A nyílt forrású hírszerzés már a 2022-es év előtt is ismert fogalom volt szakmai körökben, azonban a jelenség valódi népszerűségét az ukrajnai invázió hozta el. Az OSINT (open-source intelligence – nyílt forrású hírszerzés) azonban a hírszerzési terep radikális változásának tünete, amely komoly kihívást jelent a szakma klasszikus szervezetei számára. Az új tendenciákat Amy Zegart (Hoover Institution és Stanford University) elemezte a Foreign Affairs hasábjain.

A modern amerikai hírszerzés története a második világháború után kezdődött, amikor a konfliktust túlélő szuperhatalmak – az Egyesült Államok és a Szovjetunió – pólusokat kezdtek kialakítani a nemzetközi kapcsolatokban. Az USA-nak olyan hírszerzési kapacitásokra volt szüksége, amelyek alkalmasak lehetnek egy következő Pearl Harborhoz hasonló nemzeti tragédia megakadályozására, valamint az amerikai érdekek érvényesítésére a hidegháborúban. Ennek eredményeként 1947-ben megalakult a Központi Hírszerző Ügynökség, azaz a CIA.

Ma a világ egy hasonló fordulat előtt áll, azonban a 21. század innovációi mégis új kihívásokat állítanak a hírszerző közösség elé.

Korábban a titkos információszerző tevékenység kizárólag az állami szereplőkre tartozott, ma már azonban a privát szektor technológiái is képesek erre – és sokszor hatékonyabban, mint a központi szervek.

Ilyen újdonság például a mesterséges intelligencia elterjedése, ami egyes kutatók szerint a jövőben a mai munkaerő 40%-át lesz képes helyettesíteni. Az MI olyan szinten vált elérhetővé, hogy ma már bárki képes az internet segítségével úgynevezett deepfake videókat gyártani, amelyek segítségével bármilyen üzenetet a döntéshozók szájába adhat. Ezt a technológiát használták fel például az oroszok, amikor Zelenszkij elnökről készítettek ilyen tartalmat, ahogy az ukrán csapatokat fegyverletételre szólítja fel.

Hasonlóan fontos új technológiát jelentenek a kereskedelmi műholdak, amelyek képesek például járművek mozgásának megfigyelésére vagy éppen különböző rádiófrekvenciák detektálására. Ezek jelentőségét mutatja, hogy 2020-ban Irán ilyen eszközökkel figyelte az amerikai csapatok iraki tevékenységét, amelynek eredményeként ballisztikus rakétákkal támadta meg azokat. Az ilyen és hasonló innovációk elterjedése többek között azért volt lehetséges, mert a kutatás-fejlesztés az állami szervektől átkerült a magánszektorba. Ennek következményeként

ezek az újdonságok elérhetővé váltak gyakorlatilag mindenki számára, így az állam kevésbé képes technológiai előnyt kiépíteni az ellenfeleivel szemben.

Az innovációkkal azonban az egész terep átalakult a hírszerző ügynökségek számára. Korábban csupán egy-két fő irányvonalat kellett követniük – például a Szovjetunió vagy éppen az iszlamista terrorszervezetek tevékenységét – ma már azonban sokkal több veszéllyel kell szembesülniük. A 20. század közepéig az erős katonai képességek garantálták az államok biztonságát, a kibertér fejlődésével azonban ez nem elégséges. Mivel a kibertámadások bárhonnan, bármikor érkezhetnek a döntéshozatali folyamat kifejezetten felgyorsult, ami komoly nyomást helyez mind a politikai vezetőkre, mind az őket támogató hírszerző közösségre.

Mára az információ iránti igény nem csupán a döntéshozóktól származik, de a magánszektor szereplőitől is. A tech óriások, mint a Microsoft vagy a Google, tudni akarnak minden lehetséges kiberfenyegetésről, amelyek érinthetik a felhasználóik adatait.

Ez hasonlóan igaz a magánkézben lévő kritikus infrastruktúrát üzemeltető vállalatokra is; csakúgy, mint az átlagos választókra, hiszen ki ne akarna tudni a saját választókerületét érő beavatkozási kísérletekről. Ez a jelenség megkívánja az állami szervek nyilvánosság felé való nyitását: a CIA például podcastet indított az ügynökség működéséről. Ez a tendencia akár hatékony együttműködéssé is válhat, hiszen a tudományos közösség bevonásával új szintre lehet emelni a hírszerzési információk feldolgozását.

A nyílt forrású, közösségi hírszerzés fejlődésével a központi szerveknek új lehetőségekkel és kihívásokkal kell szembenézniük. Az OSINT mára már olyan szintre jutott, hogy

az egyik legnépszerűbb ilyen közösség, a Bellingcat csoport képes volt Európában működő Iszlám Állam-sejteket feltárni, valamint bebizonyítani, hogy a maláj gép tragédiájáért az oroszbarát szeparatisták voltak felelősek.

Russian media was also caught out by modified satellite imagery, when Russia 1 broadcast images supposedly captured by a passing satellite of a fighter jet shooting down MH17. pic.twitter.com/kaMVRfV3Fs

— Bellingcat (@bellingcat) February 4, 2022

Az OSINT csoportokkal való együttműködés számos előnyt hordoz magában. Ezzel az állami szervezetek minden eddiginél több információfeldolgozásra alkalmas szakembert tudhatnak magukénak, amely segítheti a kisebb részletek egymáshoz kapcsolását is. Ez kifejezetten fontos, hiszen az interneten elérhető adatmennyiség kétévente megkétszereződik. A nyílt forrásokkal dolgozó hírszerzőket nem köti a bürokrácia, ami jelentősen felgyorsítja a munkafolyamatokat, valamint megkönnyíti a kormányközi együttműködést is.

Ezzel szemben komoly veszélyt jelent, hogy a nyílt forrású hírszerzés bárki számára elérhető, függetlenül attól, hogy milyen szándékai vannak. Az ellenőrzés hiánya is problémát okoz, hiszen így könnyen elterjedhetnek hamis következtetések is, amelyek a döntéshozókat sarokba szoríthatják.

Zegart szerint a hírszerzés nem a titkok, hanem a titkok kezelésének művészete, hiszen az elemzés nélkül azok csak használhatatlan információmorzsák lennének.

A megszerzett adatok nélkül viszont az elemzés sem lehetséges. Éppen ezért elengedhetetlen az OSINT csoportok és a központi szervek együttműködése, hiszen a napjainkat jellemző adatmennyiség elemzéséhez már nem elég a klasszikus ügynökségek személyi állománya. Ennek biztonságossá tételéhez azonban szükséges, hogy a két csoport kontroll alatt kooperáljon és mindkét fél azokat a feladatokat végezze, amelyekben a legkompetensebb.

Szemlézte: Szenes Eszter

Tetszett a cikk? Hasonló tartalmakért kövess minket a Facebookon