A válságok korában Magyarország egy sajátos álláspontot emelt zászlójára. Ez nem más, mint a konnektivitás, vagyis az „új hidegháború” egyik eredményeként létrejövő blokkosodó világnézettel való szembenállás. A magyar stratégia egyik legfontosabb eleme a Nyugat és a Kelet összekapcsolása. Ezen álláspont azonban komoly akadályokkal találta magát szembe az elmúlt időszakban. Gondolhatunk itt az amerikai-kínai kapcsolatok elmérgesedésére, az ukrajnai háborúra, az Európai Unió centralizációs kísérleteire. Így tehát feltehető a kérdés, melyek a magyar külpolitika legfőbb várakozásai, illetve melyek a konnektivitásra nézve legfőbb veszélyforrások. Cikkünkben megpróbáljuk feltérképezni a magyar stratégia eredetét is.
A konnektivitás, azaz a régiók összekapcsolása nem egy újkeletű dolog, mondhatni már a hidegháborús Európában is felmerült ezen nézőpont alkalmazása. A különleges helyzetben lévő Ausztria, illetve Finnország egyszerre kereskedett és ápolt jó viszonyt az Egyesült Államokkal, az Európai Unió ősével (EGK) és a Szovjetunióval is. Érdemes hozzátenni, hogy Helsinki még a KGST társult tagja is volt. Itt azonban fontos kiemelni, hogy ezen két ország rendkívül ügyesen volt képes lavírozni a szuperhatalmak között. Míg Ausztria egy 1955-ben létrejött egyezménynek köszönhette katonai semlegességét, addig Finnország szerencsésen megúszta a szovjet megszállást.
Azonban nemcsak a „semleges” hatalmak építettek egyszerre a nyugati technológiára, illetve a keleti nyersanyagokra.
Az akkori Nyugat-Németország vezetői már az 1970-es években úgy döntöttek, hogy elkezdenek jobb viszonyt kiépíteni a Szovjetunióval. Mondhatni a szociáldemokrata Willy Brandt döntésének eredményeként jött létre a mára már kérdésessé vált német-orosz gazdasági együttműködés.
A magyar döntéshozók pedig hasonlóan reagáltak, mint korábban a már említett nyugati államok. Ráadásul Budapest nem feltétlenül a 2010-es konzervatív fordulatot követően változtatott külpolitikai doktrínáján. Már a szociáldemokrata-liberális koalíciók is próbálkoztak mind Moszkvával, mind pedig Pekinggel jó gazdasági viszonyt kialakítani. Vagyis érzékelhető, hogy Magyarországon, sőt Közép-Európában is volt egyfajta konszenzus, hogy az orosz energia és a kínai FDI meghatározó Hazánk versenyképességét illetően.
Nyilván nemcsak a magyar döntéshozók, hanem a korábban említett német politikai elit is erősítette kapcsolatait Moszkvával és Pekinggel. Vagyis a magyar gazdaság számára legfontosabb partnerek (németek, osztrákok) is érdekeltek a konnektivitásban.
A keleti nyitás, majd később a konnektivitás (Orbán Balázs által megnevezett terminus) a magyar külpolitika alapját adta. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy Budapest abban érdekelt, hogy egyfajta kapocsként legyen jelen a „Nyugat” és a „Kelet” között. Nyilván a magyar külpolitikai gondolkodást a 2010-es évek elején jelentősen tematizálta a 2008-as válság által kikezdett magyar gazdaság rendbe tételének kérdésköre. Vagyis növelni a magyar termelékenységet, a foglalkoztatottságot, a GDP-t, a költségvetést, a béreket, egyszóval gazdasági stabilitást teremteni. Ezek mellett egyre inkább teret nyert magának a tőke diverzifikálásának gondolata. Vagyis a magyarországi tőke ne csak „Nyugatról” érkezzen, hanem „Keletről” is. Ez a gondolat szintén a 2008-as válságból származik.
Tehát a magyar stratégia érdekelt abban, hogy a „Nyugati” (elsősorban német) és a „Keleti” (kínai, dél-koreai) tőke Magyarországon találkozzon. Ráadásul a hazai tőke is képes volt a posztszovjet régióban utat törni magának (MOL, OTP Bank). Habár azt fontos hozzátenni, hogy a magyar tőkeexport legnagyobb része (80%) még mindig Nyugat felé összpontosul.
A gazdasági érdekek azonban erősen kötődnek a nemzetközi kapcsolatok alakulásához. Itt értelemszerűen az Egyesült Államok elnökválasztása az, amely kulcsfontosságú. Fontos hozzátenni, hogy nyílt forrásokból nehéz megállapítani, hogy a republikánusok (Donald Trump) vagy éppen a demokraták elnökjelöltje (Kamala Harris) mennyiben eltérő stratégiát kínálna a világ számára akár Ukrajna, akár Kína vonatkozásában. Számunkra elérhető forrásokból azonban az rajzolódik ki, hogy a demokraták tovább folytatnák Ukrajna erőteljes fegyverzését, míg a republikánusok jelöltje akár egy nap alatt is befejezné a háborút.
