„Nem is igazán kérdés, hogy Líbia anarchiája veszélyt jelent-e az európai biztonságra. Bár a kontinens küszöbén álló bukott valló állam veszélye a többség számára nagyrészt absztrakt marad, fájdalmas valósággá vált Insaf Jemmali számára” − írja Stefania D' Ignoti a Politico európai kiadásának hasábjain.
Jemmali apját líbiai milíciák fogták el még szeptemberben. A Haftar irányítása alatt álló fegyveres csoportok összesen 18 szicíliai halászt ejtettek túszul. Közülük tízen olasz állampolgárok, a többiek tunéziaiak, szenegáliak és indonézok. A halászokat azzal vádolják a líbiaiak, hogy vörös garnélát halásztak líbiai vizeken. A vádak miatt a két halászhajót le is foglalták, a személyzetet pedig Bengáziba szállították.
„Ők mostanra belebonyolódtak egy diplomáciai válságba, amely többek között érint líbiai labdarugók olaszországi bebörtönzését, tengeri határvitákat valamint Róma szerepét a líbiai polgárháborúban.” Az érintettek családjainak véleménye szerint az olasz kormány nem tesz eleget az ügy érdekében.
A szerző szerint „2005-ben a Szicília és Líbia közötti vízszakasz csatatérré vált Mazara halászai számára”. Ennek az oka az volt, hogy a korábbi líbiai diktátor, Moammer Kadhafi önkényesen kitolta országának a tengeri határait. Az új határszakaszt a líbiai haditengerészet védte, amely megtámadott minden idegen hajót, amely behatolt a kétes hovatartozású szakaszba.
A szóban forgó térség rendkívül gazdag vörösgarnélában, így a konfliktust sokan csak vörösgarnéla-háborúnak is hívják. A halászok elleni atrocitások jelentősen megnövekedtek 2005 után, aminek a következtében fokozatosan csökkent a helyi halászati flotta és ezzel az iparág jelentősége „De a szeptemberi esemény az első alkalom, hogy a vörös garnéla háború kiváltotta egy diplomáciai válságot.” A kétes hovatartozású területen elfogott olasz halászokat többnyire csak pénzbírságra büntették a líbiai hatóságok korábban. Ez a procedúra általában csak néhány napot vett igénybe. A 2011-es felkelések után azonban úgy tűnik, hogy a helyi milíciák nem sietik el a túszok szabadon engedését.
A szerző szerint az olasz érdekek eléggé komplikáltak Líbiában jelenleg. Kadhafi bukása után az országból jelentős és irányíthatatlan bevándorlás indult meg Olaszország felé, ami komoly biztonsági dilemmával jár. Róma mind a hivatalos tripoli kormánnyal, mind a lázadók vezette Bengázival igyekezett jó kapcsolatot ápolni. Ez a kényes stratégia azonban nem volt kifizetődő a szerző szerint, hiszen az olasz befolyás szinte teljesen megszűnt a korábbi gyarmatuk felett.
Matteo Combo olasz külpolitikai kutató szerint a szicíliai halászok túszul ejtése egyértelmű üzenet a szepartista Haftartól a római kormánynak. A kutató szerint mindez azért történt, mert az olasz külügyminiszter szeptember elsején a nemzetközileg elismert kormánnyal találkozott Tripoliban. A kutató szerint nem lehet véletlen, hogy pont ugyanezen a napon rabolták el a halászokat is. Colombo szerint a jelenlegi helyzetben igen nehéz lenne a különböző diplomáciai csatornák lévén kiszabadítani a túszokat. A kutató szerint most nem lehet gazdasági vagy pénzügyi megoldásokkal megoldani a helyzetet. A túszejtés szerinte politikai igény vagy nyomásgyakorlás arra, hogy Róma elismerje Haftar rezsimjét.
A helyzetet tovább bonyolítja négy korábbi líbiai labdarugó helyzete akik jelenleg olasz börtönökben ülnek. A négy sportolót embercsempészet és gyilkosság miatt ítélték el 30 évre az olasz bíróságok. A Haftar vezette lázadók most a kiadatásukat kérik a halászokért cserébe. A csere magát a sportolókat és az őket védő ügyvédeket is meglepte, hiszen elmondásuk szerint az érintettek semmilyen kapcsolatban nem állnak Haftarral, valamint korábban sosem keresték meg őket ez ügyben.
Az olasz külügyminiszter, Luigi Di Maio mereven elutasította a csere lehetőségét: „Olyan emberek fogva tartása, akik megsértenek egy egyoldalúan kijelölt zónát, elfogadhatatlan ... éppúgy mint ha valaki azt mondaná nekünk, hogy elengedik az olaszokat, ha kiadjuk az állampolgáraikat”.
A szerző szerint a szeptemberi incidens után az olasz halászati ipar szerepet akar vállalni abban, hogy alakítsanak ki egy elfogadott és biztonságos halászati zónát a Földközi-tengeren. Lorenzo Viviani olasz parlamenti képviselő szerint az Európai Uniót is be kell vonni a folyamatokba. Mindeközben az elfogott halászok családjai folyamatosan nyomást gyakorolnak az olasz kormányra. Jemmalinak azt mondták, hogy dolgoznak az ügyön de a kényes helyzet megnehezíti a tárgyalásokat.
Sok családtag több mint 50 napja tüntet a római olasz parlament előtt a történtek miatt. Elmondásuk szerint eddig csak a „politikusok hangos hallgatásával” találkoztak az olasz fővárosban. Az egyik elrabolt olasz halász felesége így írta le a jelenlegi helyzetüket: „Egyedül érezzük magunkat fájdalmunkkal, és a hatalmon lévő politikai vezetőktől nem kapunk érzelmi támogatást. És csalódottak vagyunk Brüsszel hallgatásával kapcsolatban, mivel rajtuk is múlik, hogy megvédjék jogainkat és polgárainkat. Megérdemeljük a válaszokat.”
Szemlézte: Lukács Zoltán Marcell
