Az Európai Unió ugyan fontos sikereket ért el, de egy területen súlyos kudarcot vallott. A közös európai identitást nem sikerült létrehoznia. A nemzetállamok továbbra is egészségesek és jó erőben vannak, írja Tim Parks regényíró a Politico Europe-nak írt cikkében. Parks szerint német dominancia van az EU-ban úgy, hogy közben az embereket nem is érdekli a német kultúra. Úgy látja, hogy a brit uniós újratárgyalási szándék ugyan egy nehéz és fájdalmas folyamatot indítana el, de ez egy jó lehetőség lenne az Unió újrateremtésére. Ha ez nem sikerül, az EU végével nézünk szembe.
A legnagyobb közösség, amelyhez egy ember tartozni tud, az a nemzetállam, írja Tim Parks. Itt a nagyfokú sokféleség ellenére közös identitást és érdekeket találhatunk. Egy krízis esetén ez a nemzeti identitás megerősödik. Kivéve, ha az adott állam egy mesterségesen létrehozott képződmény valódi belső kapcsok nélkül. Tim Parks szerint ezt láthattuk a volt Jugoszláviában és Csehszlovákiában. Napjainkban pedig ez veszélyezteti Nagy-Britanniát és Spanyolországot.
És a nemzetközi szervezetek? Tim Parks úgy látja, hogy csakis azok a szervezetek képesek a túlélésre, amelyeknek tisztán meghatározott szerepük van a nemzetközi viszonyokban. Ilyenek az ENSZ vagy a Világbank. Ezek a szervezetek, mindegy milyen rosszul teljesítenek, túlélnek. Ha pedig felszámolják őket, más formában újra felbukkannak. A világkormányzás kerekeit ezek a szervek olajozzák, véli Tim Parks.
Mi az EU?
De mi van az Európai Unióval? − teszi fel a kérdést Tim Parks. Nehéz megmondani, hogy ez a világ legormótlanabb, legrosszabbul meghatározott és legzavarosabb szervezete, vagy mégsem. Egy behemót, amelyet annyi belső ellentét feszít, hogy a túlélése is kétséges. Mindeközben mégis 500 millió ember életét határozza meg olyan mértékben, hogy eltűnésének évszázadokra súlyos következményei lennének. Ez egy hibrid szervezet, amely se nem állam, se nem föderáció, mégis képes tagjaitól szuverenitást elvonni magához. Tim Parks szerint ez egyáltalán nem egy unió a szó eredeti jelentésében, és európai is csak annyiban, hogy a tagjai azok. Mindannak, ami hagyományosan jelentené az európai eszményt, a szépséget, az értelmet és a kultúrát, annak semmi köze az Európai Unióhoz.
A szuverén egységek a történelem folyamán mindig bizonyos veszélyekre válaszul születtek. Az Európai Unió is így jött létre. A cél az volt, hogy a francia-német háborút mindörökre elkerüljék, hogy ezt a veszélyes ösztönt kiirtsák. Ez a szándék milliók halála miatt érthető volt, írja Tim Parks. A szervezet tagjai ahelyett, hogy szerepet követeltek volna a történelem színpadán, a történelmet akarták felszámolni.
A bűnbánó eltökéltség mellett a gazdasági haszon is motiváló erő volt. Ezentúl az európaiak szabadon kereskedhettek egymással, mindenféle protekcionizmus nélkül. Elhatározták, hogy Európa ezután igazságos, békés és legfőképp gazdag lesz. A csatlakozás feltétele csupán az volt, hogy a jelentkezőknek nemzeti büszkeségükből lejjebb kellett adni. Tim Parks szerint az EU-hoz való csatlakozás inkább az identitásvesztésről szólt. Ez egy szükséges rossz volt ahhoz, hogy a jelölt csatlakozzon a kartellhez.
