Magyarországon az ukrajnai háború kezdete óta a számos, elsősorban gazdasági jellegű probléma ütötte fel a fejét. Az elmúlt évek során tapasztalt pénzromlás és fogyasztói ár növekedésnek számos oka van, viszont talán a legfontosabb az energia kérdése. Miért ennyire érzékeny Magyarország az energetikai ügyekben?

Az előző bejegyzésemben az energiabiztonság történelmi hátterébe, jelentőségébe igyekeztem betekintést adni a kedves Olvasó számára, jelen írásommal pedig Magyarország energetikai valóságának legfontosabb elemeit mutatom be, az energiabiztonság szempontjából. Térjünk is a tárgyra!

Három, a Központi Statisztikai Hivatal és az Eurostat által nyilvántartott, lényeges adatsor bemutatására és értelmezésére kerül sor az alábbiakban. Ezek a következőek:

- Primer energiafelhasználás szerkezete,
- Fosszilis energiahordozók hazai termelése és behozatala,
- Energiaintenzitás

A primer energiafelhasználás Magyarországon alapvetően három kiemelt forrásra támaszkodik: kőolaj, földgáz és nukleáris energia.

Ez a három forrás együttesen 78%-át adja a primer energiafelhasználásunknak. Ami közös mind a háromban, hogy masszívan importfüggőek – éppen Oroszország irányából. A KSH vezet statisztikát az ország energiafüggőségére vonatkozólag, ez a szám a KSH szerint 61,7% volt 2023-ban. Ebben benne van minden energiaimport.

A KSH módszertana a nukleáris energiát hazai termelésűnek veszi, annak ellenére, hogy a Pakson felhasznált fűtőanyag külföldről származik, Oroszországban gyártják. Amennyiben a Paks termelését is „külföldinek” vesszük az energiafüggőségi rátánk már jóval magasabb, csaknem 79%. Ez a szám (de a 61% is) rendkívül magas és azt mutatja, hogy Hazánk nem képes gazdasága energiaigényét önerőből fenntartani – tehát másokra van utalva etéren.

És éppen ez a probléma, hogy a mások helyett leginkább csak másról beszélhetünk, hiszen Magyarország a legtöbb energetikai vonatkozású importtevékenységét Oroszországgal folytatja.

Magyarországon csekély mértékű fosszilis energiahordozó kitermelés zajlik csupán, hasadóanyagot már a kilencvenes évek óta egyáltalán nem termelünk. Az ország szén- és palagázkészletei bőven adnak helyet a fejlődésnek etéren, a társadalmi ellenállás ezekkel szemben azonban magas. Mindazonáltal, éppen a leginkább fogyasztott energiahordozók tekintetében vagyunk a legnagyobb kitettségben.

Európában az ehhez hasonló arányok nem egyedülállóak. A probléma sokkal inkább az, hogy hiányzik a forrásdiverzifikáció.

Ennek a két legkiemelkedőbb oka a tengeri kijárat hiánya (tehát a világpiacra való kijutás fizikai korlátozottsága), valamint az ország történelmi hagyatéka (tehát az egyoldalúan kiépített energetikai infrastruktúra). Ezeket tetézi az elmúlt több, mint 30 év energiapolitikája, amely vajmi keveset tett a diverzifikáció és az energiahatékonyság előmozdítása terén.

Az utóbbira egy példa: Magyarország második legtöbb energiát fogyasztó tevékenysége a lakossági fűtés, mintegy 23,4%-a a teljes végső energiafelhasználásnak. A „rezsicsökkentés” intézménye céljának megfelelően valóban sok pénzt hagy közvetlenül a háztartásoknál, viszont a legkevésbé sem hat ösztönzően az energetikai korszerűsítések végrehajtására. Ráadásul, éppen a háború kitörése nyomán elszálló energiaárak következtében lyukadt ki először az állami költségvetés is – amit a csökkentett lakossági energiaárak, valamint az üzemanyagár-stop csak tetéztek.

Vannak pozitív trendek is. Az egyik ilyen az energiaintenzitásban érhető tetten. Ez az Eurostat által megalkotott mérő azt mutatja, hogy egy adott ország nemzeti össztermékének előállításához mennyi energiára van szükség. Hazánkban ez az érték a rendszerváltoztatás óta csökkenő trendet mutat, amit elsősorban a gazdaság szerkezetének átalakulása (szolgáltató szektor súlyának emelkedése) magyaráz, de nem kizárólag. A gazdaság számos területén sikerült az energiahatékonyságot növelni az elmúlt évtizedekben.

A magyar érték az EU átlagnál így is sokkal magasabb, viszont az egykori keleti blokk államaihoz viszonyítva átlagos, egy kicsit még jobb is. Mégis, Hazánk földrajzi adottságai és az energetika terén való függősége alapvetően további csökkentést kíván meg – jelentőset.

Számomra három (plusz egy) irány rajzolódik ki az energiabiztonsági probléma kezelésére vonatkozólag:

a hazai fosszilis energiahordozók kitermelésének és felhasználásának lehetőség szerinti növelése, az energiaintenzitás csökkentése, avagy az új technológiák alkalmazása révén való átalakítása a primer energiafelhasználás összetételének.

A plusz egy a diverzifikációt jelenti, bár ezt inkább tünetkezelésnek gondolom, semmint megoldásnak. Szükséges, de nem elégséges válasz.

Következő bejegyzésemben az új technológiák alkalmazhatóságát fogom vizsgálni, kifejezetten a hidrogéntechnológiákban rejlő lehetőségeket. Reményeim szerint a hidrogén felhasználása révén enyhíthetővé válnak az energiabiztonságot érintő kockázatok és azok következményei.

Írta: Lakatos Gergely

Tetszett a cikk? Hasonló tartalmakért kövess minket a Facebookon