Az elmúlt években az akadémiai berkekben egyre nagyobb erőre kapott az „igazság utáni” társadalom koncepciója. A fogalom azt a politikai állapotot írja le, amikor a társadalmat működtető információtömeg egyre kiszabadul az azt átvizsgáló intézmények jóságos fogságából, és verifikálhatatlanná válik. A hazugságok észrevétlenül terjednek együtt az igazságokkal; senki nem hisz el semmit, de közben mindenkinek megvan a maga igazsága. De pontosan hogyan árt az „igazság utáni” társadalom a demokráciának? Jelen bejegyzésben ezt járjuk körül.

Hurrá! A kilencvenes években az internet terjedését látva sokan úgy látták, a világra a globális demokrácia korszaka köszönt, hiszen az internet mindenkinek hozzáférést teremt az emberiség tudásához. Mindenki kellőképpen tájékozott lesz és megfelelő állampolgári döntéseket fog hozni – egyre felépítve a demokrácia kultúráját. Csakhogy csalódnunk kellett. Napjainkra a kezdeti optimizmust mély pesszimizmus váltja fel, s sokan arra mutatnák rá, hogy

az internet és a digitalizáció nemhogy nem segítenek, hanem egyenesen ártanak a demokrácia ügyének.

1. Demokratikus folyamatok átláthatósága

Az egyik leggyakrabban tárgyalt problémakör, ami a digitalizációval felmerülhet, az az, ahogy az országokat működtető demokratikus folyamatokat kikezdi, ezzel összefüggésben pedig a nemzeti szuverenitást is elgyengíti. Az országok jogrendszere és az államok felügyeleti hatalma ugyanis nehezen terjed ki az információs társadalom interakcióinak végtelenségére, ezáltal pedig a különféle idegen hatalmak könnyen beavatkozhatnak a demokratikus folyamatokba.

Az információs hadviselés, a dezinformáció – a párhuzamos narratívagyártás, a fake news, a deepfake – mind olyan eszközök, amelynek létével tisztában vagyunk. De vajon

belegondoltunk abba, hogy ezek nem csak a mi tudatunkat, hanem azon keresztül rögtön demokratikus döntéseinket is befolyásolják?

Vajon még mindig egyedül hozza meg a választó a döntéseit a szavazófülke magányában, vagy döntéseit az algoritmusok „láthatatlan keze” irányítja? Ezek a problémák legújabban a hipernépszerű kínai alkalmazás, a TikTok lehetséges betiltását övező közbeszédben is terítékre kerültek.

2. Társadalmi polarizáció

A digitalizáció másik nagyon fontos következménye a társadalmi polarizáció fékevesztett folyamata. Itt két nagyon fontos fogalmat érdemes tisztázni. Az egyik a mikrotargetált marketing, ami azt teszi lehetővé, hogy az információfogyasztók (user-ek) csakis a saját értékeikre, meggyőződéseikre szabott tartalmakat kapnak kézhez.

A user-ek ugyanis online aktivitásuk során folyamatosan bővítik az algoritmusok rendelkezésére álló információt saját agyi működésükről,

ezt pedig a különböző közösségi média vállalatok és az ezektől adatokat vásárló cégek könnyen kihasználhatják marketingstratégiájukkal. A végeredmény az, hogy a user egyre hajlamosabbá válik arra, hogy szélsőségekben gondolkodjon, hiszen egész online működése során csak a saját értékvilágával megegyező információ jut el hozzá.

A másik fogalom, amit érdemes lehet körülírni, a „negativity bias”. 

Az emberi agy struktúrája olyan, hogy sokkal fogékonyabb a negatív információra – rossz hírekre, lejáratásra, összeesküvés elméletekre, apokaliptikus víziókra, gyűlölködő indulatokra – mint az alapvetően pozitív irányultságú tartalmakra.

Mindezt a különböző szereplők a digitalizáción keresztül számottevő hatékonysággal használhatják ki. Ha az agyunk a negatív információra fogékony, viszont a közösségi médián bármit megoszthatunk, máris azzal a helyzettel állunk szemben, hogy a negatív információk még az eredeti kognitív egyensúlyhiányhoz képest is sokszoros intenzitással terjednek, a társadalmakban frusztrációkat és szélsőséges hajlamokat és a kompromisszumok meghozatalára való képtelenséget generálva. A demokrácia pedig máris meggyengült, hiszen annak elemi mozgatója a folytonos konszenzuskeresés.

Mindeközben a folyamatos virtuális élet és valóságépítés egyre inkább megakadályozza azt is, hogy a polgárok személyes interakciókat éljenek át. A nyilvánosság, mint a demokrácia színtere kiesik a személyes kötődések világából, elgyengítve a szolidaritást és az empátiát.

Ami marad, egy velejéig polarizálódott társadalom, amelyben nem szerveződnek működő állampolgári kapcsolatok és közösségek.

3. Digitális hatalom

A harmadik módszertan, amivel a digitalizáció leépítheti a demokráciát, egy új hatalmi egyenlőtlenség kiépítése: egy digitális hierarchia. A minél modernebb eszközök, technológiák és algoritmusok birtoklása elképesztő mértékben növeli meg egyesek hatalmát a többséggel szemben.

Azt hisszük, mobiltelefonunk által miénk a világ, ám alig-alig van bármiféle információs hatalmunk azokkal szemben, akik a telefonon lévő programokat tervezik és irányítják.

Míg ők többet tudnak rólunk, mint mi magunkról, addig a figyelmünk feldarabolása – grammatizálódása – és az impulzusbőség miatt kognitív képességeink ellazulnak (az átlag IQ Amerikában már csökkenésnek is indult), megágyazva a kritikus, tájékozott állampolgár kihalásának. 

83% of Europeans perceive #fakenews to be a problem for democracy.
The High-Level Expert Group on Fake News and Disinformation presents its policy recommendations and insights today → https://t.co/Gg5nRD837l #tacklefakenews pic.twitter.com/yiifE0fDcg

— European Commission (@EU_Commission) March 12, 2018

A magánélet vége és a kogníciónk befagyása ugyanakkor még nem minden. Ahogy a Human Rights Watch egykori vezérigazgatója, Kenneth Roth írja, a digitalizáció lehetővé teszi az olyan elnyomó rezsimek számára, mint Kína, hogy közvetlenül, a gazdaság uralása nélkül is ellenőrizhessék, birtokba vehessék a társadalmat működtető információforgalmat, saját hatalmukat kiépítve.

A demokrácia így a nemzetközi kapcsolatok és a geopolitika világában is visszaszorulhat, hiszen a digitalizáció versenyképes, szabadpiaci vagy félpiaci autokráciák megszilárdulását vonja maga után.

Mindennek tudatában kijelenthető, hogy a digitalizáció napjainkban nem szilárdítja, hanem felforgatja és elgyengíti a demokráciát. Ha a demokráciát meg akarjuk védelmezni a zsebünkben lévő „kütyükkel” szemben, nyilvánvalóan nemzetközi szabályozásra van szükségünk – szabályozásra, ami kijelöli az információforgalom legitim és ellenőrizhető kereteit. A demokrácia gyengeségének forrása ugyanis ma nem az információ hozzáférhetetlenségében, hanem túlzott hozzáférhetőségében rejlik – ezáltal ugyanis már nem tudjuk eldönteni, mi igaz és mi hamis, ami a szabadság és a jogállam legfontosabb művelete volna. A digitalizáció szabályozása felé napjainkban egyébként az Európai Unió tesz jelentős lépéseket. 

Írta: Béndek Ábris

Tetszett a cikk? Hasonló tartalmakért kövess minket a Facebookon