Tim Parks szerint ez azonban minden népnek más jelentett. Az olaszok, akik az alkotmányuk miatt képtelenek bármin is megegyezni, nagy lelkesedéssel fogadták az eurót. Hatalmas megkönnyebbülést jelentett, hogy soha többé nem kell dönteniük saját monetáris politikájukról. Nagyon szomorú, ahogy ez az elképzelés a visszájára sült el, írja Parks. A lengyelek és a többi kelet-közép-európai ország azért csatlakozott, mert ki akartak kerülni az orosz érdekszférából és gyors meggazdagodást reméltek. Ők azonban sosem gondolták komolyan, hogy feladják frissen szerzett szuverenitásukat. Ennek ékes példája az új euroszkeptikus lengyel kormány, véli Parks.
Hol az európai identitás?
Az Európa-projekt Parks szerint nagyon jól működött eddig. Franciaország és Németország a legjobb barátok lettek. Évtizedek óta egy lövés sem dördült el. Továbbá 19 állam közös valutát használ, és az Unió polgárai szabadon mozoghatnak az EU-n belül. Ezek nagy eredmények és vigyázunk is rájuk. Közös identitás azonban szemernyit sem alakult ki. Ebből a szempontból az Unió teljes kudarc. Tim Parks nem ismer olyan embert, akinek az az ötlet, hogy Európáért háborúba menjen és meghaljon, nem lenne teljesen nevetséges. Az Európai Parlamentet nem tisztelik és nem is ragaszkodnak hozzá az emberek. Egy közös európai állam vagy egy európai föderáció eszméje egyre jobban halványul. Az elmúlt évek hosszú gazdasági válsága felszínre hozta a lényegi eltéréseket az államok között, és az euró szerepét is megkérdőjelezte. Tim Parks úgy látja, hogy napjainkban az EU ahelyett, hogy a gazdagság forrásaként vagy egy eszmei inspirációként mutatkozna, egy unalmas és sokszor zsarnoki számvevőként viselkedik. Beleszól abba, hogy mire költhetünk és mire nem, milyen adókat kell fizetnünk és milyen alacsony lehet a nyugdíjunk. És leginkább egy német számvevőként jelenik meg ebben a szerepben, véli Parks.
Mindenki számára tiszta, hogy Berlin az egyetlen hatalmi központ az EU-ban. A közösségi döntéshozatal komédiája véget ért. A kompromisszum ugyanis hosszadalmas és fárasztó. Így ha gyorsan kell döntést hozni, azt Németország hozza meg. Miközben ugyan a németek vezetnek, Parks szerint senkit sem érdekel a német kultúra. A filmek és regények nagy részét az USA-ból vagy legalábbis az angol nyelvű világból importáljuk. Német befolyás alá esünk, de nem érdekel minket hogyan él és mit gondol Németország. A Trónok Harca és a hollywoodi kasszasikerek annál jobban. Többet tudunk az amerikai előválasztásokról, mint a német vagy akár az európai parlamenti választásokról. Az utóbbin pedig még szavazunk is. Nagyobb a valószínűsége, hogy a New York Times-t követjük, mintsem a Frankfurter Allgemeinét. Tim Parks véleménye szerint a globalizáció elsöpörte egy közös európai identitás lehetőségét. Az EU magját Németország és Franciaország adja, azonban a lingua franca az angol. Egy olyan ország nyelve, amely a leginkább euroszkeptikus. Az európai diákok elsöprő többsége egy olyan nyelvet sajátít el második nyelvként, amelynek kultúrája ellenséges az európaiság eszményképével. Vagy mindenesetre közömbös iránta.
Tim Parks úgy látja, hogy az állampolgárok szabad mozgása az erőseket erősíti, ugyanis a hatalmi központok magukhoz vonzzák a képzett és fiatal polgárokat. A munkanélküliség vagy a háború hatására Európába özönlő migránsok nagy része Londonba és Berlinbe akar eljutni. Ugyanúgy, ahogy az európai állampolgárok tömegei is odatartanak. Az angol és német fővárosok kreativitástól, kulturális vitalitástól és energiától duzzadnak. Hozzájuk hasonlítva Milánó fáradt és bágyadt. Róma pedig kaotikus, elárasztva korrupciós botrányokkal.
