2018. október 15. 18:01 - Danube Institute

Őrület és titkolózás – közeleg a Brexit-tárgyalások vége

brexit11.jpg

Az Egyesült Királyságban egy ideje minden a Brexit körül forog. A médiumok egymást megelőzve számolnak be a fejleményekről, vélt vagy valós pletykákról, állítólagos tervekről, titkos részletekről az Európai Unió és az Egyesült Királyság között, elsősorban az ír-északír határ ügyében. A kontinentális sajtó viszont hallgatásba burkolózott – írja Katya Adler, a BBC európai ügyekkel foglalkozó szerkesztője.

Amit most láthatunk, nem más, mint az Egyesült Királyság belső vitája az Európai Unióról – mit hozhat ki az ország és mit nem a Brüsszellel való tárgyalásokból.

A mostani izgatottság középpontjában az északír-ír határ sorsa áll: lesz-e fizikai határellenőrzés a két ország között, illetve ki tud-e harcolni May miniszterelnök egy jogerős garanciát ennek elkerülésére? Az európai sajtóban viszont alig cikkeznek erről. A kontinens médiafogyasztóit nem érdeklik a részletek – csak arra kíváncsiak, mikor zárul le a tárgyalássorozat, ha egyáltalán lezárul.

Mindeközben a Brüsszelben tárgyalók elzárkóznak a külvilág elől, hogy az úgynevezett „alagút-tárgyalásokra” koncentráljanak. A céljuk, hogy jelentős eredményeket mutathassanak fel az EU-ból való kiválás még tisztázatlan pontjai terén.

Ilyen kérdések például, hogy mi fog történni Gibraltárral, az Egyesült Királyság ciprusi katonai támaszpontjával, milyen mértékben határozhatja meg az Európai Bíróság a kiválás feltételeit, és legfőképpen, milyen jogi garanciák által kerülheti el az Egyesült Királyság az ún. „kemény határvonal” létrejöttét Észak-Írország és és az Ír Köztársaság között.

Persze az országban zajló felbolydulásnak megvannak az okai: a maradást pártolók elégedetlenek, hogy a Brexit valóban be fog következni; a kiválást sürgetők azt remélik, minél inkább függetlenedhetnek Brüsszeltől; a nagyratörő politikusok pedig azt remélik, most meg tudják alapozni későbbi karrierjüket. Mindazonáltal a Brexit kritikusait nem kerüli el a megfigyelés, hogy valahányszor van valami előrelépés a tárgyalások során, az csak azért van, mert Theresa May elfogadta az EU által diktált feltételeket.

Bármennyire is próbálta May saját országa érdekeit érvényesíteni, az EU eddig nem engedett a követeléseknek. Valószínűleg  az ír határkérdésben is ezt a taktikát fogják alkalmazni, bár európai oldalról is megpróbálják elkerülni a kemény határ létrejöttét. Michel Barnier, a Brexit európai uniós főtárgyalója október 10-i beszédében minden korábbinál részletesebben írta le, milyen szabályozások betartását várja majd el az unió az Egyesült Királyságtól annak érdekében, hogy ne jöjjön létre kemény határ a két Írország között, ha a Brexit után nem jön létre elég „mély és különleges” kapcsolat az EU és az Egyesült Királyság között.

Ennek a taktikának azonban megvannak a veszélyei az országra nézve. Miközben a többi tagország egy sikertelen Brexit-megállapodás gazdaságra gyakorolt hatásától fél, nem ülnek tárgyalóasztalhoz az Egyesült Királysággal, mert kivárnak. Az igazi tárgyalássorozat majd csak a Brexit-deal után fog elkezdődni, egyébként ezt az EU törvényei így írják elő.

Az unióhoz közel álló források azt mondják, a tervezet nyelvezete egyébként lelkesítő és magasztos lesz, ilyen szavakat használnak benne, mint „példa nélküli”, „egyedülálló”, „mély” és „különleges”. Német és francia oldalról viszont kikötötték, hogy a „zökkenőmentes” szó nem szerepelhet benne: így akarják világossá tenni, hogy ha az Egyesült Királyság elhagyja az EU egységes belső piacát, a kereskedelem nem zajlik majd a most megszokott rendben a két ország között.

Először is azonban, a tárgyalásokat be kell fejezni. Theresa May jövő héten ismét Brüsszelbe utazik, és a tárgyalások menetéből kiderülhet, lehet-e szó novemberben egy tárgyalásokat lezáró csúcstalálkozóról a két fél között. A menetrend azonban nagyban fog függni Theresa May politikai manőverezésétől. Az európai felek szinte biztosak abban, hogy csak jövő év elején zárják le a tárgyalássorozatot, de nem akarják megakadályozni a miniszterelnök törekvéseit. Mindazonáltal, itt az ideje, hogy mindkét oldal sajtóját figyelemmel kísérjük – izgalmas hetek elé nézünk.

Szemlézte: Gyarmati Emese

 

komment
süti beállítások módosítása