Az ukrán válság alatt az öreg kontinens ismét Amerika védernyője alá menekült, s ez jelzi, hogy Washingtonnal még jó ideig számolni kell - írja a The Atlantic. Azonban ez az állapot nem tarthat a végtelenségig.

Az orosz hadsereg nem utolsósorban azért vonult fel az ukrán határon, mert az általános stratégiai gondolkodás szerint az Egyesült Államok Európára fordított figyelme gyengül, egyre inkább koncentrál ehelyett a Távol-Kelet helyzetére, s így lehetővé válhat Moszkva számára a korábban elvesztett befolyási övezetek visszaszerzése. Ezzel szemben Európa – a német különutasság mellett – majdnem egységesen rendeződött Amerika mögé az orosz fenyegetéssel való szembeszállásban. Anglia, Franciaország és Németország részvétele csak amolyan mellékág,

egyértelműen az Egyesült Államok az európai kontinens legnagyobb befolyással bíró hatalma.

Kérdés azonban, hogy jó-e ez hosszú távon? A Nyugatnak mindenképpen jó hír, hogy Amerikának még az ilyen súlyos belső válságok időszakában is van energiája erőt mutatni és láthatóan továbbra is a világ egyik legerősebb hatalma. Azonban megfelelő-e az, hogy ez a hatalom képviselje a Nyugat erejét majdnem teljesen ilyen helyzetekben? Az ilyen típusú kiszolgáltatottságnak megvannak a maga hátrányai is. Legutóbb ezeket Franciaország tapasztalhatta, amikor az Amerika, Ausztrália és Egyesült Királyság között kötött védelmi szövetség keretében egy jobb amerikai ajánlat miatt Ausztrália felmondta a Párizzsal kötött tengeralattjáró-üzletét. De ha fel is tesszük, hogy Amerika permanensen pozitív szerepet játszana Európa biztonságában, előfordulhat, hogy a távol-keleti fenyegetések miatt nem képes megfelelően ellátni ezt a szerepét.

Amennyiben az öreg kontinens saját válaszokat akar adni komoly geopolitikai fenyegetésekre, mindenképpen meg kell erősítenie egységes külpolitikáját, megreformálnia pénzrendszerét és fellendítenie hadiiparát.

Ehhez az Európai Unión belül meglevő viták lezárására is szükség van – természetesen minden félnek megfelelő módon, ahol mindenkinek kompromisszumokat kell kötnie, bizonyos mértékig a belpolitikai érdekeitől is függetlenül. Egy ilyen egység aztán elkerülheti azt, hogy majdnem erőtlen közvetítőként kelljen az európai országoknak a két szuperhatalom között ingadoznia, mint ahogy arra most Franciaország kényszerült.

Putin: "Last night, we talked until 2 o'clock. Macron told me, there are some changes in the stance of the Americans (when it comes to Ukraine). When I asked him, what changes, he didn't respond." pic.twitter.com/ncbVUIThb5

— Julian Röpcke�� (@JulianRoepcke) February 21, 2022

Fontos, hogy - jóllehet az Egyesült Államoknak bizonyos szempontból hasznos lenne tehermentesíteni magát az öreg kontinensen - ezt nem feltétlenül teszi majd meg kizárólag önszántából. Miközben érdeke, hogy ne kelljen totálisan ellátnia egy másik kontinens védelmét, azt nem feltétlenül szeretné, hogy az euró a dollár teljes értékű kihívója legyen, megjelenjen egy amerikai méretű hadiipar és eltűnjön az Európa felett gyakorolható összes többi befolyás. Ilyen módon ezt a folyamatot proaktívan kell megvalósítani, akár bizonyos mértékben az Egyesült Államokkal is szembefeszülve.

Kérdéses, hogy ki lehet ennek a folyamatnak az vezetője? Németországnak a jelenlegi status quo meglehetősen kényelmes, a maga részéről kiválóan ki tudja használni gazdasági hatalmát, a hadiiparra keveset költ az amerikai védőernyő alatt és önállóan folytat diplomáciát az összeurópai érdekektől kevéssé zavartatva. Franciaország valószínűleg alkalmasabb jelölt erre a posztra; kérdéses, hogy ehhez valóban fel tud-e nőni, és képes lesz-e egy ekkora diplomáciai teljesítményre? Mindenesetre Európának az ukránhoz hasonló válságokból nem azt kell leszűrnie, hogy a régi megoldásokhoz ragaszkodjon, hanem hogy a saját kezébe kell, hogy vegye a sorsát a geopolitikában.

Érdekel, hogyan eszkalálódótt hétről hétre az orosz-ukrán konfliktus? A válsággal kapcsolatos korábbi cikkeinket itt találod.

Szemlézte: Farkas Dániel

Tetszett a cikk? Hasonló tartalmakért kövess minket a Facebookon!