2020. március 16. 09:38 - Danube Institute

Tegyünk úgy, mintha már fertőzöttek lennénk

koronavirus_1.jpg

„Gondoljuk át saját viselkedésünket, hogy mást ne fertőzzünk meg” – nem mondható kifinomultnak a tanács egy egészségügyi szaktudóstól, mégis már több ezren osztották meg online ezt a szimpla javaslatot – közölte az Independent.

Graham Medley, a londoni Higiéniai és Trópusi Orvostudományi Iskola professzora javasolta, hogy az emberek ahelyett, hogy magukat próbálnák védeni, inkább tegyenek úgy, mintha már fertőzöttek lennének és másokat kellene védeniük.

„Az emberek többsége fél a vírustól – mondta a professzor –, de szerintem a jó védekezési mód, ha úgy teszünk, mintha már fertőzöttek lennénk, és ennek megfelelően változtatjuk meg a viselkedésünket, ezzel megakadályozva mások megfertőzését.”

Az NHS (brit egészségügyi rendszer) a fertőzés terjedése ellen javasolta a következőket: egy zsebkendővel vagy a ruhaujjunkkal (ne a kezünkkel) takarjuk el szánkat és orrunkat köhögés vagy tüsszentéskor; a használt zsebkendőt azonnal dobjuk ki a szemetesbe, majd mossunk kezet; a kézmosás legalább 20 másodpercig tartson és ne felejtsük el rögtön hazaérkezés után megtenni.

Azokat, akiknél megjelennek a hőemelkedés és a köhögés tünetei, hét napos otthonmaradásra kérik, továbbá, hogy ne menjenek személyesen gyógyszertárba és kórházba. A héten érkezett az a bejelentés is, hogy az NHS csak kórházban fogja tesztelni a tüneteket mutató betegeket.

Medley bevallása szerint ezt a tanácsot, melyet már sok ezren osztottak meg az interneten, Stuart Denman BBC producertől hallotta először. Annyira tetszett neki, hogy érdemesnek tartotta megosztani. „Gondolj a környezetedre – meg akarod őket fertőzni? Közös a küzdelem, közös a felelősség.”

Szemlézte: Buzási Ramóna

komment
süti beállítások módosítása