2022. június 27. 07:00 - Danube Institute

Feszültséget okoz Québecben a gazdasági migránsok szigorú szűrése

Kanada második legnépesebb tartományának politikai vezetése a francia nyelv kikopásától tart, miközben a vállalkozásoknak bárki megfelelne a jelentős munkaerőhiány pótlására.

quebec_nyito.jpg

Québec 2018 óta hatalmon lévő kormánya egyre erőteljesebb lépéseket tesz afelé, hogy megőrizze a helyiek kb. 85%-a által használt francia nyelv egyértelmű elsőbbségét a tartományon belül. Május végén a törvényhozásban, ahol a Coalition Avenir Quebec nevű párt abszolút többségnek örvend, elfogadtak egy olyan jogszabályt, amely a francia nyelv megerősítését célozza az élet számos területén, így a többi között az oktatásban, az egészségügyben, sőt, az üzleti szférában is. A törvény végrehajtására, illetve tágabb értelemben a francia nyelv népszerűsítésére egy külön minisztériumot is létrehoztak – számolt be a Global News kanadai híroldal

A fejlemény nagy visszhangot váltott ki a helyi közéletben. Az októberi választásra készülő kormány már többször kifejezte félelmét a francia nyelv hanyatlását illetően, Francois Legault miniszterelnök pedig leszögezte, hogy minden tőlük telhetőt meg fognak tenni annak érdekében, hogy a túlnyomórészt angolszász kontinensen megőrizzék területük francia hagyományát.

Habár a kormánypárti politikusok szerint az intézkedéscsomag mérsékeltnek tekinthető, az angol- és más nyelvű kisebbségek közül sokan diszkriminatívnak nevezték azt.

Országos szinten egyelőre nem vert túl nagy hullámokat a Legault-kormány fellépése. Justin Trudeau kanadai miniszterelnök egyelőre csak annyit ígért, hogy a kisebbségek jogait féltve követni fogják a törvény gyakorlatba ültetésének folyamatát, ám bármiféle jogi fellépésről eddig szó sincs. A sajtóban azért akadnak kevésbé nyugodt hangok. A jobboldali National Post szerzője legalábbis véleménycikkében arra figyelmeztet, hogy a szóban forgó québeci törvény bomlasztja az ország egységét, a vezetők pedig mindezt észre sem veszik. 

Québec az 1990-es években már majdnem elszakadt Kanadától, az erről tartott 1995-ös népszavazás során csupán néhány tized százalékponttal kerekedtek felül az egységpártiak.

A tartomány egyre szigorúbb nyelvi követelményei a helyi gazdasági szereplők nemtetszését is hamar kiváltották. A nyelvtörvény ugyanis átfogó jellege révén a bevándorlókat is érinti, mivel a többi provinciával ellentétben Québec jogosult arra, hogy saját migrációs szűrőrendszert alkalmazzon – tájékoztat a Reuters hírügynökség. Az új jogszabály például kimondja, hogy

az országba állandó tartózkodási céllal érkező személyek 6 hónap elteltével az egészségügyi ellátáson kívül minden közszolgáltatást csak és kizárólag francia nyelven vehetnek igénybe.

Québecben ugyanakkor egyre jelentősebb problémát okoz a munkaerőhiány. Kanada összes betöltetlen munkahelyének csaknem egynegyedét a frankofón tartományban hirdetik meg, a munkáskezekre pályázó vállalkozók pedig ez okból nagyon nem tudnak azonosulni a kormány elképzeléseivel.

Egyikőjük, a Montréalban főleg vendéglátással foglalkozó Vince Guzzo a Reutersnek azt mondta, hogy kétségbeesetten keres embereket mosogatni, függetlenül attól, hogy milyen nyelven képesek megszólalni. Mint magyarázta, a telefonja segítségével pillanatok alatt le tudná folytatni a szükséges kommunikációt olyasvalakivel is, aki egy mukkot sem beszél franciául.

Szemlézte: Irlanda Balázs

Tetszett a cikk? Hasonló tartalmakért kövess minket a Facebookon

komment
süti beállítások módosítása