Az Európai Unió a mai napig nem találta meg az összhangot elérendő központi céljai és tagországainak vágyai között. Ha minden így folytatódik, a szövetség helyzete csak romlik majd - írja David Martin Jones, intezetünk kutatasi igazgatója a Quadrant magazinban.

Az államok - csakúgy, mint az emberek - könnyen megbetegednek, s akár végzetessé is válhat állapotuk. Az „állami betegség” általában a társadalmi összhang elvesztéséből ered. Különösen nagy ez a veszély akkor, amikor frissen létrejött politikai konstrukciókról van szó. Ha nem megfelelőek az új „test” létrehozásának a feltételei – gyakorlatilag az egyesülés, vagy a szuverenitás más feladásának feltételei - vagy később egy változás miatt fenntarthatatlanná válik a rendszer, az állam vagy politikai szövetség könnyen halálos veszélybe kerülhet.

Mi az, ami ebből a példából az Európai Unióra vonatkozhat? David Martin Jones elsősorban arra mutat rá, hogy

a kontinens irányítói által kitűzött célok és az egyes tagállamok igényei nem egyeznek.

A szerző Oakeshott angol filozófus Bábel-értelmezésével állítja párhuzamba a helyzetet. Bábel tornya Oakeshott szerint egy örök emberi vállalkozás jelképe. Azé a vállalkozásé, amely emberi erőből kívánja megteremteni a Paradicsomot már itt, e világban. Ezt a liberális demokrácia békés, gazdaságilag fejlett, stratégiailag erőszakmentesen politizáló, a külvilágra nyitott álmát jelenti esetünkben. A mennyeket ostromló vállalkozás azonban csak kevesek álma marad.

Az egyszerű embereknek, és esetünkben a tagállamoknak sajátos, mindennapi igényei vannak, amelyekbe nem feltétlenül illeszkedik bele egy elvont földi paradicsom létrehozása és az ezért tett erőfeszítések.

Mint ahogy Bábel tornyát elhagyták építői a nyelvek összezavarása után, a mai Európai Uniót is a széthúzás és széthullás fenyegetheti. Az EU ugyanis nem tudja összeegyeztetni vágyait a valósággal. Egy európai haderő létrehozása például nem valósulhat meg szigorúan EU-s keretek között, az Egyesült Királyság és a tágabb értelemben vett NATO egyszerűen kihagyhatatlan. Nyilvánvaló, hogy az EU vezetői számára ez egy játszma, amelyben a tékozló fiúként kilépő Londont az integrációból való kihagyással fenyegetik, de ilyen manővereket csinálni a jelenlegi helyzetben botorság. A keleti tagállamoknak védelemre van szükségük, nem pedig az EU geopolitikai játszmáira. Ugyanilyen

illúziók és hibás fókuszok terméke az Oroszországgal szemben folytatott politika.

A geopolitikai határok megsértése, majd egy fordulattal az ezt követő gyengekezű hozzáállás – gyakorlatilag nem volt komoly következménye a 2014-es krími és donbaszi orosz inváziónak az EU részéről – mind-mind megágyaztak a mostani konfliktusnak. A most alkalmazott hidegháborús retorika pedig elfedi azt a tényt, hogy a „régi” hidegháború számtalan feszültsége és eszméletlen hadügyi költései milyen gyakran eredtek téves helyzetmegítélésből, rosszul kezelt, elmérgesedni hagyott konfliktusokból. A világos, erő pozíciójából történő, stabil geopolitikai programot mindez nem pótolja.

Az Európai Uniónak sürgős reformra van szüksége, különben Bábel tornyának sorsára juthat, ahol a tagok versenyezni fognak a kilépésben, hogy ne maradjanak a süllyedő hajón utolsóként.

Ez azonban realista, a tagállami érdekeket megértően összehangoló EU-projektet jelent, nem pedig egy elképzelt, a 90-es évek eufóriájából táplálkozó világ építését.

Szemlézte: Farkas Dániel

Tetszett a cikk? Hasonló tartalmakért kövess minket a Facebookon