2021. december 07. 16:00 - Danube Institute

7 órás miniszterelnök, baloldali kormány jobboldali költségvetés – így néz ki a svéd politikai turbulencia

A svéd belpolitikai helyzetről és az új szociáldemokrata miniszterelnökről, Magdalena Andersson-ról értekezik a Politico európai kiadásának hasábjain Charlie Duxbury.

svedek_nyito_1.jpg

Andersson nemrég azzal került az európai és a nemzetközi sajtó középpontjába, hogy első miniszterelnöksége csupán hét órán át tartott. November 24-én iktatták be ugyanis elsőként az ország első női miniszterelnökét, de már ekkor sem volt mögötte többség. A svéd parlamentben ugyanis 117 igen szavazattal, 57 tartózkodással, 174 nem szavazattal és egy hiányzóval választották meg. Svédországban ugyanis egy kormányt akkor fogadnak el, ha a 349 képviselőből 175, azaz az abszolút többség nem voksol ellene. E lehetőséggel egyébként már az elődje is élt. Az eredeti tervek szerint a megszokott módon a szociáldemokraták folytatták volna a koalíciójukat a helyi zöldekkel. Utóbbi párt azonban hamar „kifarolt” Andersson mögül, ugyanis egy fontos szavazást rögtön el is bukott az épp csak megalakuló kormány: a költségvetést.

A kisebbségi státuszt ugyanis kihasználta a konzervatív, jobboldali Svéd Demokraták és a jobboldallal közösen egy saját, alternatív költségvetést fogadtak el a Riksdagban.

Ezzel egyre inkább úgy tűnik, hogy a korábban szélsőjobboldalinak titulált pártnak sikerül lassan kitörnie az évtizedes elszigetelődésből.

A zöldek a kudarcot látván inkább megfutamodtak, mintsem a nevüket adják egy jobboldali költségvetés végrehajtásához. Andersson körül így még az a kicsi levegő is elfogyott, s emiatt rekord idő alatt – alig 7 órányi kormányzás után – lemondani kényszerült.

November 29-én végül a szociáldemokratáknak sikerült kiegyezniük a többi párttal, hogy a 2022-es szeptemberi parlamenti választásokig egyedül vezessék az országot. A párt elsősorban ügyek mentén keres majd partnereket, magyarán minden törvénytervezetnél meg kell küzdeniük a többségért és a kellő szavazatért.

A mélyen demokratikus Svédországot így tehát a „kisebbség többsége” fogja (próbálja) majd egyedül vezetni. Egy baloldali kormány - jobboldali költségvetéssel megfűszerezve.

A jobboldal mindeközben nagyon bizakodó, s egyre jobban várja a választást, hiszen a Moderáltak által fémjelezett hármas szövetségnek (Moderáltak, Kereszténydemokraták és a Centrumpárt) a Svéd Demokratákkal együtt már csak 1 képviselői hely kellene a biztos többséghez. S lehet, hogy nem is kell következő szeptemberig várniuk, hisz Jimmie Akesson a Svéd Demokraták pártelnöke szerint a szocdem kormányzás teljesen kaotikus lesz, így akár egy előrehozott választás sem kizárt.

A tweet fordítása: Ne minket hibáztassatok, mi „nem” -mel szavaztunk. A múlt heti politikai turbulencia után, amikor Magdalena Anderssont választották miniszterelnöknek, majd hivatalba lépése előtt lemondott, ma – ismét – őt választották meg.


A szociáldemokratáknak savanyú vigasz lehet, hogy kormányzásukkal így már minden skandináv államot baloldali-liberális kormányzat vezet. A cikk szerint a svéd kabinet „példaképe” a dán Szociáldemokrata Párt lehet, amely hatásos migrációellenes politikájával hamar elszívta a teret a tőle jobbra álló konzervatív és radikális pártok elől. Magyarán mondva a svéd szocdemek is egy erősebb kiállásra készülhetnek a bevándorlással szemben. Ennek első jeleiről egy korábbi cikkünkben már írtunk bővebben. Kérdés, hogy ha ezt meglépik, akkor mivel tudnák a továbbiakban támadni vagy elszigetelni a Svéd Demokratákat, akik már a kezdetek óta kiállnak az illegális migráció és az iszlám térnyerése ellen. Talán nem is ördögtől való dolog a határok védelme?

Szemlézte: Lukács Zoltán Marcell

Tetszett a cikk? Hasonló tartalmakért kövess minket a Facebookon!

komment
süti beállítások módosítása