Magatehetetlen pártok, gyenge riválisok, káosz és kilátástalanság. Alex Massie a The Spectatorben megjelent véleménycikke alapján ezek a jelzők jellemzik legjobban a jelen politikai életet Nagy-Britanniában.

Az ősz beköszöntével két dolog vált világossá a Brit-sziget politikai életében. Az egyik, hogy a falevelek hullásával beköszöntött a pártkonferenciák évszaka, ami alkalmat ad arra, hogy a jobb- és baloldali csoportok bemutassák, milyen kritikus állapotok uralkodnak jelenleg a brit pártpolitikában.

A másik, hogy kezd nyilvánvalóvá válni, a brexit a politikai spektrum mindkét nagyobb tömörülését, a Munkáspártot és a Konzervatív Pártot is rendesen megrágta, majd kiköpte. A túlhajszolt és lejáratott politikai elit ugyanis továbbra sem tud mit kezdeni a brit EU-tagság megszűnése miatt kialakult általános kudarchangulattal, egyik párt sem képes szembenézni a brexit utáni valósággal.

A szerző szerint a brit politikai elitet jelenleg egy dolog köti össze, tartja életben: a teljes és végeláthatatlan kilátástalanság. Nem kell tudósnak lennünk ahhoz, hogy belássuk, a konzervatív vezetés azért képes kormányozni, mert az ellenzék ügyefogyott. Az ellenzék pedig azért tud a politika harcterén fennmaradni, mert a kormány magatehetetlen. Ez a negatív kettősség egy olyan patthelyzetet eredményez, ami miatt a Konzervatív Pártot vezető Theresa May nem képes politikai csapást mérni legfőbb riválisára, a Munkáspártot irányító Jeremy Corbynre, míg Corbyn egyszerűen sehogy sem tud felülkerekedni a jobboldali miniszterelnökön.

A két párt töredezettségének, egyre zsugorodó erejének az oka a brexitből fakadó politikai instabilitás. A konzervatívok több év után sem voltak képesek egy koherens és elfogadható brexit-tervet felmutatni a lakosság felé. Alex Massie úgy véli, a Munkáspárt a jobbközép céltalan tengődését is felülmúlja, hiszen a baloldal egyik nap a brexit mellett való kiállás fontosságát hangsúlyozza, másnapra viszont már egy újabb referendum kiírása mellett érvel. A Munkáspárt cinizmusát látva nem olyan nehéz elképzelni, hogy egy esetleges hatalomra kerülés után milyen politikai, illetve gazdasági káosz uralná az országot. Az utóbbihoz lehet, hogy nem is maga a brexit, hanem sokkal inkább a Munkáspárt kitartó ideológiai csatái, illetve a „venezuelai modell” éltetése, megvalósítása vezetne.

Ugyanakkor fontos megjegyezni, hogy nemcsak a Munkáspárt cserélte fel a gyakorlatias hozzáállását ideológiai mantrákra. A Konzervatív Párt is cserbenhagyta a hagyományait, megfontoltságát radikalizmusra, míg pragmatizmusát ideológiára cserélte. A brexit pedig a párt „nagy kalandja” lett, de jelenleg úgy tűnik, elmaradhat a „happy end”. Egyértelműen kijelenthető tehát, hogy Jeremy Corbyn és Theresa May „megérdemlik egymást”, hiszen egyik sem jobb politikus a másiknál. Egy dolog viszont biztos: Nagy-Britannia jobbat érdemel náluk, de a szerző úgy véli, mélyreható politikai változások nem várhatók a közeljövőben a brit politikában.

Szemlézte: Gergi-Horgos Mátyás