Február 29-én Dohában a tálibok és az Egyesült Államok képviselői aláírtak egy békemegállapodást, amellyel a 18 éve tartó afganisztáni konfliktusuk végére kívánnak pontot tenni. Bár sokan kétségbe vonják az egyezmény hosszú távú realitását, létrejöttét több nemzetközi aktor támogatta, például a Kínai Népköztársaság is. Hogy Kínának miért érdeke az afgán béke, Syed Fazl-e Haider fejti ki a The Jamestown Foundation oldalán.
Ahogy az Egyesült Államok kivonja csapatait Afganisztánból, Kína várhatóan úgy mélyíti befolyását az országban. Legalább két célja van ezzel. Egyrészt megakadályozni mindenféle kapcsolatot a tálibok és a Kínától való függetlenségre törekvő militáns ujgurok között, másrészt hosszú távú békét biztosítani a térségben a Kínai-Pakisztáni Gazdasági Folyosó (CPEC) kiteljesedése érdekében. Hogy céljait elérje, Kína már korábban felvette a kapcsolatot az Afganisztán több mint felét ellenőrzésük alatt tartó tálibokkal. Az elmúlt években ezek a kapcsolatok erősödtek, 2019-ben a tálibok képviselői kétszer is ellátogattak Pekingbe, hogy egyeztetéseket folytassanak a Népköztársaság hivatalnokaival.
Hogy befolyását biztosítsa, Kína első lépésként Afganisztán legnagyobb külföldi befektetőjévé vált. 2007-ben 3,5 milliárd dolláros működtetési jogot szerzett az ország keleti részén fekvő Ayanak réz- és aranybánya felett, később pedig kőolaj- és földgázlelőhelyek felkutatásába és vasútépítésekbe fektetett.
Ezek után vette fel a kapcsolatot mind a tálibokkal, mind pedig az afgán kormánnyal azért, hogy hozzájáruljon a konfliktusuk politikai rendezéséhez – főleg, miután Donald Trump tavaly szeptemberben berekesztette a tálibokkal való béketárgyalásokat.
Az amerikaiak kivonulása utáni nagyobb befolyás érdekében Peking aktív szerepet játszott az afgán konfliktus végjátékában is. Afgán gazdasági érdekeltsége tágabb terveivel is egybeesik: fejleszteni Nyugat-Kínát, erősíteni a regionális kereskedelmi kapcsolatokat és általánosságban növelni gazdasági befolyását a régióban. Valószínűsíthető, hogy Kína erősíteni fogja stratégiai partnerségét Pakisztánnal is, hogy kettejükkel együtt kialakítson egy „Pamir Csoportot” annak érdekében, hogy Selyemút épülhessen ki a Kaukázus és Nyugat-Kína között.
Mind földrajzilag, mind geopolitikailag előnyös helyzetben van Kína ahhoz, hogy ténylegesen növelni tudja afganisztáni befolyását. A 19. században az Orosz Birodalom és a Brit Birodalom közötti ütközőzónaként kialakított Wakhan-folyosó által osztozik Afganisztánnal egy közös határszakaszon, továbbá a Népköztársaság hagyományosan is jó viszonyt ápol a régió országaival, akik támogatják befolyásának növelését is. Pakisztán Kína legközelebbi stratégiai partnere, Pakisztánban valósul meg a CPEC is. Irán az Egyesült Államok ellenségeskedése miatt igyekszik mélyíteni stratégiai szövetségét Kínával, Tádzsikisztán pedig az egyik első ország volt, aki az új Selyemúthoz csatlakozott, ezenkívül egy kínai katonai bázisnak is otthont ad.
Donald Trump 180 fokos fordulatokkal tarkított afgán politikája erősen hozzájárult ahhoz, hogy Kína a régió egyik legfontosabb politikai játékosává váljon. Miután egy évig tartó tárgyalások után, 2019 szeptemberében Trump váratlanul visszavonult a tárgyalóasztaltól, Kína októberben bejelentette szándékát, hogy az afgán kormány és a tálibok között tárgyalásokat szervezzen, majd pedig Moszkvában csatlakozott Oroszországhoz, Pakisztánhoz és az Egyesült Államokhoz az Afganisztánról folytatott tárgyalásokhoz.
Mire decemberben Donald Trump folytatta a tárgyalásokat a tálibokkal, Kína már alaposan alakítója volt a folyamatoknak. Most, hogy a két fél megegyezett, Peking még mindig erősen elkötelezett aziránt, hogy a tálibokat és az afgán kormányt egy tárgyalóasztalhoz ültesse – amire az Egyesült Államok próbálkozásai ellenére nem volt képes. Ha ez létrejön, az egyértelműen azt mutatja majd, hogy az Egyesült Államok kivonulása után a szálak Kína kezébe kerültek.
Szemlézte: Kiss Dávid
