„Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke növekvő elégedetlenséggel néz szembe saját politikai pártcsaládján belül, s azzal vádolják, hogy túlságosan is kedveli a zöld politikát és a frappáns szalagcímeket, s nem koncentrál eléggé a hagyományos kereszténydemokrata prioritásokra” − írja Maia De La Baume és Hans Von Der Burchard a Politico európai kiadásának hasábjain.

Korábban is sejteni lehetett, hogy a színfalak mögött folyton kritika éri a Bizottság elnökét. Nyilvános kritikát azonban csak nemrég, egy német CDU-s európai parlamenti képviselő, Dennis Radtke fogalmazott meg a Die Weltben. ,,A POLITICO-nak adott interjúban Radtke kitartott kritikája mellett. „Nézze meg alaposan a Néppárt lelkét... Hol vannak azok a néppárti projektek, amelyeket megvédtek az uniós választási kampányában?” − kérdezte, utalva a 2019-es európai parlamenti választásokra, amelyből a Néppárt került ki győztesen.

A további vádak és kritikák között megjelent, hogy Ursula von der Leyen csak külső, nem néppárti szereplőknek akar megfelelni a szenzációhajhász ígéreteivel; hogy a Bizottság elnöke teljesen ignorálja a pártcsaládot; illetve hogy sok esetben hiányos a kommunikációja. A szerző szerint Radtke észrevételeit több nagyobb néppárti tagpárt is osztja: a CDU mellett a spanyol PP vagy Berlusconi pártja, a Forza Italia. Emellett kiemelik, hogy Von der Leyennek nem sikerült jó munkakapcsolatot kialakítani a saját pártcsaládjával a megválasztása óta.

Ezt több tényezőre vezeti vissza a szerzőpáros. Elsőként megemlítik, hogy a jelenlegi bizottsági elnök soha nem teljesített európai vagy külföldi megbízatást. Csak Németországban (legutóbb mint védelmi miniszter) tevékenykedett. Másodikként a megválasztásának mivoltját hozzák fel okként: a kormány és államfők az Európai Parlament nélkül és a Spitzenkandidat-rendszert mellőzve egyeztek meg Von der Leyen személyéről.
S hogy kit fosztottak meg ezzel a pozíciótól? A német Manfred Webert, a Néppárt jelenlegi frakcióvezetőjét.

A saját pártcsaládján belüli kritikákat tovább erősíti a szakpolitikák kialakítása és hangsúlya: „Tavaly decemberi hivatalba lépése óta Von der Leyen a Néppártban sokak szerint túlságosan progresszív menetrendet követett. Kritikusai azzal vádolják, hogy elhanyagolja az üzletbarát politikát és gazdaságot”.

A szerzőpáros több szakpolitikai példát is hoz, hogy alátámasszák az állításukat. Elsőként az Európai Zöld Alkut említik meg. Az egyezség szerint a tagállamoknak legalább 55%-kal kell csökkenteniük az üvegház hatású gázok kibocsátását 2030-ig. Ezt sokan túlságosan is aránytalannak és túl nagy mértékűnek találták a Néppárton belül. Radtke szerint e szakpolitika kialakításánál Von der Leyen nem veszi eléggé figyelembe a saját pártcsaládjának az elvárásait és érdekeit. Nehezményezik továbbá, hogy szerintük a Bizottság túlságosan is gyenge volt és nagyon könnyen elfogadta, hogy megnyírbálják a tradicionálisan fontos szakpolitikai kiadásokat az új uniós költségvetésben. Ilyen szakpolitikák például az ipar vagy a közös piac támogatása.

Radtke megnyilvánulásai egyes belső néppárti források szerint egy igen komoly ébresztőt és figyelmeztetést jelentenek a Bizottság jelenlegi elnökének. A szerzőpáros kiemeli, hogy míg az előző elnök, a luxemburgi Jean-Claude Juncker szoros munkakapcsolatban állt a pártcsaláddal, addig ez Von der Leyennel nem igaz: „Juncker mindenkit ismert a csoportból” − mondta a néppárti bennfentes. „Von der Leyen új szereplő, a német politikából jön és túl adminisztratív, nem rendelkezik Juncker politikai ösztöneivel. Elsősorban a német kormányra támaszkodik”.

A szerzőpáros azonban megemlíti, hogy nem mindenki ért egyet Radtkével. Sokak szerint természetes, hogy az Európai Zöld Alku vitákat generál a pártcsaládon belül. Egyesek szerint a kritikával csak a saját népszerűségét akarta növelni a német EP-képviselő, hogy ezzel mozdítsa előre a saját politikai karrierjét.

Szemlézte: Lukács Zoltán Marcell