Valóban elbukott a brit Munkáspárt és a történelem süllyesztőjében fogja végezni? A többi között erről és a legutóbbi választási bukásaikról is értekezik Emilio Casalicchio a Politico európai kiadásának a hasábjain.

A szigetország legnagyobb baloldali pártjának lehetséges jövőjével és útkeresésével már mi is foglalkoztunk korábban blogunkon. A Politico újságírója több kulcstémát és problémát jelöl ki a cikkében. Az első és leginkább szembetűnő az, hogy a párt kudarcot kudarcra halmoz a szavazásokon.

A Munkáspárt 4 egymás utáni parlamenti választást bukott el az utóbbi években.

Erre még rátett egy lapáttal a legutóbbi önkormányzati és regionális választás, amelynek az eredményeiről mi is részletesen beszámoltunk. A pártnak eddig a legerősebb szavazóbázisa az úgynevezett Vörös Fal területein volt. Ez főleg az északi, klasszikus munkás-és iparvárosokat fedte le, ahol történelmi hagyományokból kifolyólag volt erős a párt.

Ez a bázis az utóbbi években megingott és ez elsősorban a Brexitre vezethető vissza.

Az átlagos munkáspárti szavazó ugyanis ugyanúgy elutasította az egyre bürokratikusabb EU-t, mint a konzervatívok. Ezzel szemben a baloldali politikai formáció vezetői nem vettek erről tudomást, s folyamatosan a kisebbségben lévő városi, progresszív szavazóinak az álláspontján állt, azaz ellenezték az Egyesült Királyság kilépését az Európai Unióból. Ez súlyos veszteségekhez vezetett, ami a választási eredményeken meg is látszik. A Konzervatív Párt erőteljesen betört a Vörös Falba, s téglánként, választókerületenként bontja le azt. Mindez visszavezethető a párt belső struktúrájára is.

A klasszikus munkáspárti szavazók ugyanis elutasították az előző elnök, Jeremy Corbyn szélsőbaloldali, antiszemita politikáját, amely maximum néhány belső londoni, neomarxista szűk értelmiségi kört szolgált ki.

A jelenlegi elnök Keir Stramer azt ígérte, hogy változtatni fog ezen az irányon, de egyesek szerint ezt a politikáját hamar feladta. Ezzel párhuzamosan jól látszódnak a párton belüli törésvonalak, az új szélsőbaloldali frakciók és a Tony Blair irányzatát kedvelők között. Starmer személyét sok oldalról támadják, néha még saját hívei is. Egyesek szerint az elnök nem elég határozott és nem mer beleállni a sorsdöntő vitákba se. Strarmer a választók körében sem túl népszerű. Egy felmérés szerint ugyanis csak 28% szeretné, ha ő maradna továbbra is az elnök, míg 37% szerint a Munkáspártnak mindenképp új vezetőre lenne szüksége. Ez azonban nem olyan egyszerű, hiszen a párt híján van az erős, népszerű vezetőknek, így egyelőre nincs komolyan vehető kihívója. A strukturális problémák miatt egyesek szerint a kisebb győzelmekre kellene koncentrálnia a pártnak, s helyi szinten kellene remekelnie. Ezzel ismét közelebb kerülhetne az emberekhez, s akár visszaszerezhetne néhány korábbi szavazót.

A baloldal háttérbe szorításában elemzők szerint egyébként az is szerepet játszik, hogy a Munkáspárt nem tud mit kezdeni a konzervatívok koronavírus kezelésével. A gyors és sikeres oltási kampányba ugyanis nehezen lehet(ne) belekötni, s a felmérések, elemzők szerint nem is lenne kifizetődő.

Szemlézte: Lukács Zoltán Marcell