Ideje visszaállítani az emberi jogok ügyének hitelességét – írja Sean Nelson, a National Review szerzője.

Ebben a hónapban lesz 70 éve, hogy kinyilatkoztatták az ENSZ Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát. Az 1948. december 10-én elfogadott dokumentum az egész nemzetközi jogrendszer alapjául szolgál. A Közgyűlésen résztvevő világvezetők által elfogadott egyezmény 30 cikkelye meghatározta az őt követő nemzetközi emberi jogok védelméről szóló egyezmények tartalmát is.

Az évforduló természetesen ünneplésre ad okot, hiszen a nyilatkozat világszinten rendkívül értékes alapot nyújt az emberi jogok védelmére. Mindazonáltal, 70 évvel az elfogadása után szembe kell néznünk a realitással: még mindig nagyon messze vagyunk attól, hogy minden ember alapvető jogait védelmünkbe tudjuk venni. Az elmúlt évtizedekben a nemzetközi szervezetek presztízse az egész világon alaposan megtépázott lett, hiszen nem sikerült megvédeniük az emberek alapvető jogait. Ezzel párhuzamosan viszont olyan vitatott ügyekbe is belefolytak olykor, amik esetén egyáltalán nem volt nemzetközi konszenzus.

Az USA ENSZ Emberi Jogok Tanácsából való kilépése annak egyik ékes példája, hogy a nemzetközi hatalmak nem feltétlenül akarnak a nemzetközi testületekkel együttműködni. Ahhoz, hogy újra konszenzus jöjjön létre, újra kell definiálnunk, mik az alapvető emberi jogok és meddig terjed a nemzetközi jog hatásköre. Ha ez nincs meg, értelmét és értékét veszti a nemzetközi jog.

Az egyezmény születése nem volt konfliktusoktól mentes. A második világháború borzalmai után a keleti és a nyugati államok bizonyos szintű együttműködésének eredménye, de csak azok az alapvető jogok kerültek bele, amin mindkét fél egyetértett.

Sajnos manapság nem minden tagállam törekszik arra, hogy tartsa az egyezményben elfogadottakat. Sőt, a taglista is meglepő lehet egyesek számára: tag például Pakisztán, ahol egy keresztény nőt istenkáromlással vádoltak meg, és ahol az ezért járó büntetés megszegi az alapvető emberi jogokat. De tag például a Kongói Demokratikus Köztársaság, vagy éppen Szaúd-Arábia is.

Miközben a némely tagország nem tartja be az egyezményben lefektetett jogok védelmét, más esetben viszont a tagok önkényesen kiterjesztik az alapvető emberi jogok körét. Ilyen például az abortuszhoz való jog, ami vitát generál a tagok között. A felszínre kerülő problémát a pápa sem hagyta szó nélkül. Szerinte az ilyen önkényes joghasználat az „ideológiai gyarmatosítás egy példája, ahol az erősebb és gazdagabb miatt hátrányba kerül a szegény és védtelen”. De az igazságos jogvédelem álma ettől még nem foszlik szét.

Szemlézte: Gyarmati Emese