2021. március 29. 07:00 - Danube Institute

Kanadát is elérte a kultúrharc újabb fejezete

Aki azt gondolja, az identitáspolitika erőltetése és a woke kultúrharc csak az USA-ra jellemző, téved. A jelenség nem kerüli el a nyugat más országait sem. 

blue-2297213_1920.jpg

A National Post konzervatív napilap beszámolója szerint Kanadában például az elmúlt héten éles ütésváltást eredményeztek az Ottawai Egyetem immunológus professzora, az amerikai-iráni származású Amir Attaran által közzétett provokatív Twitter bejegyzések. Ezekben a tudós kijelentette, hogy Québecben „rendszerszintű rasszizmus” uralkodik, és a kanadai tartományt „a fehér felsőbbrendűség hívei kormányozzák.”

Attaran több tweetben is reagált különböző, az utóbbi időben Québec tartományban történt esetre, melyek szerinte felvetik a faji alapú diszkrimináció gyanúját.

Egy kórház például több alkalommal is „fehérbőrű alkalmazottaknak hirdetett meg állásokat,” állítólag egy „nehezen kezelhető beteg miatt.” Egy őslakos származású nő pedig felvette, ahogy számos alkalommal lekicsinylő és sértő megjegyzésekkel illették - állítólag a származása miatt - abban a québeci kórházban, ahol súlyos betegséggel kezelték. A nő végül elhunyt. Attaran ezt az esetet úgy kommentálta, hogy a nőt „meglincselték a kórházban.” A tudós az #AlabamoftheNorth, vagyis az Észak Alabamája hashtaggel is üzent arról, mit gondol Québecről, és több bejegyzésben kifejtette, hogy szerinte tartomány „egész kultúrája rasszista.”

Ezek a radikális állítások kiverték a biztosítékot a tartomány egyik konzervatív parlamenti képviselőjénél, Pierre Paul-Hus-nél, aki a Twitteren válaszolt Attarannak, kijelentve, hogy

ha „nem tetszik itt,” akkor menjen vissza Amerikába.

Paul-Hus tweetjében „iráni-amerikainak” nevezte a tudóst, aki egyébként - tette hozzá a National Post - 20 éve kanadai állampolgár, és már azt megelőzően is évekig Kanadában élt és dolgozott.

A twitteres pengeváltást megelőzően meglepő módon az ország liberális miniszterelnöke, Justin Trudeau egy, Québec tartomány miniszterelnökével, Francois Legault-val közösen, más témában tartott sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy „elég volt Québec szapulásából.” Legault pedig hozzátette, Attaran kijelentései elfogadhatatlanok, és megjegyezte,


csalódást keltő, hogy az Ottawai Egyetem nem szankcionálta oktatóját sértő kommentárjai miatt.

Az egyetem elnöke, Jacques Fremont a múlt héten egy levélben tudatta ugyan a tartományi francia párt, a Parti Quebecois vezérével, Paul Saint-Pierre Plamondonnal, hogy az egyetem nem osztja Attaran nézeteit, de hozzátette, hogy az oktató a magánfiókjában tette közzé megjegyzéseit, amihez joga van. Plamondon korábban bocsánatkérést követelt az egyetemtől oktatójának kommentárjai miatt.

Korábban más québeci parlamenti képviselők is felemelték szavukat az iráni származású professzor ellen. A National Post egy korábbi cikkéből kiderül, hogy a Bloc Québecois képvsielője, Alain Therrien a kanadai parlament alsóházában a hét elején kijelentette, hogy Attaran tweetjei azt bizonyítják,

a québeciek egy olyan kisebbség, amely minden következmény nélkül kell, hogy eltűrje az ellene irányuló gyűlöletbeszédet.

Attarant pedig „ostobának” és „frankofóbnak” nevezte, mire Attaran azzal vágott vissza, hogy a Bloc egy „fehér felsőbbrendűséget hirdető párt.”

A gyűlöletbeszéd természetesen Attarant sem kímélte bejegyzései hatására. A National Post beszámolója szerint az egyébként a világ legjobb egyetemein magas fokozatokat szerző, korábban a Yale-en és a Harvardon is tanító professzornak az egyik kommentelő azt kívánta, hogy erőszakolja meg Oszama bin-Laden, egy másik pedig iráni kurafinak nevezte.

Szemlézte: Tóth-Bíró Zsófia

komment
süti beállítások módosítása