Jonathan Hall QC, a brit kormány terrorizmus ellenes jogszabályainak független felülvizsgálója nyomozást indított a büntetésvégrehajtási szolgálatokkal szemben. Vizsgálata fókuszában az állt, hogy miképpen kezelik a terrorizmus jelentette kihívásokat és veszélyeket a börtönökben, hiszen ez munka érzékelhetően nem kellőképpen hatékony: az elmúlt években az szélsőséges ideológiai hátterű támadások száma növekedett mind a börtön falain belül, mind azokon kívül.

A halálosan mérgező ideológiák gyors terjedésének táptalajaként a börtönökben megfigyelhető nagy demográfiai eltéréseket, a börtönőrök közötti egyfajta ellenzéki kultúrát, és a rend összeomlását nevezi meg a nagy múltú konzervatív Spectator magazin honlapján Ian Acheson – aki maga is börtönigazgató volt korábban. Jonathan Hall egyébként a Times hírlapnak adott interjújában „megdöbbentőnek” nevezte, hogy az elítélt terroristák milyen mértékű ikonikus státuszt képesek kivívni maguknak még a celláik fogságában is.

További veszélyforrásként említi a karizmatikus gyűlöletbeszéd-prédikátorokat, akik a bekerülő fiatal, értelmet kereső, zaklatott lelkivilágú férfiakat könnyen befolyásolják és állítják maguk mellé

egy olyan intézményrendszerben, aminek a vezetősége sem a felszerelésre, sem a személyzetre, sem a nemzetbiztonságra nem fektet nagy hangsúlyt. Így fordulhatott elő a tavalyi év januárjában is, hogy egy biztonságosnak mondható börtön egyik tisztjét majdnem meggyilkolták a robbanómellényt magukra öltött fegyveres terroristák.

A cikk írója szerint Jonathan Hall-nak az ő példáját lenne tanácsos követnie, és a felülvizsgálatot nem a Börtönszolgálati Központban kellene elkezdeni, hanem a börtönőrökkel folytatott személyes konzultációkkal, hiszen ők dolgoznak a „frontvonalban”. Nekik van napi szintű kapcsolatuk a fogvatartott terroristákkal, ők látnak rá arra, hogy a valóságban milyen módszerekkel működnek a szélsőséges csoportok, és miképpen lehetne a törvények segítségével meghiúsítani céljaikat. Fokozatosan felfelé követve a ranglétrát elemezhetné, hogy milyen belső ítélkezési rendszer működik a börtönökben és milyen mértékben ellenőrzik a terroristák viselkedését, valamint jelentik-e a fogvatartottak összetűzéseit.

Elengedhetetlen azt is megvizsgálni, hogy egy-egy börtön hírszerző rendszerei miképpen dolgoznak, és hogyan történhetnek olyanok, mint Khairi Saadallah terrorista esete, aki hetekre engedélyt kapott arra, hogy egy befolyásos iszlamista prédikátor tanításait hallgassa.

A szélsőséges ideológiák terjedésének feltérképezése a kisebb erőforrásokkal rendelkező, közepes biztonságú intézményben éppolyan fontos, mint a magas biztonságú börtönökben.

Ian Acheson a 2016-os megjegyzésére hivatkozik, amikor felhívta a figyelmet a „szétválasztási központokra”, melyek azonosítják a fokozottan veszélyes terrorista elkövetőket és a börtön többi rabjától elkülönítik őket, legalábbis ez lenne a feladatuk. A rendszer azonban láthatóan nem működik: a cikk írásakor csak öt főt tartottak ilyen szétválasztó központban.

Gondoljunk csak bele, az Iszlám Állam létrejöttében is mekkora szerepe volt egy rosszul funkcionáló büntetés-végrehajtási intézeti struktúrának. Vezetőik már a kezdetekben is sokszor a saját cellatársaik közül választották ki embereiket, a börtönre, mint egy „dzsihádista egyetemre” tekintettek. Egy akkor jól működő struktúrával akár több ezer ember élete megmenthető lett volna.

A szerző úgy gondolja, Jonathan Hall téved egy korábbi jelentésében, amelyben a Heath Robinson multi-ügynökséget, mint a szétválasztás céljára – pár üdvözülendő reformmal – megfelelő szervezetet jelöli meg, mivel eddig is sok száz ember átcsúszott a hasonló megközelítéssel dolgozó létesítmények szűrőjén. Ian Acheson reméli, együtt tudnak működni a későbbiekben egy egységes és hatékony rendszer megalapozásán, hiszen egyrészt közös erővel könnyebb lenne megvívni mind politikai, mind jogi szinten a harcokat, másrészt pedig csak ez tudna alapot jelenteni a nemzetbiztonság és a polgárok biztonságának garantálásához.

Szemlézte: Spiesz Bianka