2023. május 28. 16:00 - Danube Institute

Thaiföld választ: eljött a változás ideje

A 2014-es katonai puccs után mindössze a második parlamenti választásokat tartották 2023. május 14-én Thaiföldön. Az ország kaotikus belpolitikájára való tekintettel a választások előtt nem lehetett egyetlen pártot kiemelni, amely esélyesként indult volna, ugyanakkor a közel egy évtizedes, katonai hatalom által beárnyékolt kormányzás után sejthető volt, hogy ez a választás sorsdöntő lehet Thaiföld jövőjét illetően. Ugyan még nem dolgozták fel az összes szavazatot, az előzetes eredmények nagy port kavartak a nemzetközi médiában.

shutterstock_2303313795.jpg

Ugyan Thaiföld belpolitikája nem a legrelevánsabb téma Európa és benne Magyarország számára, a választások előtt viszonylag nagy figyelmet kapott a távol-keleti államban megrendezésre kerülő parlamenti választás. Ez nagyrészt azzal magyarázható, hogy ez 10 éven belül csupán a második választás volt, viszont 

a jelenleg hatalmon lévő kormány nem demokratikus felhatalmazás által, törvényes úton, hanem egy katonai puccs után került hatalomra. 

A nemzetközi sajtó gyakran kiemelte, hogy a jelenleg is regnáló párt szorosan kapcsolódik a 2014-es puccshoz, valamint általánosan elterjedt nézet, hogy a haladás helyett a régi hatalmi rend és az uralkodó réteg hatalmának megerősítésén munkálkodik. A kaotikus helyzetnek megfelelően az autokratikus berendezkedés sokszor keresztbe tesz az ellenzéki pártoknak, mint ahogyan ez 2020-ban történt, amikor

az alkotmánybíróság a választási rendszer megsértése ürügyén feloszlatta az akkor egyik legnépszerűbb ellenzéki Jövő Előre Pártot (angolul: Future Forward Party). 

Egy másik eset, amelynek jogossága megkérdőjelezhető, szintén az alkotmánybírósághoz köthető: 2019-ben meghosszabbították a jelenleg is regnáló miniszterelnök, Prayuth Chan-ocha megbízatását, az ellenzék szerint önkényesen értelmezve az alkotmányt. Ez sokak szemében ellenszenvet váltott ki, mivel a kritikusok szerint az alkotmánybíróság látványosan a királypárti, konzervatív pártokat támogatja.

A katonai junta uralma és az ellenzéki pártok beszüntetése egyaránt meghökkentő, de további érdekesség a választásokkal kapcsolatban, hogy 

a szavazás előtti 24 órára alkoholtilalom lépett érvénybe, így törvényellenes alkoholt árulni, illetve fogyasztani.

Látható tehát, hogy a thai belpolitika nem mentes a kettősségektől és meghökkentő egyediségektől, ugyanakkor az államberendezkedés alkotmányos monarchia, ezért az embereknek van beleszólásuk a politikába. Ahogy azt az előzetes közvéleménykutatásokból sejteni lehetett, az idei választások sorsdöntőnek bizonyultak. A felfokozott közhangulatnak megfelelően a thai választópolgárok közel 75%-a járult urnához, ami rekordnak számít. Az ellenzék minden várakozást fölülmúló, fölényes győzelmet aratott. A két toronymagasan vezető ellenzéki párt egyaránt a jelenleg hatalmon levő konzervatív oldal szöges ellentéteként definiálja magát. 


A választási hivatal hivatalos közlései alapján a Reuters megírta, hogy a legtöbb szavazatot az Előre Párt (angolul: Move Forward Party, eredeti nevén: Phak Kao Klai) szerezte, őket követte a sokak által populistának tartott Thaiokért Párt (hivatalos nevén: Pheu Thai). A miniszterelnök pártja, vagyis az Egyesült Thai Nemzeti Párt (thai nyelven: Ruam Thai Sang Chart) csak a harmadik a szavazatok számát tekintve. Ugyanakkor, ahogy azt az fenti ábra is mutatja, a választási rendszert figyelembe véve a megszerzett mandátumok szerint csak az ötödik helyen van. A legnépszerűbb párt, az Előre vezetője, Pita Limjaroenrat több helyen is kiemelte, hogy az emberek egyértelműen kifejezték akaratukat: a régi renddel szemben az új, progresszívabb pártok mellett tették le voksukat.

Ugyan az ellenzék fölényes győzelmet aratott, igencsak kérdéses, hogy a kétkamarás országgyűlés, amelynek Szenátusába a katonai junta nevez ki képviselőket, támogatni fogja-e az ellenzék miniszterelnök-jelöltjét. Az ország kaotikus két évtizedéből következtetve nem valószínű, hogy a régi rendből az újba történő átmenet gördülékenyen zajlana, viszont a thai választások lehetséges jövőbeni következményeit cikkünk folytatásában fogjuk körüljárni. 

Szemlézte: Ferencz Attila Norbert

Tetszett a cikk? Hasonló tartalmakért kövess minket a Facebookon

komment
süti beállítások módosítása