Az ötvenes években Amerikában találták fel a szilícium félvezetőn alapuló napelemeket. Az ezt követő évtizedekben az USA többet költött a napenergia kutatására és fejlesztésére, mint bármely más ország. Mára már azonban teljesen elvesztette technológiai előnyét – tudhatjuk meg Robinson Meyer, a The Atlantic oldalán megjelent cikkében.

Ma már talán kevesen tudják, hogy a fotovoltaikus szilícium napelemek – azaz a standard, fekete-réz napelemek, amelyet a külvárosi háztetőkön és a napelemtelepeken láthatunk – az Amerikai Egyesült Államokban születettek. 1954-ben a Bell Labs három amerikai mérnöke felfedezte, hogy az elektronok szabadon áramolnak a szilícium lemezeken, ha napfénynek vannak kitéve. A felfedezés után a következő áttörés 1958-ban volt, amikor az amerikai haditengerészet napelemeket szerelt fel a Vanguard 1-re, amely a második amerikai műhold volt.

Az 1960-as és 70-es években amerikai vállalatok uralták a globális napenergia-piacot, és ők jegyezték be a legtöbb napenergia-szabadalmat.

Egy tanulmány szerint 1978-ban még az amerikai cégek fedték le a globális napenergia-piac 95 százalékát. Majd az 1980-as évektől kezdődően ezt a szerepet Japán és Kína vette át. Ma pedig a világ 10 legnagyobb napelem gyártója közül csupán egy amerikai.

Ezt felismerve nemrég a szenátus kétpárti támogatottsággal fogadott el egy törvényt, amelynek célja az Egyesült Államok Kínával szembeni „technológiai versenyképességének” megőrzése és növelése. Abban állapodtak meg, hogy következő néhány évben több mint 100 milliárd dollárt fognak költeni kutatásra és fejlesztésre. A szenátusi törvénytervezet mellett Joe Biden felkérte a Kongresszust is, hogy engedélyezzen 35 milliárd dollárnyi keretösszeget a tiszta energiával kapcsolatos kutatás-fejlesztésre. A cikk írója szerint azonban nem feltétlenül a K+F a válasz a problémákra. Vagy legalábbis nem biztos abban, hogy az a fajta kutatás-fejlesztés, amelyet a kongresszus engedélyezni akar, megoldást jelent. A K+F alatt ugyanis a valóságban általában olyan kutatásokat értünk, amelyek esetén nincs egyértelmű vagy azonnali piaci felhasználási lehetőség.

Az amerikai rendszer az 1980-as évek óta úgy van alakítva, hogy előnyben részesíti az alaptudományt, amely nem várja el az azonnali nyilvánvaló alkalmazást. Ezzel szemben például Japán iparpolitikája arra összpontosít, hogy azonnal megtalálja a technológiák kereskedelmi alkalmazását.

Ezen kívül Tokió az ottani vállalatokat arra ösztönözte, hogy a napelemeket a lehető leghamarabb építsék be a termékeikbe. Néhány év alatt megtalálták a napelemek első komolyabb kereskedelmi felhasználási lehetőségét, amely során a zsebszámológépekbe, karórákba és egyéb szórakoztató elektronikai cikkekben helyezték el. Mivel ezek az eszközök nem igényeltek sok energiát, a 80-as években létező napelemekkel megfelelően tudták működtetni ezeket. A későbbiekben pedig a japán fejlesztők megalkották a közüzemi méretű napenergiás rendszereket is.

A gyártás során szerzett tudás végül jóval nagyobb mértékben csökkentette a japán napelemek költségeit, mint amennyire az amerikai elméleti kutatás-fejlesztés során valaha is sikerült.

Újabban a kínai cégek alkalmazták ezt a technikát, hogy felzárkózzanak Japán mellé a globális napenergia-iparban – mondta Greg Nemet, a Wisconsini Egyetem közpolitikai professzora és a How Solar Energy Becomes Cheap című könyv szerzője.

Korunk kihívásai, mint például az éghajlatváltozás megköveteli, hogy a kutatás-fejlesztés és annak finanszírozása gördülékenyen és hatékonyan történjen. Az Egyesült Államok felelős az üvegházhatású gázok éves globális kibocsátásának 11 százalékáért. Ez az arány az 1990-es évek óta folyamatosan csökken. Az Egyesült Államok egyik legfontosabb és legüdvözölendőbb célja az, hogy olyan technológiákat fejleszt ki, amelyek olcsóbbá és könnyebbé teszik a szén-dioxid-mentesítést, majd ezeket a megoldásokat exportálja a világ többi pontjára is. Ennek teljesítéséhez azonban a szerző véleménye szerint Washingtonnak be kell fektetnie a valós technológiába: az egyetemi kutatók szabadalmainak áradata ugyanis nem fogja megmenteni a világot. Mérnököknek, munkásoknak és tudósoknak kell együtt dolgozniuk.

Szemlézte: Spiesz Bianka