2018. május 16. 08:01 - Danube Institute

Növekszik az intolerancia Nagy-Britanniában

nagy_britannia_1.jpg

Az Egyesült Nemzetek antirasszizmusért felelős jelentéstevője szerint részben a Brexit-kampány, részben pedig brit kormányzati gyakorlatok, köztük a Windrush-botrány is hozzájárult a rasszizmus növekedéséhez az Egyesült Királyság lakosságának körében – írja a brit Guardian.

Tendayi Achiume, az ENSZ leköszönő különmegbízottja úgy véli, hogy „a referendumot felvezető időszak, illetve a referendum alatti és az azt követő politikai környezet sebezhetőbbé tette az etnikai kisebbségeket a diszkriminációval és az intoleranciával szemben”.

Achiume aggodalmát fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a 2016-os Brexit-népszavazást követően jelentős mértékben nőtt a gyűlölet-bűncselekmények és a rasszizmushoz kötődő társadalmi konfliktusok száma. A jelentéstevő elfogadhatatlannak tartja, hogy nőtt a külföldi állampolgárokkal és a menekültekkel szembeni xenofób retorika a nyomtatott és a közösségi médiában is.

A jelentéstevő szerint a megnövekedett faji, vallási és etnikai intoleranciához egy sor „intézményesített előítélet” is vezetett, amelyek megnehezítik az etnikai kisebbségek életét Nagy-Britanniában. A kifogásolt intézkedések közé sorolta a fekete lakosság túlzott kriminalizációját, a muszlimok folyamatos becsmérlését a Prevent nevű radikalizáció ellenes kormányzati stratégián keresztül, valamint az úgynevezett Windrush-generációval szemben alkalmazott kormányzati gyakorlatot.

Amber Rudd brit belügyminiszter a minap mondott le, miután kiderült, hogy a Belügyminisztérium megpróbálta kitoloncolni azokat a karibi bevándorlókat, akik a második világháború után folyamatosan érkeztek az Egyesült Királyságba a Brit Birodalom egykori gyarmatairól (a bevándorlók első hulláma az Empire Windrush nevű hajóval érkezett).

Az érintettek zöme már Nagy-Britanniában született vagy 50-60 éve kisgyermekként érkezett az országba, az elmúlt évtizedekben pedig abban a tudatban dolgozott törvényesen és fizetett adót, hogy brit állampolgárok, holott jogi státuszuk mind a mai napig tisztázatlan. Az érintettek hivatalos kitoloncolási értesítőt kaptak és az NHS megtagadta tőlük az egészségügyi ellátást. A gyorsan belpolitikai botránnyá alakult ügy hatására leállították az értesítések kiküldését és soron kívül kezdték meg az érintettek állampolgársági ügyintézését, a belügyminisztérium élére pedig egy szintén bevándorló konzervatív politikust, Sajid Javidot nevezték ki.

A brit kormány szóvivője az aggodalmakra reagálva elmondta, figyelembe veszik a jelentéstevő aggodalmait, a kormány pedig további rasszizmusellenes intézkedéseket helyez kilátásba.

Szemlézte: Istrate Dominik

komment
süti beállítások módosítása