Mit tett az ENSZ a nők jogaiért? − teszi fel a kérdést Elyssa Koren. A The National Review újságírója Antonio Guterres New York-i városházán virtuálisan elhangzott beszédére reflektált.
„A #COVID19 világjárvány rávilágított arra, amit mindannyian tudunk: a patriarchátus évezredei egy férfiak által dominált világot eredményezett, férfiak által uralt kultúrával, amely nők, férfiak, fiúk és lányok számára egyaránt káros” − írta az ENSZ hivatalos Twitter fiókja, Antonio Guterres múlt hónapban tartott beszédében megfogalmazott észrevételeit idézve.
Az ENSZ főtitkárának merész kijelentése kapcsán jogosan tehetjük fel a kérdést: Mit tett valójában az ENSZ a nők jogaiért?
Idén 25 éve, október 1-én került megrendezésre Pekingben a híres Nők IV. Világkonferenciája, mely a nemzetközi nőjogi mozgalmak katalizátoraként hatott. Ezen a kongresszuson hangzott el, az Egyesült Államok akkori ENSZ nagykövete, Hillary Clinton emblematikussá vált kijelentése: „az emberi jogok a nők jogai, a nők jogai pedig az emberi jogok”. Clinton nemrégiben megemlékezett a pekingi eseményekről, mely szerinte „megalapozta az azóta elsöprő erejű változásokat” a női jogok területén. Clinton szerint mindazonáltal korántsem érte el a végcélját ez a mozgalom és ez a 21. század nagy befejezetlen ügye.
Ellentétben Clinton nézőpontjával, nem a pekingi kötelezettségvállalások gyorsított végrehajtása szükséges, hanem a nőjogi kereteknek az átdolgozása, amely az elmúlt negyedszázadban nem sok pozitív eredmény hozott.
A szomorú valóság az, hogy az elmúlt huszonöt év ENSZ-törekvései nem a nők valós jogait szolgálták és ez leginkább a szervezet abortusszal kapcsolatos álláspontjában mutatkozik meg. A nőkkel kapcsolatos ügyeknél gyakran fordul elő, hogy erőltetik az abortuszról való diskurzust és annak elengedhetetlen szerepét hangsúlyozzák. Ugyanakkor ez legtöbb esetben nem is kapcsolódik egy adott problémához, ezzel elterelve a figyelmet a nők tényleges szükségeiről.
Nem túlzás azt állítani, hogy az ENSZ szinte minden emberi jogi kérdése kapcsán érinti a születésszabályozás kérdését és ez a pekingi konferenciára vezethető vissza. Annak ellenére, hogy számtalan fontos jogi kérdést érintett, a 270 oldalas pekingi dokumentum a „reprodukciós jogokkal” kapcsolatos kérdésekre összpontosított és az abortuszhoz való jogot, emberi jogként hirdette meg.
Az ENSZ elkötelezett az abortusszal kapcsolatos szuverén törvények megváltoztatása mellett. Ezt támasztja alá a Antonio Guterres főtitkár felhívása, melyben a „reprodukciós egészségügyi szolgáltatásokat” (abortuszt) nevezi meg a nemzetközi járványhelyzetre adott válaszként.
Az ENSZ nagy figyelmet fordít arra, hogy az abortuszt olyan országokban is népszerűsítse, ahol a magzatelhajtást eredetileg a törvények nem teszik lehetővé. A humanitárius krízisek „enyhítésére” illegálisan szállítanak otthoni abortusz végrehajtásához szükséges „segélycsomagokat”. A fentebb említett tényeket támasztja alá a polgárháborús Jemen példája (ahol az abortusz illegálisnak számít). A jelenleg humanitárius katasztrófa sújtotta országban az ENSZ egyik legfontosabb célkitűzése, hogy a „reprodukciós egészségügyi intézményét” újra nyissa, ennek érdekében a UNFPA (az ENSZ népesedési alapja) 100 millió dolláros adománygyűjtést kezdeményezett. Mindeközben az ENSZ bejelentette, hogy a Jemennek szánt 2,4 milliárd dolláros segélycsomag 80%-a hiányzik. Ez nagyságrendileg 9 millió jemeni egészségügyi ellátását fogja ellehetetleníteni.
A nők és a lányok jogainak kérdése ma rendkívül fontos és égető probléma, ugyanakkor az abortusz nem lehet az erre adott megoldás. Ha valódi előrelépést akarunk látni a női egyenlőség felé, akkor nem maradhatunk azon az ENSZ által bejáratott úton, amelyet 25 évvel ezelőtt kezdtek el Pekingben.
Szemlézte: Papp Lídia
