2024. október 05. 09:00 - Danube Institute

Azonos neműek házassága: Thaiföld ünnepel, Lengyelország tiltakozik

Thaiföldön a monarchia jóváhagyta a házassági egyenjogúságról szóló törvényjavaslatot és ezzel az állam az első ország lett Délkelet-Ázsiában és a harmadik Ázsiában, amely elismeri az azonos neműek házasságát. Ezzel éles ellentétben áll Lengyelország, ahol az Emberi Jogok Európai Bírósága is bevonásra került egy ügyben, mert az állam nem hajlandó elismerni az azonos nemű párok kapcsolatát.

shutterstock_2470003873.jpg

Miközben Thaiföld az LMBTQ+ jogok mérföldkövét ünnepli az azonos neműek házasságának legalizálásával, Lengyelország a spektrum ellentétes végén áll konzervatív álláspontjával, ahogy az azonos neműek házasságának elismerését megtagadva nemzetközi jogi vizsgálatot indított el.
A thaiföldi törvénytervezetet, amelyhez Maha Vadzsiralongkorn király jóváhagyása volt szükséges, szeptember 24-én késő este foglalták törvénybe, amikor megjelent a Királyi Közlönyben. A jogszabály 120 nap múlva lép hatályba, lehetővé téve az LMBTQ párok számára, hogy január 22-től bejegyeztessék házasságukat

A törvényt, amely emellett a „férfiak és nők” helyett a nemek szempontjából semleges szavakat, például az „egyén” szót használja, a törvényhozók elsöprő többséggel fogadták el.

Thaiföld, Ázsia egyik legnépszerűbb turisztikai célpontja, toleranciájáról és élénk LMBTQ társadalmi életéről ismert, ugyanakkor konzervatív társadalmi értékeket is képvisel, ami miatt a törvény elfogadása évekig tartó küzdelmet jelentett az aktivisták számára.

Máshol viszont a konzervatív értékek kerekedtek felül. Lengyelország kivívta az Emberi Jogok Európai Bíróságának (EJEB) ellenérzését azzal, hogy elutasította négy lengyel nő kérelmét a külföldön kötött házasságuk – egy pár Dániában, a másik az Egyesült Királyságban kötött házasságot – lengyelországi bejegyzésére vonatkozóan. A kérvényt azzal az indokkal utasították vissza, hogy az sérti az alkotmányt, mely szerint a házasság „egy férfi és egy nő szövetsége”. 

A nők arra panaszkodtak, hogy megakadályozták őket abban, hogy élhessenek a lengyel házastársi jogokkal, például, hogy közös adóbevallást nyújtsanak be, hogy ellátást kapjanak egymás gondozásáért vagy, hogy kiterjesszék egymásra az egészségbiztosítást. Miután Lengyelországban minden jogi csatát elveszítettek, a nők a strasbourgi székhelyű EJEB-hez fordultak.

A bíróság úgy döntött, hogy a tagállamok „kötelesek olyan jogi keretet biztosítani, amely lehetővé teszi az azonos nemű párok számára, hogy kapcsolatuk megfelelő elismerésben és védelemben részesüljön”.

A strasbourgi testület indoklása szerint azzal, hogy a lengyel állam nem ismerte el hivatalosan a párok kapcsolatát, „jogi vákuumban hagyta őket, és nem gondoskodott a stabil és elkötelezett kapcsolatban élő azonos nemű párok alapvető szükségleteiről”.


„Ez nehéz helyzetbe hozza Lengyelországot” - mondta Olivier Bault, a varsói székhelyű Ordo Iuris Intézet kommunikációs igazgatója a The European Conservative-nak.

Egyrészt az Emberi Jogok Európai Egyezményének 46. cikke előírja a Bíróság bármely ítéletének végrehajtását, másrészt a lengyel alkotmány 18. cikke megköveteli a házasság, mint egy férfi és egy nő közötti szövetség privilegizált jellegének védelmét. Az Alkotmány 18. cikkével ellentétes lenne az azonos neműek együttélésének intézményesítése azáltal, hogy ilyen házasságokat vagy a házassághoz hasonló jogokkal járó élettársi kapcsolatokat hoznának létre.

Míg az előző, konzervatív Jog és Igazságosság (PiS) vezette lengyel kormány hajthatatlanul védte az ország alkotmányának szövegét, és folyamatosan harcolt az LMBTQ- és gender-ideológiák lengyelországi népszerűsítése ellen, a jelenlegi baloldali-liberális, Donald Tusk vezette kormány megfogadta, hogy legalizálja az azonos neműek házasságát.

A Nowa Lewica koalíciós partner által a parlamentnek az év elején benyújtott törvénytervezet az azonos neműek egyesülését kívánja bevezetni, amely kiterjed a közös vezetéknévhez való jogra, a házaspárokéhoz hasonló adójogi státuszra, a partner orvosi adatainak megszerzéséhez való jogra, valamint az örökléshez való jogra és arra, hogy halál esetén a partner gyermekeinek gondozását átvegyék.

Egy másik koalíciós partner, az agrárközép Lengyel Néppárt, illetve az ellenzéki konzervatív PiS és a jobboldali Konfederacja pártok is elutasítják a törvénytervezetet,

amelyet még ha a parlament el is fogadna, Andrzej Duda elnök valószínűleg megvétózná. Az esélyegyenlőségi miniszter arra készül, hogy a javaslatot ősszel a parlament napirendjére tűzi, de a megosztottság miatt lehet, hogy elhalasztják a szavazást.

A szöges ellentét az azonos neműek házasságának thaiföldi elfogadása és a lengyel ellenállás között kiemeli az LMBTQ+ jogokkal kapcsolatos globális összetettséget.

Szemlézte: Veres Kata

Tetszett a cikk? Hasonló tartalmakért kövess minket a Facebookon

komment
süti beállítások módosítása