada azzal vádolta meg Indiát, hogy részt vett egy kanadai területen elkövetett, államilag támogatott merényletben. Washington azonban nem fordult Újdelhi ellen. Az amerikai-indiai kapcsolatok nem szenvedték meg különösebben a vádat. Majd jött az Izrael-Hamasz háború, mely után India szolidaritását fejezte ki Izraellel – és támogatta a kétállami megoldást. A háborút terrorizmusellenes szemszögből szemléli és álláspontja szinte egybeesett az Egyesült Államokéval, Izrael szoros szövetségesével.

Eközben Oroszország ukrajnai háborúja tovább dúl, Új-Delhi pedig továbbra is orosz olajat szerez be és egyelőre tartózkodik attól, hogy határozottan kiálljon Moszkvával szemben. Az emelkedő árak közepette októberben fordulat történt: csökkent India orosz kőolajimportja, ami lehetőséget teremthet az Egyesült Államok számára. A 2+2-es párbeszéd során Blinken és Austin azt az érvet képviselte, hogy

Oroszország hosszú távon nem lesz életképes partner és átállásra sarkallta Indiát.

Érdekes az is, hogy milyen légkört teremt majd a 2+2 párbeszéd az olyan később esedékes találkozók szempontjából, mint Wang Yi, Kína külügyminiszterének amerikai látogatása, valamint Joe Biden amerikai elnök és Hszi Csin-ping kínai elnök APEC pekingi ülésének keretében történő találkozója.

Szemlézte: Udvari Anna

Tetszett a cikk? Hasonló tartalmakért kövess minket a Facebookon

komment
süti beállítások módosítása