2019. szeptember 30. 14:43 - Danube Institute

Észak-Írország is feszült figyelemmel követi a Brexitet

eszak_irorszag1.jpg

„Kellenek a minisztereink, mégpedig sürgősen!” – nyilatkozta egy interjúban az észak-írországi tartomány közszolgáinak vezetője, David Sterling a Belfast Telegraph hasábjain.

Az egyre közelgő esetleges megegyezés nélküli Brexit fényében a közszolgálat vezetője a miniszteri intézmények visszaállítását kérvényezte egy konferencián. Észak-Írország Közgyűlését, ami a tartomány korlátozott jogkörű törvényhozó szerveként funkcionál, még 2017-ben függesztették fel átmenetileg a pártok közötti megegyezésre való képtelenség miatt. Ilyen már többször is történt, például 2002 és 2007 között sem működött az intézmény hasonló okok miatt. A törvényhozói hatalmi szerv hiányában a költségvetés elosztásának jogköre a közszolgálatra szállt át.

A közszolgák már így is a teljesítőképességük határán vannak, ami egyértelműen azt jelenti számunkra, hogy ilyen horderejű és léptékű döntéseket, amik a legsúlyosabb következményeket lesznek majd hivatottak enyhíteni, egyszerűen nem képesek a közszolgáink meghozni, és nem is szabad, hogy rájuk háruljon ez a feladat. Szükségünk van ismét a minisztereinkre, mégpedig sürgősen!” – nyilatkozta Sterling a Dundalkban tartott konferencián.

Sterling arra figyelmeztetett, hogy egy megállapodás nélküli Brexit tartós és súlyos következményekkel járhat Észak-Írország számára, és hogy a gazdasági aktivitás 9%-kal csökkenhet a kilépést követő 10 évben. Mindezek mellett aggodalmát fejezte ki a marha-, birka- illetve tejfarmokra gyakorolt hatásokkal kapcsolatban is.

Véleménye szerint egy rendezetlen kilépés a közel 40 ezer embert foglalkoztató kisvállalkozások exportjaira is hatással lehet. Ahogy arra rámutatott, 2016 óta már így is 35 ezer EU-állampolgár hagyta el a tartományt.

„Az árampiac lehetőséget ad nagyobb szabályozási eltérésekre. Ugyan nem maradunk áram nélkül, de a villanyárak emelkedhetnek. Az sem kizárt, hogy akadozni fog az élelmiszerek, gyógyszerek és a vegyszerek beszerzése, ami megint csak árnövekedéshez vezethet” – tette még hozzá Sterling.

A közszolgák vezetője továbbá attól is tart, hogy a megegyezés nélküli kilépés nyilvános zavargásokba és polgári engedetlenségbe torkollhat. Emellett kiemelte még, hogy a népesség identitására leselkedő veszély, a határszavazás kérdése körül felmerülő problémák, valamint a politikai instabilitás mind megnehezítik Észak-Írország politikai intézményeinek helyreállítását.

„A mi véleményünk tehát az, hogy mindezen tényezők roppant súlyos csapást fognak mérni Észak-Írországra politikailag, gazdaságilag és társadalmilag is. Mi már két éve demokratikusan választott, elszámoltatható miniszterek felügyelete nélkül dolgozunk. És itt szeretnék nagyon egyértelmű lenni. Ismét meg kell szervezni a végrehajtó hatalmat, ráadásul amilyen gyorsan csak lehetséges” – zárta le Sterling.

Szemlézte: Faragó Bence

komment
süti beállítások módosítása