2021. április 15. 16:00 - Danube Institute

A politikai túlélésért küzd Mark Rutte

Nem csitulnak a kedélyek a holland belpolitikában. A családtámogatási botrányba belebukott liberális Mark Rutte most nyíltan hazudott a közvéleménynek, amiből éppen csak sikerült sikeresen kihúznia magát. A benelux állam belpolitikai történéséről Eline Schaart értekezik több cikkében a Politico európai kiadásának hasábjain.

rutte_nyito.jpg

A nemrég lezajlott holland választásokon a liberális VVD ismét megszerezte a legtöbb mandátumot. Az azóta eltelt hetekben intenzív koalíciós tárgyalások folynak zárt ajtók mögött. A viszonylag kedélyes és csendes megbeszéléseket azonban nemrég megzavarta néhány véletlenül nyilvánosságra került dokumentum.


Az események azzal kezdődtek, hogy a tárgyalásokért felelős volt belügyminiszter pozitív koronavírus tesztet produkált. Amikor az érintett személy elhagyta a holland törvényhozás épületét, néhány szemfüles fotósnak sikerült képeket készíteni a nála lévő „kilógó” dokumentumokról.


Ezekben az állt, hogy Rutte és Kaag ( a D66 nevű párt pártelnöke, potenciális koalíciós partner) arról beszélnek, hogy valamilyen miniszteri posztot kellene ajánlani a kereszténydemokrata politikus Omtzigt-nak, ezzel eltávolítva őt a parlamentből.

Tudni kell, hogy Omtzigt volt az a személy, aki kirobbantotta és nyilvánosságra hozta a családtámogatási botrányt, amibe Rutte bele is bukott. Az ügy pikantériája, hogy a dokumentumok nyilvánosságra kerülése előtt nem sokkal Rutte azt mondta a médiának, hogy a koalíciós tárgyalásokon egyszer sem vetődött fel a kereszténydemokrata politikus neve. Miután a sajtó nyilvánosságra hozta a szóban forgó iratokat, Rutte is változatott az álláspontján, mondván hogy csak egyszerűen rosszul emlékezett és ezért elnézést is kér.

rutte_belso.jpg

A holland parlament azonban kevésbé volt elnéző a liberális politikussal.


Sokan felvetették, hogy nem tudják mi a rosszabb: hogy nyíltan hazudik a lehetséges régi-új miniszterelnök, vagy hogy néha kihagy a memóriája.


Az alsóházban végül egy bizalmatlansági szavazásra került sor, amit a jobboldali Geert Wilders indított meg. Ez végül elbukott, de nagyon kicsi aránnyal.


Rutte azóta ismét bocsánatot kért a történtek miatt. A D66 nevű párt szerint jelentősen megingott a bizalmuk a liberális politikusban. Egyesek pedig már azt rebesgették, hogy Rutte-t a saját pártja is visszahívja, és új miniszterelnököt keresnek majd. Ez azonban nem történt meg, mivel több prominens VVD-s politikus is nyíltan kiállt és támogatásáról biztosította a volt miniszterelnököt.


A koalíciós tárgyalások azóta újraindultak, bár nem zökkenőmentesen. Nemrég a ChristenUnie nevű formáció jelezte, hogy végül nem kívánnak részt venni a megbeszéléseken és nem akarnak együtt kormányozni Rutte-val.

A CU az előző ciklusban koalíciós partnere volt a VVD-nek, így elvesztésük még komoly fejtörést okozhat a liberális honatyáknak.


Sokáig úgy tűnt, hogy végül a D66 is kihátrál Rutte mögül. Ezt azonban erősen cáfolja az a tény, hogy nemrég megszavazták Vera Bergkamp-ot (D66) az alsóház elnökének. A kinevezés valószínűleg egy politikai háttéralku következménye, amelyben a pozícióért cserébe a fentebb említett párt részt fog venni a VVD alakuló koalíciós kormányában.


Kérdéses, hogy mikor láthatják a választók is a tárgyalások eredményeit, hiszen már az előző ciklus kormányalakítása is rekord hosszúságúra nyúlt. A holland közvélemény és politikusok azonban bizakodnak, hiszen nemrég egy tapasztalt, munkáspárti volt honatyát bíztak meg, hogy koordinálja a tárgyalásokat, aki már korábban is sikeresen vezetett le hasonló koalíciós megbeszéléseket.

Szemlézte: Lukács Zoltán Marcell

komment
süti beállítások módosítása