Érdemes rámutatni, hogy más a retorika, a kommunikáció szintjén „választ” találni egy kihívásra és más egy „geopolitikai megoldást” adni egy háborúra. Továbbá az is kérdéses, hogy Trump valóban elzárná a pénzügyi csapokat a jövőben az ukránoktól és a terhet európai nemzetállamokra tolná át (lengyelek, britek, baltiak stb…).
Ukrajna hátrahagyása amerikai vereség volna. Ugyan sikerült legyengíteni az orosz hadsereget (nem is kicsit), azonban dollármilliárdok mentek el egy olyan konfliktusra, amelyet geopolitikailag nem nyertek meg. Az ukránok amerikai támogatások nélkül nem tudják visszaszerezni megszállt területeiket. Az oroszok pedig egyre inkább szorulnak be Kína alá, ami szintén nem érdeke az amerikaiaknak. Ezért is várható, hogy Washington továbbra is támogatni fogja az ukránokat, viszont a fegyverek mennyisége és minősége változhat a jövőben. Vagyis célja lehet az amerikaiaknak, hogy Moszkva ne nyerjen túl nagyot, de ne is veszítsen túlságosan.
A magyar energetika sok szálon kötődik Oroszországhoz. Az orosz energia által adott versenyképességi előny (olcsó energiaárak) egész Európának fontos kérdés volt (gondoljunk itt a német iparra). Kérdés azonban, hogy a jövőben visszatérnek a felek a kereskedelemhez, vagy tovább távolodnak az oroszok a Nyugattól?
Értelemszerűen Budapest az első forgatókönyvben érdekelt.
Trump győzelme más miatt is fontos. A magyar külpolitika, hasonlóan bármely más országhoz, építi nemzetközi kapcsolatait különböző szervezeteken keresztül. Az évente megrendezésre kerülő CPAC konferencia pedig pont egy olyan esemény, ahol a magyar döntéshozók képesek találkozni a világelső hatalmának konzervatív képviselőivel. Vagyis egyfajta közös világnézet is összekapcsolja a feleket, ami egyáltalán nem elvetendő információ. A személyes kapcsolatok ugyanúgy meghatározóak a politikában, mint a geopolitikai érdekek. Ha magyar példát keresünk a történelemben, gondolhatunk akár Antall József és Helmut Kohl kiváló kapcsolataira.
Azonban lehetnek potenciális nézeteltérések Trump győzelme esetén is, ilyen a Kínával ápolt viszony kérdésköre. A republikánusok jelöltje ugyanis folytatná a Kína ellenes politikát. Ez már csak azért is fontos, mivel a Hazánkban tevékenykedő FDI (külföldi működőtőke) jelentős része kínai eredetű. Vagyis
egy blokkosodó világban egyre nehezebb lenne bevonni a „Kelet” erőforrásait a magyar gazdaságba. Ez pedig hatással lehet a magyarországi német autóipari vállalatok tevékenységére is.
És ha már az Egyesült Államokról szó esett, fontos kitérni az Európai Unió helyzetére is. Mindig is érdekes kérdés volt, hogy az unió nemzetállamai melyik irányba indulnának el. Ukrajna vonatkozásában fontos látni, hogy pont az Európában lévő nemzetállamok egy része érdekelt leginkább az oroszok feltartóztatásában (lengyelek, finnek, románok, baltiak, törökök). Míg Kína vonatkozásában már sokkal komplexebb a helyzet. Vannak országok, amelyek egyértelműen követve az amerikaiakat (Globális Nyugat) elítélik Kínát (baltiak, britek, hollandok, dánok stb…). Azonban vannak olyan országok, amelyek a magyar stratégiához hasonlóan (konnektivitás), érdekeltek a kínaiakkal való kapcsolatok fenntartásában, még akkor is, ha érzékelhető egyfajta geopolitikai bizonytalanság.
Nem csoda, hogy Magyarország mellett Németország és Szlovákia sem támogatta a kínai elektromos autókat érintő vámokat. A német döntéshozók értelemszerűen nem szeretnék elveszíteni a kínai piacokat, illetve a Kínában lévő német ipari kapacitások jövője miatt is aggódnak.
Összességében elmondható, hogy a magyar külpolitika továbbra is bízik abban, hogy a nemzetközi rendszer nem fog további blokkokra osztódni. Mondhatni a jelenlegi status quo a legfőbb célja a magyar külpolitikának. Ez egyszerre megjelenik az Európai Uniót érintő stratégiában („Nemzetállamok Európája”) és a nemzetközi gazdaságban (szabadkereskedelem). Magyarország kis súlyának köszönhetően kisebb „beleszólása” van a nemzetközi politika alakulásába, azonban pont ezért Budapest gőzerővel építi a kapcsolatait az amerikai és a nyugat-európai konzervatívok körében.
Írta: Szabó Bence
Tetszett a cikk? Hasonló tartalmakért kövess minket a Facebookon
