A nagyhercegség területén 55 ezer offshore cég „működik”, amelyek összértéke eléri a 6000 milliárd eurót.

A Le Monde francia lap a német Süddeutsche Zeitung, és több, kisebb másik újság segítségével vizsgálta meg, hogy mit is rejt valójában a Luxemburgi Nagyhercegség adóparadicsoma. Az oknyomozási sorozat első részéből kiderül, hogy a lapok az országban bejegyzett mintegy 124.000 céget és azok tulajdonosait vették górcső alá. Az 55 ezer offshore (azaz csak papíron létező, de tényleges gazdasági tevékenységet nem végző fiktív) cég 6000 milliárd eurós értéke

többszörösen meghaladja a legtöbb Uniós tagállam éves termelését és költségvetését egybevéve.

A tulajdonosok nagyon sokszínűek: sportolók (Tiger Woods, Cristiano Ronaldo), énekesek (Shakira), uralkodó házak (a bahreini királyi család) és a legnagyobb multinacionális vállalatok (Pfizer, Amazon stb.) is megtalálhatóak közöttük. A legmeghökkentőbb pedig talán az, hogy nem csak legális úton szerzett bevételeket rejtenek a luxemburgi bankok.

Az OpenLux nyomozásból kiderült, hogy az alvilág is előszeretettel használja az Unió adóparadicsomát.

A francia és német oknyomozók a többi között az olasz maffiához, vagy az orosz alvilághoz köthető szereplőket és pénzeket találtak, de a venezuelai szocialista rezsimből kimenekített (valószínűleg korrupció által szerzett) összegekre is fény derült, csakúgy mint az olasz Liga párt rejtegetett pénzeire.

A vizsgálat rámutat, hogy az ország a hivatalos szerveinek közlése ellenére nem más, mint egy offshore központ Európa szívében.

A bejegyzett cégek közel 90%-a nem luxemburgi tulajdonú, hanem 157 különböző nemzetiséghez tartozik. A franciák és a francia tulajdonosok azonban mindenképpen kiemelkednek a listából: körülbelül 17.000 bejegyzett vállalkozást üzemeltetnek a Nagyhercegségben. A magánembereken kívül a francia gazdaság óriásait is megtalálhatjuk, mint például a Decatlon-t vagy a Yves Rocher-t.

A cégek és magánszemélyek kinyomozott tulajdonai és birtokolt értékei ugyanolyan sokszínűek, mint a tulajdonosi körük: párizsi kastély szaúdi kézben, amerikai filmsztárok provence-i szőlőbirtokai és szinte végtelen mennyiségű párizsi vagy dél-franciaországi villa és ingatlan: Ez majdnem olyan, mintha Luxemburg birtokolna egy apró darabot Franciaországból.

A francia „példa” nem egyedi az oknyomozók szerint. A Hercegségben nyilvántartott ingóságok száma szinte végtelen mértékű más nemzetiségek esetén is. Ugyanúgy megtalálhatóak a luxus jachtok tucatjai (egy tengerparttal nem rendelkező országról beszélünk), mint a magánrepülőgépek, művészeti kincsek stb. Az ingóságok mellett jelen vannak az ingatlanok is:

Egyes cégek úgy vásárolják fel szinte egy-egy nagyváros teljes lakásállományát, hogy nem adóznak, vagy az igazi tulajdonosok kilétét homály fedi.

A szerzők kiemelik, hogy ezek a tömeges felvásárlások komolyan felverik az adott településen a lakbéreket és az ingatlanok árait. Összesen mintegy 65 000 fő használja ki tartósan az európai adóparadicsom nyújtotta lehetőségeket.

Miért éppen Luxemburgot választják ezek a személyek és cégek? A többi között azért, mert az Unió és a kontinens közepén található, így könnyen megközelíthető. Elsősorban azonban az üzleti és pénzügyi szektorra speciálisan szabott szabályok vonzóak. Luxemburg adó-és gazdasági rendszere azonban nem mindig volt ilyen könnyelmű és üzletbarát.

A jelenleg is érvényben lévő keretrendszert miniszterelnökként Jean-Claude Juncker hozta létre, aki később az Európai Bizottság elnöke is lett.

A Le Monde úgy látja, hogy egyes esetekben előrelépés történt az adóelkerülések visszaszorítása és a jobb átláthatóság érdekében. Ezeket az intézkedéseket azonban csak a 2014-es LuxLeaks botrány után foganatosította a luxemburgi kormány. Az oknyomozáshoz elengedhetetlen volt az, hogy az Európai Unió kötelezte a tagállamokat, hogy az egyes cégek valódi tulajdonosai is nyilvántartásba legyenek véve. Azonban ez a lépés is csak válaszreakció és nem megelőző rendelkezés volt a Panama Papers nevű botrányra.

Az életbe léptetett irányelv következtében kiderült, hogy a luxemburgi bejegyzésű cégek közel felének nem beazonosítható a tulajdonosai köre, ami komoly átláthatósági és esetleges jogállamisági kérdéseket vet fel.

A meghozott intézkedések és szabályozások ellenére a kicsiny benelux ország továbbra is az adócsalások és visszaélések melegágya a szerzők meglátása szerint, amit csak komoly adóügyi és intézményi reformokkal lehetne kiküszöbölni. Hiányosságnak látják a hivatalos pénzügyi ellenőrző szervek alulfinanszírozását és hogy nincs elég munkatársuk. A pénzügyi szektort felügyelő intézménynek például csak 900 alkalmazottja van úgy, hogy az ország bevételeinek mintegy negyede ebből az iparágból származik.

Szemlézte: Lukács Zoltán Marcell