Az amerikai és a nigeri kormány döntésre jutott az országban tartózkodó amerikai katonák sorsáról: szeptember 15-ig az amerikaiak elhagyják az országot.

Ahogyan arról korábban blogunkon is beszámoltunk, nagyjából egy évvel ezelőtt Nigerben átvette a hatalmat a katonaság. Azóta a katonai junta számtalan alkalommal került szembe a nyugattal. Novemberben például az új adminisztráció eltörölte azt a 2015-ben hozott törvényt, amely az embercsempészet korlátozását célozta, illetve több ízben kifejezte nemtetszését a nyugattal szemben. Ez abban csúcsosodott ki, hogy felszólította a számottevő katonai jelenléttel rendelkező nyugati hatalmakat katonáik kivonására az országból.

Franciaország – a térség egykori gyarmattartó ura – már tavaly decemberben kivonta az utolsó katonáit is az afrikai országból, viszont az amerikaiak számára eddig még határidő sem volt a kényszerű búcsúra.

So not only did the US get all of our troops kicked out of Niger (& essentially replaced by Russian troops), but apparently we are going to leave behind the base we built AND extensive equipment (cost of hundreds of millions of dollars to US taxpayers).

What a disaster. https://t.co/9NU6zwHQ0v

— AG (@AGHamilton29) May 20, 2024

Mindeközben az orosz katonai jelenlétre kifejezetten nyitottnak mutatkoznak Nigerben. Moszkva januárban katonai együttműködést jelentett be, amely után már orosz katonák is érkeztek az országba szép számmal. Legújabban

egy amerikaiak által is használt reptérre érkeztek orosz katonák, ami (főleg az ukrajnai háború árnyékában) aggodalomra adhat okot.

Az országban egyébként még Olaszországnak van egy nagyjából kétszáz fős ereje, illetve az EU-nak egy kevesebb, mint száz fős kiképző csapata.

A nigeri puccs közel sem egyedülálló jelenség. A Száhel-övezet több országában is hasonló folyamatok zajlottak le az elmúlt években. A jelenlegi hullám első „áldozata” Szudán volt, ahol 2019-ben döntötte meg a kormányt a katonaság és azóta már polgárháború is dúl az országban. Szudánon túl Mali, Burkina Faso, Guinea és egyes értékelések szerint Csád is puccsok áldozatául esett.

Afrika ezen részét „puccs-övezetként” is szokás nevezni. Ennek oka, hogy több, mint 90 puccs és puccskísérlet történt itt 1957 óta. De akkor mi olyan különleges a mostani esetben? – merül fel méltán a kérdés. Önmagában nem sok, a „nagy képet” tekintve viszont már annál több. A hidegháború óta példátlan szembenállásnak vagyunk tanúi a világban és ismét elkerülhetetlennek tűnik a nagyhatalmak és befolyási övezeteik blokkosodása.

Niger eddig a nyugat legnagyobb partnere volt a Száhelben a terrorizmus elleni harcban, most ugyanakkor egyre inkább sodródik a Kína-Oroszország-Irán trió felé.

A nigeri a második amerikai misszió, aminek a jelenlegi amerikai adminisztráció véget vet. Ez a kampányra való tekintettel képes lehet érdemben befolyásolni a szavazói preferenciák alakulását. Ahogy az az alábbi diagramon látható, az amerikai választók közt megosztó kérdés a globális szerepvállalás témája.

A Nigerből való amerikai kivonulás a puccs sikere óta csak idő kérdése lehetett, ugyanis a jelenlegi hullám minden juntájának markáns tulajdonsága a nyugatellenesség. Ezen az oroszok, irániak és a kínaiak rengeteget tudnak nyerni. Ez a már említett orosz katonai jelenléten túl gazdasági befolyásszerzést is hordoz magában. Egyes amerikai félelmek szerint Irán ugyanis szemet vethetett a nigeri urániumkészletek kiaknázására is.

A távozó amerikaiak több kisebb-nagyobb dolgot is terveznek hátrahagyni (klímák hangárok, generátorok), amiket a nigeri hadsereg rendelkezésére bocsátanak és félő, hogy az oroszok is rátehetik a kezüket ezekre a tárgyakra, eszközökre. A nigeri junta ugyanakkor egyelőre nem úgy tűnik, mintha a terror-elhárító feladatokat át akarná adni az orosz erőknek.

Összességében, a Nigerből való távozása az USA-nak nagy csapás, de közel sem végzetes (a franciák esetében ez sokkal inkább ez a helyzet). A közvetlen biztonsági kockázat mérsékelt és ami sokkal inkább fenyegető az a hosszútávú geopolitikai következmény. Megszokhattuk már, hogy ahonnan az egyik nagyhatalom távozik, oda hamar megérkezik a következő. Afrika már a Szovjetunióval szembeni rivalizálás során is ütközőtere volt a nagyhatalmi politikának és minden bizonnyal ezt a státuszát ezúttal is megőrzi. Ami most más lesz, az az afrikai országok konkrét szerepe és a francia kolonializmus végső sorsa.

Szemlézte: Lakatos Gergely

Tetszett a cikk? Hasonló tartalmakért kövess minket a Facebookon