2021. február 05. 16:00 - Danube Institute

Több sebből vérzik Biden koronavírus-mentőcsomagja

Az amerikai elnök által felvázolt, 1900 milliárd dolláros gazdaságösztönző csomag az eltúlzott mértékű segélyekkel csak tovább fokozhatja a munkanélküliséget és a gazdasági recessziót – prognosztizálják a National Review szerkesztői.

mentocsomag_1.jpg

Ahogy a koronavírus elleni védőoltás egyre szélesebb rétegek számára válik elérhetővé az Egyesült Államokban, a döntéshozók fontos feladat előtt állnak: fokozatosan munkába kell állítani az eddig otthonukba kényszerülő embereket, s talpra kell állítani a gazdaságot. Ezen alapvetésből kiindulva találják a szerzők értelmetlennek a Biden-adminisztráció tervét, melynek néhány ellentmondásos elemét ki is tárgyalták.

A közegészségügyre például jelentős forrásokat kíván átcsoportosítani az új kormány. Természetesen ennek fókuszában a vírussal és a vakcinával kapcsolatos logisztikai és tárgyi feltételek biztosítása áll. Azonban Joe Biden és csapata – a cikkírók elmondása szerint – pont a legégetőbb problémára nem fordít elég figyelmet, ami nem más, mint a vakcinával kapcsolatos adminisztratív nehézségek. Jelenleg ugyanis rengeteg készletet tárolnak arra várva, hogy kiválasszák a soron következő pácienseket és az oltóorvosokat.


A vakcina terjesztésére költött pénz tehát üdvözítő, de mindaddig hatástalan, amíg a bürokráciai folyamatok ilyen hosszadalmasak” – vonják le a következtetést a magazin munkatársai.

Azonban nem is ez a terv igazi gyenge pontja. Valójában az ésszerűtlen mértékű segély akadályozhatja jelentősen a gazdaság élénkülését. Joe Biden ugyanis heti 400 dollárra emelné a munkanélkülieknek járó juttatás legmagasabb elérhető összegét, valamint fokozatosan 15 dollárra a minimális órabért. Egy gazdasági kutatással foglalkozó nonprofit szervezet adatai alapján egészen elképesztő jelenségre lehetünk figyelmesek:


heti 400 dollár folyósítása azt jelentené, hogy a munkanélküli segélyt igénybe vevők több mint 40 százaléka legalább szeptemberig többet keresne munka nélkül, mint a munkájával.


Mindennek pedig az egyébként is megviselt vendéglátóipar inná meg legjobban a levét – vélik a szerzők. Mint kijelentik, a növekvő munkanélküliség elfogadható volt akkor, amikor az egész ország karanténba vonult; viszont most, amikor itt volna az idő és a lehetőség munkával újraindítani a gazdaságot, katasztrofális elképzelés ezt a tendenciát ösztönözni.


A minimálbér drasztikus emelése pedig az alacsony bevételű államokat sújtaná leginkább, ahol a jövedelmek medián értéke az előterjesztett minimum körül mozog, s becslések szerint csaknem másfél millió munkahelyet meg is szüntetne az intézkedés. Érdemes hozzátenni, hogy ezzel a lépessel az ország motorjának tekintett kisvállalkozások is versenyképtelenné válhatnak.

Az új elnök kitépett egy lapot elődjének könyvéből is, s további 1400 dollár egyszeri juttatással igyekezne segíteni az alacsony jövedelmű egyéneken és háztartásokon – számolnak be Biden csomagjának újabb részletéről a szerzők. Ugyanakkor már a tavaly év végén elfogadott, fejenkénti 600 dollár sem jelentett valós segítséget; a legtöbb kedvezményezettnek ugyanis – felmérések szerint – a takarékszámláján kötött ki a pénz, esetleg hiteltörlesztésre fordította.

Biden több mint 500 milliárd dollárt szánna tagállami és helyi segélyekre, ami a tízszerese a tavaly elkönyvelt állami és helyi adókiesésnek. Ahogy a National Review már decemberben megírta, az államok és a városok lassan költik a szövetségi támogatásokat, ezért a mostani juttatás oroszlánrésze is csak 2023 körül válna kézzelfoghatóvá.


Ez a lépés tehát a gazdaság élénkítése helyett a demokrata vezetésű, hanyagul költő államokat mosdathatja tisztára a járványhelyzetre hivatkozva” – vélik a portál szerkesztői.


Megjegyzik: a vírus okozta kaotikus állapotok ellenére a gazdaságot sikerült a körülményekhez képest stabilan tartani: a vártnál kisebb mértéket öltött a munkanélküliség, valamint kevesebb vállalkozás ment csődbe. Ám az akkor hozott intézkedések nem illeszkednek a pandémia utáni gazdasági igényekhez.


„Noha Biden recesszió idején kampányolt, be kell látnia, hogy az Ovális Irodát már a helyreállítás idején foglalta el; ennek szellemében kellene kormányoznia” – összegzik álláspontjukat a National Review szerzői.

Szemlézte: Irlanda Balázs

komment
süti beállítások módosítása