2021. november 02. 07:00 - Danube Institute

Lehetetlen párbeszédet folytatni az iszlamista radikalizmusról

Mint ahogy korábbi blogbejegyzésünkben írtuk, az Egyesült Királyságot néhány héttel ezelőtt egy tragikus terrorcselekmény rázta meg – Sir David Amesst, Őfelsége Kormányának konzervatív parlamenti képviselőjét egy 25 éves szomáliai brit meggyilkolta. Bár az elkövetőt már gimnazista korában beutalták a ’Prevent’, tehát ’Megelőzés’ programba, ami az extremizmus ellen hivatott fellépni, fundamentalista nézeteinek megszilárdulását nem sikerült megakadályozni – ez pedig rávilágít London tehetetlenségére az iszlamista radikalizmussal szemben.

iszlamista_nyito.jpg

Douglas Murray, a Danube Institute korábbi vendégkutatója, a Spectator hasábjain arról ír, hogy az Egyesült Királyságban az önbecsapás olyan szintet ért el, hogy már lehetetlen az iszlamista terrorizmusról párbeszédet folytatni. Cikkében kiemeli, hogy Sir David Amess meggyilkolása után a legtöbb brit politikus azt tettette, mintha kollégája természetes halált halt volna –

beszédiekben csak egy szerencsétlen és váratlan esetként utaltak Sir David eltávozására, és nem említették az erőszakot, ami halálához vezetett.

London főpolgármestere, Sadiq Khan, Twitter bejegyzésében csak annyit írt, hogy „Mélyen, nagyon mélyen elszomorított a tragikus hír, hogy Sir David eltávozott…”. 

Douglas Murray szerint ez az elhallgató retorika szöges ellentétben áll a Jo Cox 2016-os meggyilkolása után tanúsított magatartással. Jo Cox Munkáspárti képviselőnőt egy szélsőjobboldali nézeteket valló fiatalember késelte halálra – a gyilkosság után a brit média és politikusok mind felháborodva követeltek párbeszédet a Brexit által inspirált szélsőjobboldali nézetek elterjedtségéről. Az író szerint az Egyesült Királyság rögtön tudta, hogyan reagáljon a szélsőjobboldali fenyegetettségre, de elnémul, amikor az iszlamista radikalizmusról van szó. Ez mutatja, hogy

az iszlámhoz köthető szélsőségekkel kapcsolatban félünk párbeszédet folytatni.

Ez a megfigyelés nemcsak Sir David Amess esetére vonatkozik. Januárban a brit bíróság három meleg férfi meggyilkolásáért elítélte Khairi Saadallahot. A tettes egy líbiai menedékkérő, aki ’Allahu akbar’ felkiáltással követte el tettét – a támadás után pedig azzal dicsekedett, hogy a „megfelelő embereket” késelte halálra. Az eseményről, az elkövető bevándorlási státuszáról, illetve vallási meggyőződéséről a brit média mélyen hallgatott. Douglas Murray szerint egyébként

a képviselő meggyilkolása a ’Prevent’ program problémáira is felhívja a figyelmet – kifejezetten arra, hogy bár az iszlamista radikalizmus megelőzésére hozták létre, képtelen kezelni a szélsőségeseket.

A ’Prevent’-et a 2005-ös öngyilkos merényleteket követően hívta életre a Blair-kormány, kifejezetten az iszlamista radikalizmus megelőzésére. Megalapításakor szinte az összes brit Muszlim szervezet tiltakozott ellene – arra hívták fel a figyelmet, hogy nemcsak muszlimok radikalizálódhatnak, így egy anti-extrémizmus programnak mindenféle szélsőséges nézetekkel kellene foglalkoznia, nem csak egy csoportra fókuszálnia.

Elismervén, hogy az iszlám fundamentalizmus mellett más radikális ideológiák is veszélyt jelenthetnek a brit állampolgárok biztonságára, a ’Prevent’ program mindenféle szélsőségek felszámolására és leküzdésére kíséretet tett. Mivel így a program fókusza elaprózódott, képtelenné vált bármilyen radikalizálódás megállítására. Így a ’Prevent’ nemcsak azért nem képes kiszűrni a radikális iszlamista fiatalokat, mert rengeteg a külső zavaró tényező, hanem mert maga is egy zavaró tényezővé vált. S bár mind Sir David Amess gyilkosa, mind más terroristák ismertek voltak a ’Prevent’ program számára, tetteiket nem tudta a program megakadályozni – továbbá a megfelelő biztonsági szerveknek sem továbbította az információt a kétes személyekről.

Szemlézte: Zemplényi Lili Naómi

komment
süti beállítások módosítása