2023. szeptember 20. 16:00 - Danube Institute

Átpolitizált woke hadsereg Amerikában: emberarcúság vagy a gyengeség jele?

Az Egyesült Államok tartja fent a világ legfelkészültebb és legütőképesebb haderejét. Ezt mi sem bizonyítja jobban, hogy mind létszámban (1 359 600 fő), mind költségvetésben (800 mrd USD), mind pedig technológiában sikerült egy világverő haderőt felállítani. A hidegháború utáni egypólusú világban ez a szerep megkérdőjelezhetetlen volt. Mára a globális versenytársak megjelenése - így a legjelentősebb kihívó Kínai Népköztársaság - mellett belső tényezők is elősegíthetik az amerikai haderő nimbuszának leépülését. A hadsereg átpolitizáltságára irányuló törekvések, a woke betörése alááshatja a morált, csökkentheti a toborzásra jelentkezők számát, nem beszélve a vetélytársak felé irányuló elrettentés leépüléséről – írja elemzésében a The Heritage Foundation. 

shutterstock_1579784089.jpg

A jelenlegi adminisztráció több fronton is megpróbálja a saját arculatára szabni a haderőt. Ez az attitűd természetesen veszélyes lehet, hiszen egy fegyveres testület átpolitizálása hatással van a katonai vezetés minőségére, illetve magára a hadsereg moráljára. Egy ilyen válságokkal teli időben, mint a jelenlegi, nem éppen a legbölcsebb lépés.



Az amerikaiak jelentős katonai bázisokkal rendelkeznek a velük partnerségi vagy szövetséges kapcsolatot ápoló államokban. A szövetségesek védelme természetesen kötelezettség is, amelyet a partnerek elvárnak Washingtontól azaz, hogy garantálják biztonságukat a kihívókkal szemben. Rendkívül jelentős az amerikai jelenlét a világban, de ahogy Stephen Walt politológus is utalt rá 1985-ben a „Balance of threat” tézisében, úgy nem a legerősebb ország ellen (USA), hanem a legfenyegetőbb ellenében szövetkeztek az európai hatalmak a hidegháború során (Szovjetunió). Ez a képlet ma is felhasználható a távol-keleti sakkjátszmában, viszont Moszkva helyére Kínát helyettesíthetjük be.

Az amerikai haderő a 2010-es évektől kezdődően vált áldozatává a woke jelenségnek.

2016-ban a transzneműek számára is megengedték a hadseregben való szolgálatot. Ezt később Donald Trump republikánus elnök eltörölte, amelyet Joe Biden jelenlegi demokrata elnök újra megerősített. Ennek ellenére nagy port kavart, amikor 2022-ben kiderült, hogy a magát transzneműnek valló Jamie Lee Henry őrnagy belső információkat szivárogtatott ki az oroszoknak, méghozzá az ukrán-orosz háború kellős közepén. 

A katonákat továbbá több érzékenyítő előadással próbálják még befogadóbbá, emberarcúbbá, azaz úgynevezetten „progresszívabbá” tenni. Így a kritikai fajelmélet kötelező „oktatási” anyagként került bevezetésre. Ez az indoktrináció elősegíti mind az összes fegyvernemen belüli bizalmatlanságot, továbbá fokozza a feszültséget a nemek és a különböző származású amerikai állampolgárok között. Ez jelentősen befolyásolhatja az amerikai haderő fegyvernemeinek képességeit, méghozzá negatív irányba. Erre utalt többek között Tom Cotton Arkansas állam republikánus szenátora, egy 2021-ben adott interjú során. A szenátor többször is foglalkozott a kérdéssel a X-en, korábbi nevén Twitteren.

És akkor még nem beszéltünk a másik nagy problémáról, vagyis a toborzási adatokból kiolvasható egyre nagyobb érdektelenségről.

A tavalyi évben 25%-kal elmaradt a jelentkezők száma a központilag elvárttól, viszont az idei évben még ennél is rosszabb adatok várhatóak - vélekednek a The Heritage Foundation szerzői.

Az amerikai haderő effektivitásának és elrettentésének potenciális csökkenése több okból kifolyólag is veszélyes lehet. Egyik részről maga a belpolitikai megosztottság kisugárzása a hadseregre nem szerencsés. Nem beszélve a fegyveres testület átpolitizáltságáról és a woke beültetéséről, amely kifejezetten veszélyes Washington jelenlegi játszmáira nézve. Kína, Oroszország, Irán, Észak-Korea (és még lehetne sorolni a status quo megtörésében érdekelt játékosokat) pont arra várnak, hogy az amerikai haderő gyengeséget mutasson.

Márpedig a megosztottság fokozása egy világverő hadseregben a gyengeség jele, nem pedig az emberarcúságé.

Másrészről, ha Washington katonai nimbuszának csökkenése érezhető, akkor bizonyos szövetségesek lehet, hogy máshogy próbálják majd megoldani biztonsági kihívásaikat. Továbbá problémát jelent, hogy a woke előtti meghajolás eredményeként közel sem jelentéktelen pénzügyi forrást kell átcsoportosítani, nem beszélve a civil ügynökségek beszervezéséről, amely túlbürokratizáltságot eredményezhet. Végezetül pedig, az európai védelem alapjait is megrendítheti, ha az amerikai haderő veszítene képességeiből és elrettentéséből, hiszen jelen állás szerint az európai hatalmak amerikai katonai jelenlét nélkül nehezen tudnák megszervezni a kontinens védelmét.

Szemlézte: Szabó Bence

Tetszett a cikk? Hasonló tartalmakért kövess minket a Facebookon

komment
süti beállítások módosítása