Európai kényszerzubbony
A vágyott stabilitásból stagnálás lett. Ahelyett, hogy véget ért volna a történelem, a rabszolgái lettünk. A gazdasági szuverenitás feláldozásának az eredménye az lett, hogy a gyengébb országokat a dőzsölésből felébredve a szegénység fogadta. Továbbá keserű a tény, hogy elvesztették életük felett az irányítást. A monetáris fegyelemmel való német megszállottság miatt az egész eurózóna súlyos árat fizetett. Pusztító éveket kellett eltűrni, mire az EU lassan elkezdett felépülni és elindult az USA és Nagy Britannia útján. Tim Parks úgy látja, hogy az EU egy prosperáló társaságból, akikhez érdemes csatlakozni, egy kényszerzubbony lett.
Parks véleménye, hogy a nemzetállam továbbra is jó egészségnek örvend. Az államok belső problémáik ellenére még mindig erős közös identitással bírnak. A nemzetiség nem olvadt fel. Sőt, az állandó csaták során, hogy merre tartson az Unió, az államok egyre inkább ráébredtek saját különbözőségükre és külön érdekeikre. Tim Parks szerint ez leginkább a külpolitika területén látszik meg. Az EU a kezdetektől pacifista. Annyira, hogy még az ellenségeit sem igazán tudja veszélyeztetni. Kineveznek ugyan egy „külügyminisztert”, aki azonban nevetségesen könnyű súlyú. Még a tettetése sincs meg a komolyságnak, véli Parks. Miután Franciaország rájött, hogy nem képes hegemóniára az Unióban, azóta egyedül és azon kívül tevékenykedik. Nagy Britannia nem is képzelte soha másképp. A gazdaságot vezető németek pedig bármilyen háborús magatartást elképzelhetetlennek tartanak. Parks úgy látja, ez a felállás működött, amikor Oroszország még a posztszovjet sebeit nyalogatta. Napjainkban, Putyin idején azonban ez őrültség.
És hogyan tovább? − kérdezi Tim Parks. Az egész lebontása elképzelhetetlen, de folytatni sem lehet úgy, ahogy most történik. A mostani európai vezetők biztosan nem álmodnák meg az Uniót, az a hangulat elmúlt, véli Parks. Továbbá egyikük sem jött még rá, hogy miként lehetne összhangba hozni az EU-t egy végtelenül gyorsan változó világgal. Mi értelme az EP-választásoknak, ha nemzetek szerint szavazunk? Vagy az csak egy fügefalevél az egész demokratikus folyamaton, miközben egy nemzet hozza a döntéséket a többi helyett? Vajon az EU egy német birodalom? Tim Parks szerint Olaszországban, ahol ő jelenleg él, sokan így érzik, és Görögországban még inkább.
És Nagy Britannia? Tim Parks szerint az újratárgyalást szorgalmazó britek hozzáállása a kezdettől fogva opportunista és pragmatikus volt, sosem idealista. Azért csatlakoztak, mert gazdaságilag megérte nekik. Minden szuverenitás-átadást elleneznek, amely nem feltétlenül szükséges a pénzcsináláshoz. Mindenképp egy bonyolult és nehéz folyamat lenne az újratárgyalás, hogy minden európai vezető igényét kielégítse. A folyamat maga azonban egy nagy lehetőség. Végre egy esély, hogy ezek a vezetők kezükbe vegyék a dolgokat. Rájöjjenek, hogy mire való az EU és milyen pozitív közös identitás kifejezésére lenne képes az Unió − ha egyáltalán létezik olyan. Tim Parks szerint ha ez nem történik meg, és ez a valószínűbb, akkor a vég kezdetével nézünk szembe.
Pál Benedek
