A „Föld tüdejének” nevezik Amazónia gigantikus esőerdeit. A hagyományos narratíva szerint a külföldi vállalatok és az uralkodó osztályok zsákmányolják ki az esőerdőt, elpusztítva az őslakosok élőhelyét. Na de mi történik, amikor az őslakosok maguk fordulnak az erdő ellen?
Az Amazonas esőerdeinek feltárása sokak számára a dél-amerikai szegénység elleni harc kulcsának tűnik. Az esőerdő legnagyobb részének ura, Brazília éppen azért telepítette új fővárosát a belső területekre az 1960-as években, hogy serkentse a belső területek, így az esőerdő övezetének gazdasági fejlesztését. Természetesen mindez hatalmas környezeti pusztítással jár. Az Amazonas erdeinek hatalmas biodiverzitása rohamosan csökken, a vékony esőerdei talaj pedig néhány aratás után kimerül, miután a fákat kivágták. Ráadásul az erdőben lakó közösségek hagyományos életmódjának is teljesen elvész a színtere.
A fősodratú média narratívája szerint a nagytőkések által irányított jobboldal felelős a környezetpusztításért, a helyi baloldal pedig az őslakosok érdekeit szem előtt tartva védi az erdőt.
Általában a globális kapitalizmus mohóságát szokás hibáztatni az erdő ilyen mértékű pusztításáért. A rengeteg értékes trópusi fa a külföldi cégek számára óriási hasznot hajt, s a helyi ásványok kiaknázásáért is nagy a harc.
Ám nem minden szól a globális kapitalizmusról. Peruban és Bolíviában a hegyvidék őslakosainak tömegei éltek és élnek nagyon nagy szegénységben. Mindkét országban nagy álom – majdhogynem a függetlenség kikiáltása óta – az Amazonas kincseinek állami feltárása, de a nagy vállalkozások próbálkozásai mind-mind kudarcba fulladtak. Azok ugyanis nem vállalták a két amúgy is instabil ország teljesen feltáratlan, járhatatlan alföldi esőerdeinek kiaknázását. Így az ottani őslakosok ezért sem tudtak kitörni a gazdasági nehézségekből, a szegénységből.
Az elmúlt húsz év azonban nagyot lendített előre az Amazonas erdeinek hasznosításán mindkét országot illetően. Ez abból következett, hogy a lakosság a saját kezébe vette a dolgot.
A hasznosítás elsősorban a folyók mentén bányászható arany kitermelésére korlátozódott – de legalább megkezdődött. A két országban majdnem 500 000 fő foglalkozik magánjellegű aranybányászattal (vagyis inkább aranymosással) a keleti alföldek esőerdeiben, amely jelentős szám, tekintve, hogy Bolívia munkaképes lakossága 6 millió, Perué pedig 18 millió fő.
Ezek a százezrek ma is komolyan profitálnak a bányászatból – s nagy részük kecsua és ajmara őslakosa az adott országnak. Valójában nem az esőerdőkből származnak, hanem a felföldről. Viszont a saját kezükbe vették a sorsukat és igyekeznek kitörni a szegénység évszázados sorsából.
Tevékenységük során azonban az arany kiválasztásához használt higannyal árasztják el az Amazonas mellékfolyóit, elképesztő pusztítást végezve az élővilágban.
A helyi politikai mozgalmakat persze nem hagyták hidegen ezek a csoportok. Bolíviában a 2006-ban hatalomra jutott Evo Morales elnök radikális baloldali pártja, a MAS (Movimiento Al Socialismo, Mozgalom a Szocializmus Felé) jelentősen támaszkodott az őslakos csoportokra, és így az aranybányászokra. A mozgalom valóban az őslakosok érdekeit próbálta képviselni – csak ez éppen ekkor nem vágott egybe az Amazonas megvédésével.
Az Amazonast védők ehelyett inkább a hagyományosan USA-barát jobboldal felé fordultak. Eleinte Evo Moralesnek sikerült a síkvidéki őslakosokat benn tartania a koalíciójában, azonban ez az évek során lassan, de biztosan széthullott. 2019-ben, amikor Morales újraválasztása során választási visszaélés gyanúja merült fel, a síkvidékiek már a Santa Cruz központtal szervezkedő jobboldal mellé álltak, küzdve az élőhelyüket felszámoló felföldi kecsuák és ajmarák ellen.
A baloldal 2020-ban azonban visszatért a hatalomba, az aranybányászokkal fennálló koalíciójával együtt. A legutóbbi időkig fenn is állt ez a szövetség,
egészen addig, amíg a súlyos anyagi problémákkal küzdő kormány úgy döntött, hogy itt az ideje a kitermelt aranyra kivetett adó emelésének az arany értékének 4,5%-áról 5%-ára. A bányászok heves sztrájkba kezdtek. Mivel ez egybeesett a népszámlálás elhalasztása – és így a kongresszusi körzetek újraosztásának elmaradása - miatti ellenzéki tüntetésekkel, a kormány számára könnyű volt felállítani a narratívát: a bányászok is a jobboldal mellé álltak. Egészen addig tartott ez, amíg meg nem egyezett a két oldal az adó 4,8%-ra emelésének kompromisszumában.
Fontos azonban megjegyezni, hogy az Amazonas medencéjében okozott pusztításukról szó sem esett. A kérdés csak az volt, hogy mekkora árat kell fizetni mindezért. A kormánynak ezentúl még érdeke is, hogy minél több aranybányász legyen, hiszen így a haszna is több lesz. A jobboldal egyik politikusa, Luis Eduardo Siles ki is emelte ennek fonákságát. A politikus szerint a fővárosban a kormány „megalkudott” a védett területek elpusztításának áráról a bányászokkal.
Mientras intentan destruir la economía y las libertades de Santa Cruz, en La Paz le acaban de vender a precio de gallina muerta las áreas protegidas -con indigenas adentro- a la voracidad de mineros auríferos q utilizan salvajemente el mercurio para incinerar rios y madre tierra.
— Luis Eduardo Siles ������ (@Chichisiles) October 30, 2022
Miközben Brazíliában a baloldalt Amazónia megmentőjeként ünneplik, egy országgal nyugatabbra más a helyzet. Fontos látnunk, hogy Dél-Amerikában nem minden őslakosnak érdeke Amazónia megmentése, s nem minden jobboldali, fehér politikus törekszik az elpusztítására, sőt. Az Amazonas kérdése nem világnézet, hanem aktuális pártstratégia kérdése a kontinensen. Ennek megfelelően érdemes figyelni a hatalmas esőerdő sorsát, s az ezt körbevevő politikai manővereket.
Források:
Alliance for Responsible Mining
Szemlézte: Farkas Dániel
Tetszett a cikk? Hasonló tartalmakért kövess minket a Facebookon