2023. június 28. 07:00 - Danube Institute

Csúcstalálkozó a diplomáciában: az USA és India erősödő kapcsolata

A napokban került sor egy, sokak által csúcstalálkozóként emlegetett diplomáciai eseményre: India kilenc éve regnáló miniszterelnöke, Narendra Modi az Egyesült Államokba látogatott, ahol Joe Biden amerikai elnök látta vendégül. Az esemény új korszakot nyithat az amerikai-indiai kapcsolatokban, ezért érdemes sorra venni, hogy a hivatalos látogatás milyen potenciális következményekkel járhat a két ország viszonyára, valamint a geopolitikára nézve.

shutterstock_2046381017.jpg

Bár Joe Biden elnök és Narendra Modi miniszterelnök tavaly novemberben már találkozott egymással a G20-csúcson, a várakozások szerint a júniusi hivatalos látogatás hozhat áttörést a két ország együttműködésében. Bár Modi harminc percet késett látogatása első hivatalos programjáról, amelyet nélküle is elindítottak, később a Fehér Házban fogyasztotta el első ebédjét az amerikai elnök társaságában. A több órán át tartó megbeszélésen és az azt követő sajtótájékoztatón már körvonalazódni látszott, hogy a várakozások reálisak voltak.

A két vezető bizakodva jelentette be, hogy

a két ország közötti jó viszony és az együttműködés egyre erősebbé vált az utóbbi időben,

ezt találkozásuk is megerősítette. A megbeszélések során, az előzetes várakozásoknak megfelelően számos, stratégiailag kulcsfontosságú témát érintettek, amelyek a teljesség igénye nélkül a technológia és innováció, az űrprogram, valamint a demokrácia védelme. A hagyományosnak mondható diplomáciai protokolltól eltérve,

némileg meglepő módon a hivatalos sajtótájékoztatón csak mérsékelt számú (egészen pontosan kettő), előre bejelentett kérdést tudtak feltenni az újságírók.

Az viszont pozitívumként könyvelhető el, hogy Modi részt vett a sajtóeseményen, hiszen erre ritkán volt példa. Ugyanakkor, a bejelentés alkalmával számos fontos információ látott napvilágot a kitűzött stratégiai célok gyakorlati részleteivel kapcsolatban.

Modi miniszterelnök és Biden elnök a többi között védelmi és kereskedelmi megállapodásokat kötött, amelyek a két ország közötti stratégiai együttműködés erősítését és mélyítését szolgálják. Ez mindkét fél számára számottevő gazdasági előnyökkel jár: India fejlett technológiához jut (mint például a világ vezető katonai erejének haditechnikája), az USA pedig közelebb vonja magához a világ legnépesebb országát. Modi az Egyesült Államok számos nagyvállalatának vezérigazgatójával találkozott látogatása során. A sokszor szigorú import- és exportszabályok enyhítésével Új-Delhi és Washington zöld utat nyitott a globális amerikai nagyvállalatoknak, így a közeljövőben valószínűleg robbanásszerűen fog növekedni az amerikai befektetések száma és mértéke a dél-ázsiai országban. Külön érdekesség, hogy a SpaceX és a Tesla vezérigazgatója, Elon Musk saját elmondása szerint

rendkívül eredményesen tárgyalt az indiai miniszterelnökkel, így szóba került a Starlink szatellit Indiába való ,,exportálása” is.

Továbbá az Egyesült Államok vállalja, hogy megkönnyíti a beutazási feltételeket a képzett indiai munkaerő számára.

Az ambiciózus gazdasági és technológiai együttműködés megvalósítása ugyan még tartogat kihívásokat és akadályokat, de az irány egyértelmű: a két gazdasági óriás közeledése Kína erejének gyengítését, vagy legalább egyensúlyozását kívánja elérni. Bár a két vezető kommunikációja óvatos volt a geopolitikával kapcsolatos kérdésekben, a szakértők szerint

a két ország együttműködése kölcsönösen hasznos és gyümölcsöző lehet az ázsiai óriással való rivalizálás során.

Ha a két nagyhatalom koordinálja erejét, akkor már a puszta számok alapján is dominálhatja a nemzetközi arénát.

Joe Biden kijelentette, hogy a két ország de facto szövetsége természetes folyamat eredménye. Ugyanakkor elemzések arra világítanak rá, hogy nem evidens a már-már túlzottan baráti viszony. Ahogy a Foreign Affairs találóan fogalmaz: ,,Washingtonnak és Új-Delhinek közös érdekei, nem közös értékei vannak”. Az amerikai közvélemény egy része a látogatás során

felhívta az indiai politika antidemokratikus, elnyomó gyakorlatára a figyelmet a muszlim kisebbséggel szemben,

amely vádakat Modi elnök látogatása során határozottan tagadott. Ezzel szemben a Freedom House értékelése szerint India a szabad kategóriából a részben szabad besorolásba csúszott le, így tehát nem meglepő a kritikus hangok felerősödése. A látogatás során az amerikai elnök nem tért ki a kérdés tisztázására.

Narendra Modi indiai miniszterelnök hivatalos amerikai útja tehát a nemzetközi politika legjelentősebb eseménye volt az elmúlt időszakból. A csúcstalálkozó ugyanakkor különösen fontos Antony Blinken amerikai külügyminiszter 2023. június 16. és 21. közötti Kínai útjának fényében. Egy biztos: az USA és India együttműködése egészen szorosnak tűnik, amely tény átformálhatja a globális erőviszonyokat és kapcsolatokat a közeljövőben.

Szemlézte: Ferencz Attila Norbert

Tetszett a cikk? Hasonló tartalmakért kövess minket a Facebookon

komment
süti beállítások módosítása