Május elején India bejelentette, hogy lehetővé teszi a mobilszolgáltatók számára a kísérletezést az Ericsson, a Nokia, a Samsung és a C-DOT gyártók 5G berendezéseivel. A nyilatkozat nem említette a Huawei-t és más kínai berendezésgyártókat sem.

Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy nem tiltották meg a kínaiak számára a felszerelés szállítását, a májusi értesítést követő híradások ugyanakkor arra utaltak, hogy júniusig ki fogják adni az új beszerzési szabályokat, amelyek hivatalosan is betiltják a kínai berendezések felhasználását – olvashatjuk a Foreign Policy oldalán.
A vezeték nélküli technológia következő generációjának, az 5G hálózatnak a bevezetése világszerte prioritássá vált a technológiai szektorban. Ez nincsen másképp Indiában sem. A kormány nem kíván lemaradni az infrastruktúra kiépítésében, amelynek

gazdasági hatása becslések szerint 2035-ig meghaladhatja az 1 billió dollárt.

Az 5G-kompatibilis technológia az infrastruktúra és az e-kormányzás fejlesztésében és kiépítésében is segítheti Indiát a fejlődés hagyományos akadályainak felszámolása mellett.

Az 5G hálózatokkal kapcsolatban mindig felmerül a kérdés, hogy melyik vállalatra is bízzák annak kiépítését. Erre szemléletes példaként szolgálnak a latin-amerikai országok, amelyek bár hosszú éveken át próbáltak hintapolitikát folytatni az Egyesült Államok és Kína között, lassan mégis állást kell foglalniuk. India is hasonlóan járt el az elmúlt időszakban:

szembetűnő kétértelműséget próbált fenntartani annak érdekében, hogy ne legyen szükség konfrontációra.

Ravi Shankar Prasad indiai kommunikációs miniszter 2019. decemberében még azt nyilatkozta, hogy bárki – akár a Huawei is – részt vehet India 5G beszerzési tárgyalásain. Ennek megfelelően a pályázatra a két kínai tech cég, a Huawei és a ZTE is küldött árajánlatot. Az akkori hírek szerint a Huawei még azt is felajánlotta, hogy hajlandó aláírni az indiai kormánnyal az úgynevezett „nincs hátsó ajtó” megállapodást, amely felruházta volna Újdelhit azzal a hatalommal, hogy megtiltsa a Huawei működését az országban, amennyiben bizonyíték áll fenn arra vonatkozóan, hogy megsértik az ország biztonságát.

Ezt követően azonban Újdelhi két bizottságot hozott létre a Huawei-jel kapcsolatos kérdések alaposabb vizsgálata céljából. Az elsőt India fő tudományos tanácsadója hívta össze – tudományos, technológiai és külügyminisztériumi tagokkal –,

míg a másodikat az ország belügyminisztériumának és hírszerző irodájának tagjai alkották, ezáltal biztonsági megközelítésben vizsgálták a kérdést.

Az indiai megközelítés azért sem elhanyagolható, mert a biztonság kétségtelenül az egyik legkardinálisabb tényezővé vált az 5G-s eszközök szállítóinak kiválasztása során, tekintettel arra a lehetőségre, hogy a berendezéseket kémkedési céllal is lehet használni. Az Egyesült Államokat és Ausztráliát például különösen aggasztják a Huawei jelentette kockázatok: például az átláthatatlan tulajdonosi struktúra, a Kínai Kommunista Párthoz való közelség, valamint a kínai kém- és hírszerzési törvények azon rendelkezései, amelyek előírják a szervezetek és az állampolgárok számára, hogy „támogatást és segítséget nyújtsanak, valamint együttműködjenek az állami hírszerző munkájában.”

A Washington és Peking között dúló technológiai hidegháború során a két ország arra kényszeríti a harmadik feleket, hogy vagy a Huawei mellett döntsenek, és kockáztassák az Egyesült Államokkal fennálló kapcsolatokat, vagy betiltsák a Huawei-t, és Kínával kerüljenek szembe.

Ilyenkor nem csupán 5-10 évnyi nézetkülönbség kialakulásáról beszélünk, hanem a globális kibertér és a technológia két szférára szakadásáról. Szakértők szerint ennek eredményeként a globális technológiában és kormányzásban hamarosan egy „digitális vasfüggöny” épül, mivel egyes országok az Egyesült Államok mellett döntenek, mások – különösen az alacsony és közepes jövedelmű országok – a költséghatékonyabb kínai lehetőséget választják. Ezek után pedig az adott országok technológiai fejlődése is a választott nemzeten fog múlni és az együttműködés is ellehetetlenül a két, egymással nem kompatibilis digitális rendszer miatt.
Ebben a helyzetben döntő tényezővé és iránymutató példává válhat, hogy a világ második legnépesebb ország Washington vagy Peking mellé áll.

Szemlézte: Spiesz Bianka