2021. március 14. 16:00 - Danube Institute

Az amerikaiak fele kételkedik Biden alkalmasságában

A 79. életévét taposó demokrata politikus még két hónapja sem ül az elnöki székben, de már jó párszor sikerült felborzolnia a kedélyeket, nemcsak megosztó döntéseivel, hanem bakikkal tarkított beszédeivel is.

biden_nyito.jpg

Joe Biden finoman szólva is megkérdőjelezhető döntéseiről már több ízben is beszámolt blogunk. Akad azonban még számos kivetnivaló az elnökségével kapcsolatban, elég csak arra az egyszerű tényre gondolni, hogy a mai napig nem volt hajlandó megtartani első nagyszabású sajtótájékoztatóját a Fehér Házban – utal rá a Washington Examiner.

Amikor pedig kisebb események keretében mégis mikrofon elé áll, a demokrata elit tagjainak vélhetően egy emberként borsódzik a háta, hiszen szinte minden alkalomra jut legalább egy kisebb-nagyobb elszólás, vagy elakadás.


Ezek nagy részét egyébként képesek sikeresen a szőnyeg alá söpörni, mondván Bidenre mindig is jellemzőek voltak a kommunikációs malőrök, ezért azokat egyszerűen csak figyelmen kívül kell hagyni. Ehhez a narratívához a mainstream média is igyekszik asszisztálni, 3 éve pedig Biden is „bakigépnek” nevezte magát.

Ennek ellenére a társadalom egyre kevésbé bízik abban, hogy az elnök képes tisztségének maradéktalanul megfelelni és teljes mértékben ellátni feladatait. A kétkedők elsősorban a kommunikáció mennyiségi és minőségi elégtelenségére mutatnak rá kiváltó okként – derül ki a Rasmussen közvélemény-kutatásából.

diagr1_2.jpg


Saját szerkesztés a Rasmussen adatai alapján

Az adminisztráció PR-hadserege leginkább attól tarthat, hogy az elnök nehezen magyarázható hibát vét, esetleg kínos logikai zsákutcába bonyolódik. A minap például sokan kapták fel a fejüket arra, hogy az ország vezetője elfelejtette védelmi miniszterének nevét.


Egy nemzetközi nőnapon megrendezett eseményen Biden két női tisztet nevezett ki tábornokká, amelynek lehetővé tételéért köszönetet kívánt mondani a Pentagont vezető Lloyd Austinnak, csakhogy képtelen volt őt megnevezni. Végül néhány másodperc zavarodottság után egyszerűen csak úgy szólította, hogy a „fickó, aki azt az alakulatot vezeti”.

Ahogy az államfő egészségügyi állapotát egyre nehezebb lesz véka alá rejteni, úgy erősödhet meg az a feltételezés, amely szerint még a ciklus letelte előtt nyugdíjba vonul. Egyáltalán nem alaptalan azt vizionálni, hogy

a demokraták már csak az ideális körülményeket és a megfelelő pillanatot várják Kamala Harris elnöki székbe juttatására.


Például a teljes átoltottság elérése és a korlátozások maradéktalan feloldása után remek lehetőség nyílhat felépíteni egy jól csengő narratívát Biden távozása köré. Lehet, hogy nem így lesz; mindenesetre senki ne lepődjön meg, ha 2022-ben máris hivatalba lép az Egyesült Államok első női elnöke.

Szemlézte: Irlanda Balázs

komment
süti beállítások módosítása