2021. december 16. 07:00 - Danube Institute

Közeledik Boris Johnson bukása?

Az utóbbi idők botrányai saját táborán belül is megingatták a brit miniszterelnök támogatottságát, amelyet egyes források szerint végleg el is veszíthet, ha a Konzervatív Párt leszerepel egy közelgő időközi választáson.

boris_nyito.jpg

Habár Boris Johnson brit miniszterelnök két éve még magabiztos győzelmet aratott a parlamenti választáson, mára népszerűsége rekordmélységbe süllyedt, miközben szép lassan saját pártja is kihátrál mögüle.

A Brexit-folyamat végi/utáni időszak hullámvölgyei mellett a kormánypárt és különösen Johnson megítélését újonnan több botrány is tépázza. A mindenkori kormány Downing Street-i rezidenciakomplexumához két kínos ügy is kötődik, amelyek gyökerei ráadásul egyaránt az előző esztendőig nyúlnak vissza, és szinte egyszerre, a napokban lobbantak újra lángra vagy láttak napvilágot.

A kormányfő lakásfelújítási kalamajkája idén már korábban közbeszéd tárgyává vált, miután kiderült, hogy a közpénzből e célra fordítható évi 30 ezer fontot (csaknem 13 millió forint) jócskán meghaladta a Johnson-család költekezése. A brit választási bizottság az ügy kivizsgálását követően a napokban 17,8 ezer fontos bírságot szabott ki a Konzervatív Pártra, amiért a szolgálati lakás felújítására egy nagytőkéstől kapott, több mint 50 ezer fontos adományról nem adtak számot a jogszabályok által előírt módon – közölte a Sky News.

A helyzetet tovább rontja, hogy nagyon úgy tűnik, a volt londoni főpolgármester – korábbi állításaival szemben – tudatában volt a folyamatnak, a valóságot pedig elfedte a kormánytagok pénzügyi érdekeltségeit ellenőrző független tanácsadó elől.

Talán ennél is nagyobb port kavart az a szintén nemrégiben napvilágot látott felvétel, amelyben a miniszterelnök sajtótitkára egy, a kormányzati rezidencián tavaly megrendezett karácsonyi összejövetelen viccelődött. Az esemény a legszigorúbb lezárások bevezetése után nem sokkal, a közvélemény tudta nélkül zajlott.

Az Independent értesülései szerint Johnsont arra figyelmeztették saját frakciótársai, hogy egy, az Észak-Shropshire-ben hamarosan megtartott időközi választáson elszenvedett konzervatív vereség (amelyre a legújabb felmérések szerint jó esély van) következtében komoly veszélybe kerülhet az 57 éves politikus pártvezéri és egyúttal miniszterelnöki széke. A napilap úgy tudja, immáron a kormányfőt eddig stabilan támogató tory képviselők is játszadoznak a gondolattal, hogy esetleg más vezesse a Konzervatív Pártot a következő parlamenti választásra.

Lehet, hogy Johnsonnak az átlag politikusokat meghazudtoló módon kilenc élete van, de egyre többet használ el belőlük” – fogalmazott egyikőjük.

A párton belüli bizalmatlansági indítvány benyújtásához a tory képviselők 15%-ának, azaz jelenleg 55 főnek az aláírása szükséges, amelyet a nagy befolyással bíró 1922 Bizottságnak kell leadni. A vezető elmozdítására akkor kerül sor, ha azt az alsóházi tory képviselők több mint fele (jelenleg 182) megszavazza. Az eljárás nem konstruktív jellegű, tehát az esetleges új elöljárót csak a korábbi elmozdítása után választják meg. A folyamat kezdeményezéséhez szükséges támogatottság már egészen biztosan adott, ugyanakkor kulcsfontosságú a megfontolt időzítés, hiszen egy sikertelen indítvány után egy évig nem lehet újat benyújtani.

Szemlézte: Irlanda Balázs

Tetszett a cikk? Hasonló tartalmakért kövess minket a Facebookon is!

komment
süti beállítások módosítása