Sebastian Morello, Robert Scruton tanítványa a The European Conservative hasábjain elmélkedik a nemzeti identitásról, a patriotizmusról és a hazaszeretetről.

A szerző szerint a korai, vagy klasszikus konzervativizmus és konzervatívok egyáltalán nem foglalkoztak az egyes személyek nemzetiségével és származásával. A faji identitások ugyanis csak a szélsőjobboldali eszmékben találhatóak meg. De ezek az elvek és elképzelések mind hasztalanok, rosszak és embertelenek.

Ezért kijelenthető, hogy a faji identitásnak nincs szerepe a konzervativizmusban.

A jobboldal - ha foglalkozott a kérdéssel - csak elidegenítette magától a saját szavazóit és pártolóit. Éppen ezért a konzervatívok teljesen elvetették és eltávolodtak az etnikai, faji és származási kérdésektől. Helyette az olyan eszméket és elveket részesítik a mai napig előnyben, mint a klasszikus család védelme és integritása, a vallás és annak ember-és nemzetformáló szerepe, vagy a polgári társadalom megőrzése és/vagy elősegítése.

A faji identitás kérdéskörét a baloldal kezdte el (ki)használni, miután a jobboldal szakított azzal.

A nemzetiségi identitás helyett a konzervativizmus a hazaszeretet és a hazafias érzést részesítette előnyben. E fogalmat Sir Roger Scruton pontosította és fogalmazta meg. Megjegyzendő, hogy maga Morello is a brit filozófus egykori diákja volt. Scruton szerint minden társadalomban jelen van az alkotmányosság, az ahhoz való ragaszkodás. Ez a kötődés a hagyományokban, a törvényekben és a precedensek formájában jelenik meg. Szerinte a patriótáknak az állam nemcsak a kormányt jelenti, hanem többek között a nyelvet vagy az állam területét is. A szerző - tanítója szavai alapján - azt állapítja meg, hogy

a nemzet nem egy állam vagy dokumentum által létrehozott dolog, hanem egy morális egység.

Ezen egység pedig elsősorban a közös történelemből, nyelvből és kultúrából táplálkozik. A konzervatívok számára a patriotizmus az állam intézményei, rendszerei és politikai folyamatai felé vetett bizalomban nyilvánul meg: „A legfontosabb, hogy a hazaszeretet abban rejlik, hogy a nemzet kulturális örökségét megértsék és igényt tartsanak rá. Az igazi hazafi Scruton számára az, aki egy kincsesládaként kezeli a nemzetet…”.

Morello szerint nem elég tudni mi a hazaszeretet. Arra is rá kell jönnünk, hogy mi tartozik bele, hogyan nyilvánul meg és hogy mi okozza? E kérdések megválaszolásához ismét Scruton filozófiai hagyatékához nyúl. Scruton szerint a hazafi valamelyest elveszíti az egyéniségét a nemzethez viszonyítva, és az „Én”-ből „Mi”-lesz. Ezzel azt fejezi ki elsősorban, hogy részese a nemzetnek és ami nélkül csak elveszne a világi rengetegben. Itt azonban különbséget kell tenni a jobboldali, konzervatív „Mi” és a baloldali, kommunista felfogás között. A marxista ideológiák szerint az állam felülről, önkényes módon határozza meg a nemzet politikai megnyilvánulásait, ideológiáját, hagyományait, vagy épp magát a teljes nemzetet. Ezzel szemben

„amikor Scruton a „Mi” -ről beszél, akkor az ember elmélyüléséről beszél a nemzet erkölcsi egységében, abban a politikát megelőző entitásban, amely azonosul a civil társadalommal, és nem közvetlenül az állammal. ”

A konzervatív nemzet, azaz a „Mi” azonban nem létezhet az egyéni „Én” nélkül. Ezen individuumok egységben állnak egymással, mert van egy közös jövőképük. A szereplők kölcsönösen tisztelik egymást és elfogadják az esetleges különbségeket. E felfogás elengedhetetlen egy működő demokratikus társadalom kialakításához. A szerző maga elfogadja, ha mondjuk a választásokon egy olyan párt nyer, amelyet ő személy szerint nem támogat, mert hiszi hogy a céljaik közösek: jobbá tenni a hazát.

Ezzel szemben a baloldal nem tekint a jobboldaliakra egyenlő alanyként, hanem úgy látja: a konzervativizmust ki kell írtani a társadalomból.

A szerző szerint a nemzetek együttműködése nagyban hasonlít a különböző családok együttműködésére. Egyik család sem érdekelt abban, hogy mások szenvedjenek, sőt ellenkezőleg: az a közös érdek, hogy mindenki gazdagodjon és jól éljen. Ez azonban nem azt jelenti, hogy a családok között a kötött rokoni szálak miatt szabad lenne az átjárás. Ezzel a szerző elsősorban a bevándorlás kérdésére reflektál. Azt azonban kiemeli, hogy az együttműködést nem befolyásolja más családok bőrszíne, vagy vallása.

E felfogás erősen ellentétben áll a progresszív, neomarxista baloldal egyik meghatározó eszméjével, a kultúrák kisajátításával (cultural appropriation). A baloldal eszméje alapján egy amerikai nem vehetne fel mexikói poncsót, mondván az nem az ő kultúrájának a része s e tettel csak megsérti az eredeti „tulajdonosát”. A szerző azonban kiemeli, hogy

ma is léteznek olyan elszigetelt, párhuzamos társadalmak Angliában, amelyek egyáltalán nem integrálódtak a többségi társadalomba. A beilleszkedés megvetését pedig csak felerősítik a baloldal eszméi.

A probléma leginkább az, hogy e párhuzamos társadalmak váltak az angol terrorizmus melegágyává.

Scruton, amikor arra kérték, hogy egy szóval írja le a konzervativizmust így válaszolt: szeretet. Míg a jobboldal és a konzervatívok a hagyományok megőrzését, az egységesség és együttműködés növelését tűzik ki célul, addig a baloldaliak a rombolást, a tradíciók elvetését és a megosztottságot választják és segítik elő.
Éppen ezért a scrutoni jobboldal és konzervativizmus teljesen elveti a faji identitás kérdését.

Szemlézte: Lukács Zoltán Marcell