2024. június 21. 07:00 - Danube Institute

Egyre nehezebb helyzetben vannak az amerikaiak a mindennapokban

Amerikaiak milliói küzdenek a mindennapos megélhetéssel. Az ezzel kapcsolatos vádakra reagálva Joe Biden a CNN-nek adott interjújában azzal védekezett, hogy az amerikai családok többet tudnak költeni. Statisztikai adatok alapján az idei évre várható a legkisebb az infláció a pandémia kezdete óta, rengeteg új munkahely jött létre és a fizetések is emelkedtek 14%-kal Biden alatt. Akkor miért érzik mégis úgy az amerikaiak, hogy nehezebben élnek meg, mint az elmúlt évben? 

shutterstock_2462809195.jpg

Az MSNBC műsorvezetője, Stephanie Ruhle azt állította, hogy az amerikaiaknak szükségük van egy közgazdászra, hogy elmagyarázza a zavarodott állampolgároknak, hogy miért is érzik rosszul, hogy romlottak az életkörülményeik Biden elnöksége alatt. Mindemellett Biden egy, a CNN-nek adott interjújában arra a kérdésre, hogy mit válaszol azoknak, akik a megélhetésük miatt aggódnak – tekintettel a 30%-os élelmiszer inflációra – azt válaszolta az Amerikai Egyesült Államok elnöke, hogy több pénze van most az embereknek, így ez nem probléma.

Mi is az igazság az inflációt tekintve?

Biden vezető gazdasági tanácsadója többször is – emiatt a félreértés, nyelvbotlás lehetőségét elvetném – azt állította, hogy a Biden-adminisztráció 9%-os inflációt „örökölt” az elődjétől. Ez nem igaz, mert ha megnézzük a hivatalos inflációs adatokat, 2021 első negyedévében az inflációs ráta nagyjából 1,4% volt. 

De nézzük is meg a hivatalos számokat, mióta Biden beiktatásra került az Amerikai Egyesült Államok elnökének pozíciójába! Ezen időszak alatt a fizetések 14%-kal növekedtek – a hivatalos adatok szerint, az infláció pedig 20%-os volt. Emellett

érdemes azt is figyelembe venni, hogy a lakhatás költsége nagyjából a duplájára nőtt – ugyan a használt autók olcsóbbak lettek majdnem 10%-kal, ugyanakkor ez a mindennapi megélhetéshez nem szükséges.

Biden tweetje szerint a májusi inflációs mutató 0% lett. Ugyanakkor a fogyasztói árindex-adatok alapján – amely sokkal pontosabb képet fest, mint az általános mutató – ez az elmúlt hónapban 3,3% volt. 

Ez az infláció, hogy jobban szemléltetve legyen azt jelenti, hogy a medián amerikai fizetéséből – amely a hivatalos statisztikák szerint 2023-ban nagyjából 48 000 dollár volt – 8100 dollárt von le éves szinten az ezt megelőző időszakhoz képest – ez százalékban kifejezve 4,4%-os csökkenés azóta, mióta Biden hivatalba lépett.

usainflacio.png

forrás: US Inflation Calculator

Mindeközben a Biden-adminisztráció – kommunikációja szintjén legalábbis mindenképpen – úgy tesz, mintha a gazdaság a valaha volt legsikeresebb időszakon lenne túl. Arra is építve ezt a narrációját, hogy 2022 júniusában a munkahelyek száma elérte azt a szintet, mint ami a pandémia előtt volt. Ugyan fontos mutató a választóknak ez, de végső soron az számít mindenkinek, hogy a fizetése mire elég – és ez az elmúlt 4 évben nem Biden újraválasztásának kedvezően alakult.

Biden-adminisztrációjának a kommunikációja ezek hatására nagyon elitistának hangzik. A dolgozó állampolgároknak azt kvázi megmondva, hogy a problémáik egyáltalán nem valósak és az érzéseik sem megalapozottak.

Mindezek hatására nem meglepő, hogy közvélemény-kutatások ugyan a Kongresszusban minimális Demokrata előnyt jósolnak, ugyanakkor az elnökválasztásra már 1 százalékpontos Donald Trump győzelmet jeleznek előre  – nyilvánvalóan ezek lehetnek pontatlanok, mint ahogy az már 2016-ban is kiderült.

Szemlézte: Fehér Szabolcs

Tetszett a cikk? Hasonló tartalmakért kövess minket a Facebookon

komment
süti beállítások módosítása