2024. augusztus 18. 09:00 - Danube Institute

Tömegesen tüntetnek Indiában a nők elleni erőszak miatt

Gyertyákkal a kezükben nők százezrei vonultak végig egy éjszaka India városaiban, hogy tiltakozzanak egy fiatal orvosnő kórházban történt brutális megerőszakolása és meggyilkolása ellen, ami a szigorú új törvények ellenére is felszította a nők biztonságának hiánya miatt érzett dühöt.

shutterstock_2335854875.jpg


A Reclaim the Night felvonulás volt a csúcspontja annak a csaknem egy hete tartó tiltakozásnak, amelyet a 31 éves nő meggyilkolása váltott ki az RG Kar Medical College-ban. A bűncselekménnyel kapcsolatban letartóztattak egy önkéntes kórházi dolgozót

Az orvos egy maratoni, 36 órás műszak után az RG Kar Orvosi Főiskola egyik szemináriumi termében egy szőnyegen aludt, mivel az épületben nem volt kollégium, vagy pihenőszoba az orvosok számára - mondták kollégái a Reutersnek. Másnap reggel holtan találták. A rendőrség szerint megerőszakolták, majd meggyilkolták. A közösségi médiában közzétett felhívásokra reagálva az élet minden területéről érkező nők felvonultak nem csak Kolkata városában, de az egész államban.

A „Reclaim the Night” elnevezésű tüntetésen, az ország függetlenségének 78. évfordulója előtti estén tiltakoztak a nők biztonságának hiánya ellen, különösen a női áldozatokat követelő, éjszaka elkövetett bűncselekmények ellen.

Bár a tüntetések nagyrészt békésen zajlottak, történtek kisebb összecsapások a rendőrség és ismeretlen férfiak egy csoportja között, akik berontottak az orvosgyilkosság helyszínére, és feldúlták a sürgősségi osztályt. A rendőrség könnygázt vetett be, hogy szétoszlassa a rendetlenkedő tömeget. Néhány rendőrautó is megrongálódott. Kisebb tüntetéseket tartottak számos más indiai városban is, például Delhiben, Haidarábádban, Mumbaiban és Pune-ban.

A hét elején India több városának számos állami kórháza felfüggesztette az összes szolgáltatást, kivéve a sürgősségi osztályokat, mivel a kezdő orvosok kint ültek a kórház előtt, hogy tiltakozzanak és igazságot követeljenek.

Társadalomként el kell gondolkodnunk az anyáink, lányaink és testvéreink ellen elkövetett atrocitásokon. Felháborodás van ez ellen az országban. Érzem ezt a felháborodást

- mondta Narendra Modi miniszterelnök a nemzethez intézett függetlenség napi beszédében.

A 2012-es Delhiben elkövetett nemi erőszak ügye fordulópontot jelentett az indiai társadalomban a nők biztonságával kapcsolatos hozzáállásban. Hatalmas tiltakozásokat váltott ki, és katalizátora volt a nők elleni bűncselekményekkel foglalkozó törvények gyors változásának. Ezek közé tartoztak a gyorsított bíróságok, amelyek gyorsabb ítéletet hoztak az ilyen ügyekben. A tiltakozók szerint azonban egy évtizeddel később sem javult a nők helyzete.


Az indiai zsúfolt és gyakran mocskos állami kórházakban dolgozó orvosok régóta panaszkodnak arra, hogy túlhajszoltak és alulfizetettek, és szerintük nem tesznek eleget azért, hogy megfékezzék az orvosi ellátás miatt feldühödött emberek által ellenük elkövetett erőszakot.

Az indiai nők elleni erőszakos cselekményekkel szembeni küzdelem továbbra is kihívást jelent az ország számára, és az ilyen tragikus események arra emlékeztetik a társadalmat, hogy mennyire sürgető a nők biztonságának javítása. A mostani eset ismét rávilágít arra, hogy a törvények önmagukban nem elegendőek; szükség van a társadalom alapvető hozzáállásának változására is.

Szemlézte: Veres Kata

Tetszett a cikk? Hasonló tartalmakért kövess minket a Facebookon

komment
süti beállítások módosítása