Több, mint egy évvel ezelőtt az Északi Áramlat gázvezetéket ért támadás rázta meg a világot. Bár amerikai hírszerzési források ukránpárti nem-állami csoportoknak tulajdonítják a robbantást, továbbra is bizonytalan, hogy valójában kié a felelősség. Ennek ellenére kétségtelen, hogy a gázvezeték esete ráirányította a figyelmet a kritikus infrastruktúra rezilienciájának fontosságára, főként Észak-Európa partjainál.

Az ellenállóképesség megerősítésében most egy régi-új nemzetközi platform hozhat áttörést. Sean Monaghan, a Center for Strategic and International Studies Európa, Oroszország, és Eurázsia programjának vendégkutatója a Joint Expeditionary Force (Egyesített Expedíciós Erő – JEF) szerepét vizsgálta a hibrid támadások kontextusában.

Rishi Sunak október közepén brit miniszterelnökökre kevéssé jellemző dolgot tett: egy teljes éjszakát a brit haditengerészet HMS Diamond elnevezésű hajóján töltött a Gotland-sziget közelében. A rendhagyó látogatás apropója a Joint Expeditionary Force keretrendszerében október 13-án megrendezett csúcstalálkozó volt, amelynek Visby adott otthont. A Joint Expeditionary Force a 2014-es wales-i NATO-csúcs alatt jött létre

egy olyan regionális szervezetként, amely 10 észak-európai nemzetet tömörít. A szövetség mozgatórugója, és talán legfontosabb szereplője az Egyesült Királyság, amely az együttműködés vezetési-irányítási feladatait is ellátja.

A szervezet az Ukrajna elleni invázió következtében jelentősen felértékelődött az együttműködés pedig – Monaghan szerint – nyolcszorosára gyorsult, hiszen a 10 résztvevő különösen kitett az Európa északi partjainál futó kritikus infrastruktúrát érő fenyegetéseknek. Ez például megmutatkozott október elején, amikor egy kínai hajó megrongálta a Balticonnector gázvezetéket.

Az október 13-i találkozón egyértelművé vált, hogy a JEF országai az elmúlt év eseményeinek tekintetében mélyíteni kívánják az kooperációt. Bár az együttműködés már korábban is rendszeresen megvalósult, például a Balti-tengeren végzett járőrtevékenység vagy éppen a közös légvédelmi gyakorlatok formájában,

a résztvevő országok vezetői ki akarják terjeszteni azt a hibrid támadások elleni védekezésre is.

Annak ellenére, hogy a térségben kétségtelenül szükség van a szürke zónás fenyegetések nemzetközi kezelésére, Monaghan szerint a JEF víziója implementációs problémákba ütközhet. Az egyik ilyen, hogy a Joint Expedition Force kezdeményezését össze kell hangolni a már létező keretrendszerekkel: ilyen például az EU kritikus fontosságú szervezetek rezilienciájáról szóló irányelve, vagy éppen a NATO által Brüsszelben működtetett Critical Undersea Infrastructure Coordination Cell. Ezekkel szemben azonban előnyt jelenthet a JEF számára, hogy kifejezetten a régióra fókuszál, ami növelheti a hatékonyságát. Kihívás továbbá a folyamatos jelenlét biztosítása, az októberi találkozó záródokumentuma ezt főként a NATO erőkkel való együttműködéssel igyekszik orvosolni, valamint a JEF Response Options bevezetésével, amely azonban csak a már kialakult válság kezelésére alkalmas, annak megelőzésére nem. Végül – Monaghan szerint – az együttműködés további gyengesége, hogy 2021 óta nem bővült. Bár a régióban érdekelt Németország és Lengyelország kevés hajlandóságot mutat a csatlakozásra, más államok, például Írország vagy Kanada kifejezetten sokat profitálhatnának a részvételből.

Ezügyben a Visby találkozó eredménye, hogy Ukrajnát meghívták a 2024-es és a 2025-ös hadgyakorlatok megfigyelésére, amely hasznos lehet mind a szövetség, mind a háborúban álló ország számára.

Összefoglalva tehát a JEF októberi találkozója megmutatta, hogy az együttműködésben rendkívül sok potenciál van az északi országokat érő hibrid fenyegetések elhárításának szempontjából, azonban a valódi eredményekhez a szövetségeseknek számos kihívást kell leküzdeniük.

Szemlézte: Szenes Eszter

Tetszett a cikk? Hasonló tartalmakért kövess minket a Facebookon