2023. június 28. 16:00 - Danube Institute

Rögös út az EU felé: az oroszbarát politika ára

A Moldovai Köztársaság alkotmánybírósága alkotmányellenesnek nevezte, majd betiltotta az oroszbarát Shor Pártot. Vezetője többek között az EU valamint az USA szankciós listáin is szerepel.

shutterstock_2169413555_1.jpg

A Shor parlamenti pártot alkotmányellenessé nyilvánította majd betiltotta a moldáv alkotmánybíróság. “Az Igazságügyi Minisztérium bizottságot nevez ki a Shor Párt likvidálására, amely minden szükséges lépést meg fog tenni ennek és a jogi szervek országos nyilvántartásából való törlése érdekében” - jelentette be Nicolae Roşca, a moldáv alkotmánybíróság elnöke június 19-én. “Azok a képviselők és párttagok, akik az ítélethozatal időpontjában a Moldovai Köztársaság parlamentjében képviselői mandátumukat gyakorolják, továbbra is megtartják független képviselői megbízatásukat, anélkül, hogy joguk lenne más parlamenti politikai formációkhoz csatlakozni.” - tette hozzá. 

Az érintett párt vezetője és névadója, Ilan Shor, moldáv-amerikai üzletember, számos szankciós listán szerepel, beleértve az Amerikai Egyesült Államokat és az Európai Unió által hozott rendelkezéseket is. Shor 2019-ben Izraelbe költözött, miután a moldáv bíróság jogerős ítéletet hozott ellene, melynek értelmében tizenöt év letöltendő börtönbüntetés várt volna rá pénzmosás miatt.

Az elmúlt hónapokban a párt számos demonstrációt szervezett, amelyek során a jelenlegi moldáv kormányzat “nyugatpárti” politikáját kritizálták és Maia Sandu moldáv elnök távozását követelték.

A tüntetések rendszerint feszültséget keltettek az országban, többször került sor összecsapásra rendőrök és tüntetők között is. Marina Tauber, a párt egyik első embere “szégyenteljesnek és példátlannak” nevezte a jelenlegi kormányt.

Májusban az Európai Unió “a Moldovai Köztársaság destabilizálásáért folytatott tevékenységére való tekintettel” szankciókat vetett ki a pártra. A politikai erő “annak érdekében, hogy zavart és nyugtalanságot provokáljon személyek fizetésében és képzésében vesz részt” - olvasható az Európai Tanács közleményében.

A rendelet azután került kiadásra, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnök egy lehetséges, Moszkva által támogatott puccsra figyelmeztetett.

A Moldovai Köztársaság az elmúlt hónapokban egyre közelebbi kapcsolatba került az Európai Unióval, a többi között az EU tagjelölt státuszt is elnyerte. Úgy tűnik az ország fokozatosan szeretne beilleszkedni az európai országok közösségébe és kész vállalni az integrációs folyamattal járó kihívásokat.

Az EU-hoz való csatlakozás a legjobb módja annak, hogy megvédjük demokráciánkat és intézményeinket”

- fogalmazott Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke. Az ország azonban határozott elképzelései ellenére is számos nehézségbe ütközhet az EU-hoz való esetleges csatlakozás során. A Moldovai Köztársaság évtizedekig ápolt közeli viszonyt Oroszországgal, ez a tény a jelenlegi helyzetben nagyban visszavetheti a tárgyalások haladását. A kaotikus belpolitikai viszonyok is nehezítő tényezőnek számítanak, hiszen az ország bürokratikus szempontból nem mondható rendszerezettnek, számos intézmény működik szervezetlen és informális keretek között.

További problémát jelenthet egy, az ország területén régóta fennálló konfliktus is. A Moldovai Köztársaság egy része jó ideje szeretné kivívni függetlenségét, mindeddig sikertelenül. A Szovjetunió bukása óta Moszkva-barát szeparatisták irányítják az ország Ukrajnával határos területeit, annak ellenére, hogy Kisinyov évek óta a távozásukat követeli. Itt található a kontinens egyik legnagyobb fegyverkészlete is, egyes jelentések szerint akár 20 000 tonna, szovjet korszakból származó lőszer. "A Moldovai Köztársaság akarata ellenére területén lévő orosz csapatokkal nem válhat az EU tagjává, ezért ezt még a tagság előtt meg kell oldanunk" - nyilatkozott korábban Siegfried Mureșan román EP-képviselő, az Európai Parlament küldöttségének elnöke.

Egyértelmű tehát, hogy az ország helyzete nem egyszerű, így az sem belátható, hogy a Shor Párt betiltása milyen irányba befolyásolja majd az országban zajló eseményeket. Mindenképpen fontos lépés lehet az orosz befolyás mérséklésére, valamint elősegítheti az ország integrációs törekvéseit is. Bizonyos azonban, hogy egyetlen ilyen lépés nem lesz elegendő az EU tagság végleges megszerzéséhez, így csupán idő kérdése és az ország újabb kihívásokkal szembesül majd az Európai Unióhoz vezető útján.

Szemlézte: Bonyhádi Lili

Tetszett a cikk? Hasonló tartalmakért kövess minket a Facebookon

komment
süti beállítások módosítása